Kicsit más téma és elõre is elnézést kérek azoktól akiket untatnak a hosszabb esszék, ez most egy ilyen lesz, de remélhetõleg azért nem minden tanulság nélkül való:

Növénytermesztési szempontból közvetlen környezetemben, a Dél-Nyírségben és a Hajdúháton nem jött rosszul a legutóbbi két ciklon jelentõs csapadéka. Vannak persze belvízgondok a mélyebb fekvésû, eredetileg mocsaras, vizenyõs részeken, de ezeket nem annyira az idõjárás nyakába varrnám... Összességében a jobb termõterületeken és a homokokon nagyon is üdvös a sok (saját adataim szerint május: 127, év eddig: 323, kapások tenyészidõszaka eddig: 210 mm) csapadék, különösen a tavaly tavaszi-nyári mélyre hatoló kiszáradás fényében.

Azonban a két utóbbi jelentõs lehûlést és csapadékot hozó ciklon mindegyikének volt valami hátulütõje errefelé is, noha sem szélsõségesen alacsony Tmin, illetve nagy csapadékhozam, sem pedig károkozó szél vagy jég nem volt jellemzõ regionális léptékben.

Yolanda esetében a napokig tartó alacsony napi átlaghõmérséklet volt a probléma forrása, különösen a szabadföldi melegigényes kultúrákban, mint a paprika, uborka, illetve az akácnál, amit épp virágzáskor ért a lehûlés. Utóbbinál csak a virágzási idõ lerövidülése és a maghozam csökkenése értékelhetõ káreseményként, elõbbieknél viszont több helyen vezettek növénypusztuláshoz a "megfázásos" tünetek". Ezek gyakran mutatkoznak a tápanyaghiány tüneteivel megegyezõ módon, paprikánál pl. levélsárgulás, majd -hullás, vontatott fejlõdés formájában. A tápanyagfelvétel biokémiai okokból nagyban hõmérsékletfüggõ folyamat, e függés mértéke pedig fajra, sõt fajtára jellemzõ. Uborkaféléknél, rizsnél, stb. pl. 10 °C körüli átlagos talajhõmérséklet már bõven elég, hogy a tápanyagfelvételt korlátozza. Anélkül, hogy a részletekbe belemerülnénk, egyszerûen felborul a gyökerek sejtjeinek ionegyensúlya, a felvétel hatásfoka drasztikusan lecsökken, s ezt még megfejeli a tartósan borult idõszak miatti csökkent fotoszintézis.

Bergthoránál ilyen probléma nem jelentkezett, noha nem sokkal volt magasabb a hõmérséklet ekkor sem. Sokat számít azonban, hogy a növények ekkor már fejlettebb fenofázisban jártak, illetve az elõzõ lehûlés révén többé-kevésbé adaptálódtak a hidegebb és nedvesebb idõszakhoz. Csakhogy ezúttal a tartós hûvös idõ és borulat azáltal okozott stresszt, hogy hirtelen ért véget. Az alkalmazkodás éppúgy végbement a levelek pigmentállományában és a fénygyûjtõ komplexeikben is, hisz kénytelenek voltak a kevés fénybõl is valahogyan megélni és fejlõdni. Az 5-6-án bekövetkezett váltás viszont merõben más körülményeket hozott, a nagyságrenddel nagyobb fényintenzitás mellett órákon belül égési tünetek jelentkeztek különösen a nagy levelû növények frissen hajtott levelein.

Íme pár példa: napraforgón: Link Link szõlõn: Link gumós begónián, amit csak délig ér közvetlen napfény: Link Link

Ezeknek a növényeknek mindegyike élt már meg hasonlóan nagy fényintenzitást, a károsodás oka egyrészt a kétirányú fotoadaptáció ténye, másrészt ennek viszonylag lassú végbemenetele. Hosszabb fényszegény idõszakban a növény nem tarthat fenn feleslegesen ugyanolyan fotoszintetizáló apparátust, mint bõ fényellátásnál, mert ennek hatásfoka rosszabb lenne és "befektetést" is igényel. Hasonlóan hirtelen intenzitásnövekedéskor viszont elegendõ pigment hiányában nem tudja a fotoszintézis intenzitását is arányosan növelni, csak egy bizonyos pontig. A többletként jelentkezõ fénykvantumokat egy kritikus szint felett fõleg a nem fûféle (azaz ún. C3-as) növények képtelenek az egyébként erre a célra kifejlesztett energiapazarló, ám hatásos védekezõmechanizmusuk (még egy csúnya szó: az ún. fotorespiráció) útján semlegesíteni, így olyan mennyiségû toxikus szuperoxidgyök keletkezik, amit biokémiai úton nem tud a növény rövid idõn belül lebontani. Végsõ soron levélterületek halnak el, különösen azok, amelyek a fényszegény idõszakban fejlõdtek ki, mert ezekben eleve "létszámcsökkentett" fotoszintetikus apparátus alakult ki, illetve bõrszövetük és viaszrétegük is vékonyabb fiatal koruknál fogva. Nyilván a hirtelen bekövetkezett felmelegedés is ludas lehet a levelek sérüléseiben, erre utal, hogy ma kukoricát is láttam megégve, perzselve, pedig az C4-es. A hõ és a fény okozta perzselést elég nehéz elkülöníteni, és tény, hogy a sugárzás hordozta hõ ilyen erõs intenzitás mellett éppúgy jelentõs tényezõ. Azonban mindkét esetben elmondható, hogy adaptációs aszinkronitás áll a háttérben.

Mielõtt még jobban belemélyednék a témába, csak egy dolgot említenék meg, afféle tanulságként: Mindkét példa jól mutatja, hogy a növények számára a környezeti tényezõk nem mérhetõk abszolút számértékekben, mennyiségekben. Sem a rendelkezésre álló tápanyag, sem a hõmérséklet, sem pedig a sugárzás intenzitásának pillanatnyi számértéke nem lehet mérvadó a várható növényi reakciókat tekintve, ezeket a növény nagyon is szubjektíven értékeli a többi tényezõ függvényében. De ami még lényegesebb, az az idõtényezõ: számít a stresszor fellépésének és jelenlétének tartama, maga a fellépés hirtelensége, vagy fokozatossága, az ismétlõdése és persze a helye a növény életének idõskáláján, magyarul a fenofázis. Mindezek miatt mondom én mindig, hogy igen óvatosan célszerû a növényeket afféle bioszenzorokként akár meteorológiai célokra felhasználni, de ebbe az irányba most nem mennék el, mert Floo lenyel keresztbe... laza

Helyette inkább feltenném a kérdést, más is tapasztalt-e hasonló tüneteket a növényein a közelmúltban.