Kedves Kaguár! Nagyon örülök, hogy rábukkantam a kérdésére. Válaszom nem jelentheti a teljességet, de mint az égbolt régi és igen aktív figyelője, igyekszem hasznos adatokkal szolgálni.
Természet- és környezetvédelmi munkakörömnek tulajdoníthatóan 1977. eleje óta dolgoztam egy olyan helyen a várostól 2 kilométerrel nyugatra, ahonnan az égbolt látóhatártól látóhatárig látszott, mesterséges fény gyakorlatilag nem zavart. Már júniusban találkoztam életem első sarki fényével. Eléggé halvány volt, zöldesszürke. Rajzot készítettem (ahogyan fényképezőgép híján később is), feljegyeztem a jelenség változásait. (Az Élet és Tudomány egyik hátsó borítóján még abban az évben találkoztam a tüneményről készült színes fotókkal - a jelenség két féle alakot mutatott -, amit valahol másutt 'lőttek'). Megfigyelésemről a METEOR című lap számolt be. 1979. februárjában láttam a leglátványosabb sarki fényt: piros színű fényoszlopokból álló drapéria jelent meg, amely úgy ringott, mintha egy függönyt lengetne a szél. (Beszámoló ismét a METEOR-ban.) 1981. augusztusában a Bakonyban egy Perszeida-meteortáborból látták sokan a következő, a leírás szerint igen látványos, több színt mutató sarki fényt. Nagyszalontán szolgálatos voltam akkor éjszaka, de egy zivatarrendszer miatt egész éjjel borult egem volt, zuhogott az eső. De 1981. októberében nálam volt derült ég: az északi égen a helyzetét változtató vöröses-lilás fénytábla látszott - a jelenséget ugyanakkor Kolozsvárról is látta dr. Xántus János érdemes tanár, neves természettudományi ismeretterjesztő. Beszámolóinkat az Élet és Tudomány, a bukaresti A Hét c. hetilap, továbbá a METEOR közölte. 1989. decemberében Nagyszalonta egén az otthonom udvaráról láttam a következő, figyelemre méltó sarki fényt, amit a Kossuth rádió pár nappal később a hírek végén egész nap bemondott. Ezután 2003. őszén láttam egészen látványos sarki fényt ugyancsak otthonom sötét udvaráról, amit Budapest fényszennyezett egén is sokan láttak (és Magyarországon mindenütt, ahol derült ég volt). A METEOR erről is beszámolt. A többi sarki fény a következő években igen halványnak bizonyult. 
Az itt említett sarki fény megfigyelésekről részletesebb beszámolókat és rajzokat a METEOR régebbi számaiban olvashat, láthat ezen a honlap-címen: meteor.mcse.hu/regi_meteorok.html . Tepliczky István a nyolcvanas években egy összefoglalót is készített a sarki fények korábbi magyarországi és nagyszalontai felbukkanásairól. Ha bármi kérdése lenne még, tegye meg, segítek, amiben tudok. A Magyar Csillagászati Egyesület is szívesen segít csillagászati problémakörben. A villanypostai címük: [email protected] Megtekintheti a honlapjukat is. A sarki fényekkel a METEOR 'Szabadszemes jelenségek' rovata foglalkozik. Derült eget és a legjobbakat kívánom! Kósa-Kiss Attila, Nagyszalonta (Salonta), Románia.