Az ECM lényegesen északabbra tolta az összeáramlást, a szombati csapadékot Link
A reggeli futás Link
A többi modell is északabbra tette kicsit.
Véleményem szerint ez a tegnapi és a mai bemelegedésnek köszönhetõ, illetve hogy többfokkal alávárták a modellek a mai hõmérsékleteket, különösképpen ide a nyugati-délnyugati részekre.
Azt várták, hogy bedöglik itt az éjszaka megülepedett hideg, tehát a front felsõ ágának és az alsó ágának holt zónájába kerülünk, nem lesz átkeverés, és 6-8 fokok lesznek.
Ehelyett 12-14 fokok lettek.
A nagy csapadék ilyenkor rendszerint ott alakul ki, ahol a front alsó ága be tud melegíteni, mivel ott fog ütközni a felsõ ágával, ezért rajzolja ki a meleg a nagy csapadék helyét.
Eleinte úgy tûnt, hogy mivel ez délen-délkeleten bemelegedõs fajta, tehát a front északon és középen átrohan, leszorítja a csapadékot, majd a déli ágával délen csattan, így ott esik sok csapadék.
Emiatt, ha északabbra lesz a karambol, a mediterrán ciklon (vagy másodlagos peremciklon) is feljebb tud jönni.
Aztán a modellek kapcsoltak, gondolom a bejövõ magasabb hõmérsékletek miatt azonnal változtattak.
Bár nem is értem, hogyan vártak bedöglést ide ilyen alacsony páratartalom mellett Link , a GFS 3 fokot várt Link
10 fokot tévedett!
Szóval szerintem emiatt a bemelegedés miatt változtattak ekkorát a modellek!