Pásztorok zavara
Kiss Jenô

A fény, a félelem, az angyal
eloszlott már az égi hanggal,
nem zeng a mennyei torok --
de szívükben még száll a langy dal
s csak állanak a pásztorok --:
,,Megszületett királyotok!""

Hej, mire várunk? Útrakelve
siessünk áldott Betlehembe!
-- s botunk már indul is sután;
az egyik még kinyúl a lenge
bárányfelhôs barik után
s meghajlít egyet a nyakán.

Mennek a tág, visszhangos éjben,
ôk a földön, szemük az égen,
mennek s nem értik: mint lehet,
hogy ôket szólította, éppen
ôket, az édes izenet --

Teremtônk! vajon mit jelent?

Mit higgyenek? -- bús, senki népek,
kik aklos legelôkön élnek
s ruhájuk bolhákkal tele --
Szájukon nem volt más, csak ének
s szívükben gyapjak melege --
ily kegyet érdemelnek-e?

Ég! mért nem üzentél azoknak,
kik szentírások közt borongnak?
Azok megértik hangodat.
Mért nem a díszes gazdagoknak:
vihetnek ajándékokat --
A pásztor mit ért meg s mit ad?

Így mennek, némán, tépelôdve --
s most már lenéznek, le a földre,
hol görcsös árnyuk hánytorog --
Így mennek ôk, így mindörökre,

zavartan, hogy ez mi dolog --
a szent, a bundás pásztorok.