Nyugodtan leírhatjuk: a kozmikus sugárzás okozói közül a Nap az egyetlen, ami periodikus változást mutat. A 11 éves ciklus tényleg rengeteg helyen kimutatható, érdekes módon még a Duna-Tisza közén mért talajvízszint-idõsorokban is megvan. Mivel a mérések csak néhány évtizedre nyúlnak vissza, kissé kételkedem, hogy ez tényleg összefügg a Nappal - de ezt az idõ el fogja dönteni. (Ha van benne valami, ez azért érdekes, mert a talajvízszint sokkal jobban megmutatja egy terület átlagos csapadékviszonyait, mint az egyes állomások adatai...)

Másrészt, ha igaz is lenne a kozmikus sugárzás ingadozása, a szerzõk valamirõl elfeledkeztek. Mégpedig arról, hogy az elmúlt évszázadok éghajlatingadozása sokkal kisebb volt, mint amit a CO2-szint emelkedése a számítások szerint okoz. (Errõl korábban KP linkelt be egy tanulságos grafikont.) Tehát egy külsõ hatás hiába "dolgozna" az emberi tevékenységgel szemben, a helyzeten nem sokat változtatna.

(Megjegyzem, az Index írásaiból tényleg nehéz rekonstruálni, mi lehetett az eredeti cikkben - lehet, hogy az egész másról szólt...)

Noli: a szilikátok elbontását én annyira nehéznek éreztem, hogy ezekre nem is gondoltam Mg-forrásként (a CO2 megkötéséhez). Bár a folyamat tulajdonképpen a természetben is végbemegy, így mállanak el a szilikátos kõzetek - pl. Mg-szerpentinnel:

Mg3Si2O5(OH)4 + 6 H2CO3 --> 3 Mg2+ + 6 HCO3- + 2 SiO2 + 5 H2O.

Csak a reakció felgyorsítása nekem nagyon energiaigényesnek tûnik, mondjuk a föld alatti tároláshoz képest. (De lehet, hogy tévedtem, valahol utána kellene néznem ennek a kísérletnek.) A tengerfenékre lejuttatott CO2 viszont nem "jég" formájában lenne, hanem feloldódna a vízben - ami egy idõre elnyelné, de egy idõ után az áramlások visszakevernék a felszín közelébe, onnan pedig a légkörbe...