A reménytelennek tűnő helyzetről. Az északi félgömbön jelenleg Szibéria lesz az abszolút központja a hidegmagoknak, alacsony geopotenciál értékekkel. Részben a kamcsatkai térség, ahogy ezt már a poláris örvény átmeneti lassulása (de végül még az átlagig sem legyengülő) miatt írtam. 

beillesztett kép


Viszont a sarki térségben AC tanyázik. Vagyis a továbbra is erős örvény az AO index alapján nem tudott lehatni teljesen a troposzférára, de az látszik, hogy a csigagyár nem nyugszik ezzel együtt vagy ettől függetlenül sem.

beillesztett kép


A következőkben változás várható ebben, az AO index lassan elkezd emelkedni, és 8-10 nap távlatában már jóval alacsonyabb geopotenciálok jelennek meg az Arktisz körül is. Közben még erősebb lesz a ciklontevékenység nyugat felől, Kazahsztán körül AC épül ki, Szibéria távolabbi részein változatlanul hidegmagok. Rendes hidegbetörést ne is várjunk.

beillesztett kép


Viszont a hónap közepe táján ÉNY felől azért a frontok elérhetnek minket újra, ezzel a 9-e körüli helyzet ismétlődhet, és legalább csapadék talán lehet megint időről-időre. Mozgolódnak azért a tagok.
De óceáni eredetű levegő miatt hátoldal esetén is inkább csak a magasban érkezhet hideg levegő. Legfeljebb pár tag esetében fedezhető fel, hogy AC alakul valahol nyugaton, erősebben félblokkos, átmenetileg blokkos helyzettel. 

beillesztett kép



Végül a poláris örvényre visszatérve, mostantól folyamatos zavarok jutnak fel a sztratoszférába, viszont ezek melegedésként elsőre szép kezdetnek tűnnnek, de maga az örvény nagyon hideg anomáliás ebben a szezonban.

beillesztett kép

Emiatt is talán még ellenállóbb. Így most már egyértelmű: tartósan átlagnál erősebb, a január 3. dekádjára mutatott halvány esély rendes SSW-re elúszhat. Két héten belül még minor esemény sem látszik igazából. (Utóbbira GFS alapján láttam esélyt, de ECM végig gyengébb melegedéseket mutatott az örvény peremén. A zónaszél előrék meg egyértelműek.)