Csodálatos volt! nevet
Nagyon nagy szerencsém, hogy az a kevéske fátyol éppen délnyugat felé sodródott, a gomolyok pedig feloszlottak. Kb. fél kilenc óta dekkoltam a megfigyelõ helyemen, ami bár belvárosi, de elég közel van hozzám, és viszonylag jó rálátás van nyugati és északnyugati irányba is (kb. 3° magasságig takarnak csak be az épületek). A Hold szépen haladt a pályáján a horizont felé, mikor 9 körül (nem vittem órát sajnos magammal) megláttam felette a Szaturnuszt, pár percre rá a Marsot, majd jó 10 perccel késõbb a Reguluszt. Egybõl rájöttem (bár nem néztem meg elõtte pontosan, hogy melyik-melyik), hogy az utolsónak feltûnõ égitest a "kakukktojás", mert nagyon pislogott (csillagokra jellemzõen). Nem sokkal háromnegyed 10 elõtt a Hold lebukott a házak mögé, és a Regulusz is, ami ekkor már haloványan pislogott csak (mert a légkör, és a vékony fátyolfelhõzet elvette a fényét) egyszerûen nem világított tovább. Pár percig még néztem bolygótársainkat, és kémleltem az északnyugati horizontot NLC után. Csak a cirruszokat láttam, amik a gyengén derengõ fényt megszûrték ahol vastagabban voltak jelen, és komor, feketés rétegfelhõ foszlányoknak tûntek. Azért nem vagyok elégedetlen, talán NLC-t látok máskor, bár azt sajnálattal és szomorúan tapasztaltam, hogy ezek a belvárosi megfigyelõhelyek az épületek és a háttérfények miatt szinte tökéletesen alkalmatlanok arra, amire használni szeretném... [esõ]
A Dunántúlon már olyan volt a felhõzet, hogy teljesen értelmetlenné tette a vizsgálódást, vagy amit írtál, hogy tegnap megörökítetted, ma van jobb dolgod is?