Kedves Bazsa, nincs mit, mindig szívesen, ha klasszikus értelmű ismeretterjesztésről van szó. Vica versa természetesen.nevet
Ennek nyomán, a pilisi kopárfásítások dióhéj történetén és jelenlegi erdészeti kezelések okain, módjain egy kicsit pontosítanék.
A fenyő nem invazív faj!
És nem idegenhonos a Kárpát-medencében. Csak a trianoni határokon belüli középhegységeinkben nincs természetes élőhelye. Szeretjük ezt "tájidegennek" bélyegezni. (Nem elég magasak egy természetes fenyves öv kialakulásához.)
Saját magától képtelen területet elvenni, vagy élőhelyéről kiszorítani más őshonos fajokat.
Pl. a Bükkbe se tört be, hanem telepítették a 19. század végi, 20. század eleji hatalmas bükk-tarvágások helyére. Mert akkor még abszolút tökéletes volt számára a klíma és a termőhely is, kb. jelenkorunkig.
Az amerikai kőris, a zöld juhar, a bálványfa már idegenhonos, invazív, agresszíven terjedő fafajok.
Az akác vitatott a szakmában e téren (az ökológusok, biológusok annak tartják, nem véletlenül), de az valóban amerikai eredetű és nem megfelelő termesztéstechnológia, vagy akácgazdálkodás esetén, valóban agresszíven terjed (kivadul). (Nem keverendő a gyalogakáccal!) 
A Parkerdős kollégák látom jól kommunikálnak a kopárfásítások kapcsán. Ahogy az a Dévényi Antal-kilátónál is olvasható a tájékoztató táblán, a közeledben.
De a kopárfásítás nem csak a Pilisben folyt, hanem pl. Nógrádban, vagy a Festetics uradalomban, a Keszthelyi-hegységben  is.
Csak pl. Nógrádban nem karszton, hanem teljesen talajmentessé lemosódott csupasz homokköveken, stb. Az őshonos csererdők letermelésével sikerült a talajtakarót a völgyekbe mosatni a csapadékkal. A Pilis kb. dettó.
A fekete fenyő sem invazív!
Csak idegenhonos. Ott nő, ahova ültetik. Jobban mondva már ott sem.
A parkerdős kollégák pedig azért vágják ki, termelik le az egykori pilisi kopárokról az állományokat, mert elöregedtek, megtették a dolgukat, ráadásul száradnak.
Alapvető feladatuk a talajképzés volt, ezt a folyamatos tűlevél avar felhalmozással (vagy almozással) elvégezték.
Helyére molyhos tölgyesek, virágos kőrisek kerülnek, nem igazán klasszikus tölgyerdők. 
A Zajnát-hegyek, de akár a Nagy-Szénás és a Budai-hegység nagy része is, valóban csupasz kopár kőfelszín volt a 19. század végére, 20. század elejére.
De ennek oka már a Hódoltság idején elkezdődött. Majd az 1853-as úrbéri pátens, a jobbágyfelszabadítás alatt katasztrofális méreteket öltött az erdőirtás.
Az úrbéri erdőbirtokosságokra nem vonatkozott az 1879-es első erdőtörvény és úgy vágták le faanyagnak és legelőterületnek a kezükbe került erdőket, mint a sicc. Az maradt lábon ami nagybirtokos, vagy egyházi, vagy állami kezelésben volt.
Vagyis a települések népe felélte a körülötte fekvő erdőket.
A Cserhátból így tűnt el majdnem a névadó cser. (Pl. a Bézma-Tepke csoportot, a hegygerincig szőlőkkel ültették tele a jó palócok!)
A Pilisben ennek a kopárfásításnak Dévényi Antal volt a szakmai lelke.
Ma is tudnék néhány unatkozó honpolgárunknak ilyen munkát vezényelni, ahogy a mészkőbe csákányozzák bele a kis ültetőgödröket százezrével és hordják bele háti puttonnyal a talajt, hogy legyen mibe gyökeret vernie a fekete fenyő csemetének.
Most ennyit a fenyőkről és a kopárfásításokról röviden. És szabatosan.nevet