Ha már Nanó volt kedves felkérni egy keringőre, egyébként pedig röviden, de hatékonyan meg is válaszolta. nevet
Én picit máshonnan közelítenék, annak kapcsán, hogy az a csoda - a kertekben is -, hogy még van kis hazánkban egyáltalán olyan, hogy fenyő.
Egy képsorozat a Harz hegységről, Európa Norvégiájáról, a Tündérmesék Világáról beszédes lesz, a tűlevelűek jelenéről, jövőjéről, kis hazánkban.
A Pilistől kissé északnyugatibb fekvésű, és kicsit magasabb hegyvidék központi tömbje, a Magas-Harz. Legmagasabb csúcsa (inkább fennsíkszerű plató), a Brocken.
Északias fekvése és a nyugatias ciklonok szállította nedves légtömegekre való merőleges kitettsége miatt az erdőhatár itt már viszonylag alacsonyan van, kb. 1000 méter környékén.  A plató gyakorlatilag arktikus tundravidéknek számít. (Hasonló jelenség a cseh Óriás-hegységben is megfigyelhető. Ezek kb. a tátrai alhavasi régióknak felelnek meg.)
Javarészt csodálatos, őshonos és telepített lucfenyőerdők borították, úgy kb. 2012-2014-ig háborítatlanul. A Brocken átlagos éves csapadékmennyisége és az éves átlaghőmérséklete , az alábbi klímadiagram alapján mindent elmond, milyen volt itt az éghajlat.
Link
Aztán kb. 10 éve elkezdődött Németországban is a rendkívül drasztikus és gyors klímaváltozás. 2018-2019 rendkívüli aszályai pedig, kataszrőfális léptékű és mértékű erdőpusztulást okozott a hatalmas kiterjedésű, homogén, többségében lucfenyőerdőkben, szerte német honban.

A Harz varázslatos világának általános tájképe, kb. 2018-ig:

beillesztett kép



Ellenfényben, látszólag minden rendben még 2021 októberében is.

beillesztett kép


   
Na, de más perspektívából már látszódnak a bajok, 2021 októberében is.

beillesztett kép



És ez friss ide, 2023. július. Nem kell kommentálnom.

beillesztett kép



A pusztító aszályok, ahogy mondod a hektikussá, szélsőségessé vált csapadékeloszlás, a kiegyenlített, szinte óceáni jellegű hegyvidéki klíma egyik évről másikra való eltűnése, a trópusi éjszakák és szárító déli szubtrópusi szelek, a tartós hőség, a tél hiánya (Harz léptékben!!!) állnak a háttérben. És az ennek következtében az alacsonyabban fekvő területekről megállíthatatlanul terjedő szúfertőzöttség, egyéb gomba károsítók és már kór- és károkozók. De főleg a fenyőszú fajok elképesztő gradációja.
Drámai.
És ez nem rossz vízellátottságú, gyenge talajminőségű karsztvidék.