Néhány árulkodó képrészlet [kocsánytalan tölgy-kupacs, juharlevelek, erdei pajzsika-levél ([b]szép kép![b]) alapján eldönthetõ, hogy a szárazgyepek után elsõként ébredõ mezofil lomberdõk közül nem egy illír jellegû gyertyános-tölgyesben, hanem a tölgy-kõris-szil ligetek egyik dél-dunántúli képviselõjében (Knautio drymeie-Ulmetum) jártál. Jó egy hónap múlva még szebb lesz a kora tavaszi geofitonok sokaságával elborított erdõalj.
Valóban, ebben a Dél-Dunántúlon még elég elterjedt társulásban tömegesek lehetnek a néhány hete többünk által beírás-sorozattal védelmezett hóvirág és tavaszi tõzike. Azonban, ez a társulás kizárólag a DNy-Dunántúlon elterjedt, az ország más sík- és dombvidéki keményfaligeteitõl éppen a fenti fajok ritkasága, gyakran hiánya különbözteti meg, és ezért azok más társulásba is tartoznak. E két faj, kiegészülve számos szubmediterrán jellegûvel (csodabogyók, pirítógyökér stb.) adja ennek az értékes társulásunknak a differenciális jellegét. Tény, ennek az asszociációnak a létét, diverzitását nem a néhány szálat szakajtó falusi "hóvirágosok" veszélyeztetik, mint inkább a patakmenti lecsapolások, vízrendezések, és az erdészek kituskózó, tarvágó szokásai.. (De azért továbbra is csak fényképezd, ne szedd! nevet