Meteorológiai társalgó

Némileg analóg a folyamat a mechanikából ismert relaxációs rezgéssel: labilis egyensúlyi állapotban alátámasztott edényt rugó tart a helyén. Az edénybe folyamatosan engedjük a vizet.
Mikor a víz súlya egyenlõvé lesz, ill. meghaladja a rugóerõt, az edény lefordul és a víz kiömlik. Az üres edényt a rugó visszarántja alaphelyzetébe, s az egész kezdõdik elölrõl.

Tulajdonképp itt a megfogalmazással gyûlik meg a bajunk, de nem is csoda: elég nehéz a jelenség lényegét tömören, szabatosan szavakba önteni.
Tulajdonképp arról van szó szerintem, hogy a hõtranszport, mely tengelyforgás nélküli föld esetén meridionális lenne, a forgó földgolyón elsõ lépésben nem tud megvalósulni.
Ugyanis, amint megindul a hemiszférikus cellákból a délkör menti légáramlás, a coriolis erõ ezt azon nyomban zonálisra fordítja.
Így jön létre meridionális légmozgások helyett a zonális áramlású polárfront.
A második lépésben a polárfront mentén egymással szemben haladó, s mind jobban felgyorsuló légtömegek között örvénylések jönnek létre, a lineáris áramlás cirkulárisra vált -így áll elõ a meridionalitás és a hõcsere. Eszerint a tengelyforgást végzõ földön a meridionális hõtranszport direkete nem, csak indirekte tud megvalósulni!
E gondolatmenetbõl az is következik, hogy kezdetben a kiélezõdõ hõkontraszt kumulatíve még erõsíti is önmagát, hiszen a felgyorsuló zonális légmozgások miatt egyre kevésbé lehetséges a meridionális hõcsere.

Én eddig úgy tudtam, hogy az erõs zonalitás annak az eredménye, hogy a viszonylag nagy hõkontraszt miatt nem tudnak nagyobb hullámok kialakulni a poláris fronton. Így nincs mi lefûzõdjön, ergo blocking helyzetek sem tudnak kialakulni.

Szerintem nem így van, de majd egy légkörfizikus megmondja.

Kísérlet a két elképzelés (Szibériáé és az enyém) közös nevezõre hozására:
A "meleg" sarkvidék miatt eleinte északi zonalitás van, és a Jeges-tengernek Eurázsia északnyugati partvidékén fekvõ melléktengerei nem, vagy csak tökéletlenül fagytak be.
Fentiek következtében nyugat-délnyugat felõl gyakran érik el nedves, enyhe léghullámok Észak-Szibériát, ezért ott sokat havazik.
A nedves léghullámok közötti szünetekben viszont kiderül az ég, megerõsödik a fagy.
Közbevetõleg megjegyzem, hogy a többé-kevésbé szabályos egymásutánban érkezõ atlanti-óceáni léghullámok (futószalag) néhány napos periódusidejû ingadozást vált Észak-Szibéria (pl. a Sarki-Ural) vidékének idõjárásában: szárazabb, erõsen fagyos napok váltakoznak enyhébb, havas napokkal. Ezt szinoptikai térképek tanulmányozása során vettem észre.
Ez a hullámzás affelé tendál, hogy ingadozásokkal ugyan, de egyre erõsebb lesz a hideg AC, és mind nyugatabbra terjed ki. Végül észak teljesen blokkolódik, az alacsony nyomású, enyhe észak-atlanti léghullámok már csak a szárazföldi AC-t délrõl megkerülve képesek kelet felé jutni.
Ez élénk ciklontevékenységet vált ki a Mediterráneumban. Ugyanakkor a nyugatias légmozgásoktól megfosztott Északnyugat-Szibéria, valamint a kapcsolódó melléktengerek (Kara-tenger) vidéke erõsen lehûl, így ezek a tengerek késõbb befagynak.

Nem logikus ez az elgondolás, hiszen a nagy hõkontraszt pörgeti fel a zonális áramlást. Ha kicsi a hõkontraszt, akkor tudnak hatalmas blocking mezõk és elõoldalak fejlõdni. A rendszer tehát negatív visszacsatolású.

Jó-jó, ezt értem, de akkor miért sikerült az egy évtizede nem összejövõ sarki jégréteget mégis átlagosra hozni? Miért hidegebb az óceán, több a jég? Ez nem warm arctic már!
Persze erre Thermometer idõközben leírta elméletét, amin el is gondolkodtam, tetszik, formálódik a saját elméletem is, de pont erre nem válaszoltál, pedig igazából más kérdésem nem volt.
Mire beütött a nagy "WACC", sehol se volt már pl. a skandi hófelhalmozódás, kiszáradt a skandi félsziget márciusban! Nem azt mondom, hogy ez így mégse WACC, meg ez cáfolat, sõt lehet ez a forgatókönyv, de akkor ezt le kell fektetni, végig kell gondolkodni. Nem elég ködös, bizonyítatlan, innen-onnan összecsippentett infókból légvárat, "lég-elméletet" építeni. Épp erre próbáltam felhívni a figyelmet: akár az ellenkezõjével is tudok érvelni, mert ugyanazok az adatok az én kezemben is ott vannak.

Cauchy: arról már nem is beszélve...

Én úgy tudtam, hogy a nagy hõkontraszt esetén alakulnak ki a nagyobb amplitúdójú hullámok és az aktívabb hõcsere, kis hõkontrasztnál pedig inkább zonális az áramlás...

A WACC a Ferri által idézet szlovák tanulmányban leírt módon alakul ki: "A sarki jég alacsony kiterjedtség következtében az Északi-pólus körül meleg levegõ helyezkedik el, ez erõs anticiklon-képzõdéshez vezet, ehhez hozzájárul a nagymértékû hófelhalmozódás Szibériában, Oroszország európai területein, illetve Skandináviában... "

Az 60-as évek óta nem tapasztalt meridionalitás is ennek folyománya, tehát ahogy Thermometer is leírta, a sarkvidék és a mérsékelt öv közötti hõkontraszt drasztikus csökkenése. Ez törvényszerûen vezet a zonalitás hanyatlásához.

Bizonyíték nincs arra vonatkozólag, hogy a "meleg" sarkvidék elõsegíti a skandi AC létrejöttét.
De teória, gondolati játék van -nálam.
Azt szinte tényként fogadhatjuk el, hogy a tartós, erõs skandináv anticiklon annak a jele, hogy tõle keletre (az észak-eurázsiai térségben, Szibériában) nagy tömegû levegõ mozdul el a magasabb szélességek felõl az alacsonyabbak irányába. A dél felé mozduló légtömeget a coriolis erõ nyugat felé téríti, így az rátorlódik az ott (nyugaton) elhelyezkedõ levegõre -innen a légnyomás-növekedés.
A coriolis erõ nagysága függ a mozgó levegõ tömegétõl, délkör menti sebességétõl, méghozzá egyenesen arányos ezekkel (a föld forgási sebességétõl és a földrajzi szélességtõl is függ, azonban utóbbiakat nagyjából konstansnak vehetjük) Nagy coriolis erõbõl nagy rátorlasztó hatás, erõs északkelet-európai (skandináv) AC kell, hogy következzék.
Jelentõs szibériai hidegdepó esetén tehát erõs skandináv AC-k generálódnak, feltéve, hogy a felhalmozódott szibériai hideg alacsonyabb szélességek felé mozdul el.
Ezen a ponton jön a képbe az arktikus és a szibériai hidegbázis általam (és Szibéria által) feltételezett antagonizmusa.
Az én teóriám szerint: ha az arktikus hidegbázis gyenge, úgy kicsi a meridionális hõkontraszt, ezért a nyugatias áramlások egyrészt kevésbé gyorsulnak fel, másrészt kevésbé terjednek ki az alacsonyabb szélességek felé. A zonalitás északon marad, a nyugati áramlások nem "támadják oldalba" a szibériai hidegtömeget. Az északi zonalitás és a déli magashegységek (Pamír, Himalája) által közrefogott szibériai légtömeg advektív hatások híján zavartalanul hûlhet, fõképp, ha vastag hótakaró is van ott.
Erõs arktikus hidegbázis esetén a helyzet természetesen fordított.
Szibéria elmélete szerint: ha "meleg" a sarkvidék, nagyobb a jégmentes tengerfelszín, és onnan nagy mennyiségû víz párolog el. Ez a légnedvesség aztán hó formájában csapódik ki a hideg szibériai tájakon.(Bár nem tudom, hogy Szibéria hogy fogalmazott eredetileg -elgondolását egyik kollégánk tolmácsolásában ismertem meg)

Történetesen egyetértek Veled, de az ellentmondás is jelen van, fel kéne oldani A kölcsönhatás biztos, de nem annyira kézzelfogható, mint amennyire egyesek felhasználják. Arra kéne "bizonyíték", hogy egy meleg sarkvidék elõsegíti a "skandi" AC létrejöttét. Utána már értem, miért tûnhet el a meleg sarkvidék jelensége (blokkolódás, víz lehûlése, befagyás stb.).

Én is úgy látom, lehet valamiféle antagonizmus az arktikus és a téli szibériai hidegbázis között. Amit leírtál, az csak látszólag mond ellent a WACC elképzelésének.
Minden jel arra mutat, hogy az elmúlt telünk jellegét az Észak-Eurázsiában kialakult, s nyugat-délnyugat felé mozduló hidegtömeg határozta meg. Ennek volt köszönhetõ a kiújuló, erõs skandináv AC. Az anticiklont a nedves, enyhe észak-atlanti légtömegek délrõl kerülték meg -ennek volt a következménye a véget nem érõ mediciklon-sorozat. S az is, hogy az atlanti "fûtést" biztosító léghullámok hiányoztak északon: innen a hidegmag Svalbard és Novaja Zemlja között, és a Jeges-tenger hozzánk közeli melléktengereinek befagyása.

Miért lett volna WACC? A sarkvidék egy évtizede nem látott módon átlagosra fagyott (legalábbis a minket érintõ részeken). A Jeges-tenger és az Atlanti-óceán felénk esõ része is az átlagosnál (jóval) hidegebb volt. Hogy is érted akkor ezt pontosan?

Íme a beígért szlovák tanulmány az idei márciusi idõjárás hátterérõl:
A március elsõ felében uralkodó kora tavaszi idõt télies idõszak váltotta fel, ami a múltban teljesen megszokott volt. Szlovákiában (Felvidéken) 1996. óta nem fordult elõ ilyen hideg március, de a 70. években, illetve a 60-as évek elején inkább a hideg márciusok voltak jellemzõk. A LEG jelzõt leginkább a területi kiterjedése miatt érdemli meg a mögöttünk levõ március, hiszen Vlagyivosztoktól egészen Kanadáig kemény téli idõ uralkodott. Mi okozta a nagytérségi keleti áramlást (a mi szóhasználatunkban: MASZFEJ)? A sarki jég alacsony kiterjedtség következtében az Északi-pólus körül meleg levegõ helyezkedett el, ez erõs anticiklon-képzõdéshez vezetett, ehhez hozzájárult a nagymértékû hófelhalmozódás Szibériában, Oroszország európai területein, illetve Skandináviában... (közismert dolgok).
Hasonló makrofelállás jött létre 1962/63 telén, amikor viszont januárban érkezett a nagy hideg, így befagyott a Temze és a Duna Bécstõl lefelé. Az egyetlen szerencse az volt, hogy idén késõn érkezett a téli fordulat, egyébként az északi völgyekben (Liptó, Árva, Szepesség!, jóval -30 fok alatti értékeket mértek volna, illetve síkvidéken is 50 cm-nél több hó halmozódott volna fel. Összességében a sarkvidéki jéghiány, az ennek nyomán keletkezõ hatalmas AC és a MASZFEJ az egyébként kisebb hullámzásoktól eltekintve vízzsintesen kígyózó jet stream-et nagy amplitúdójú hullámzásra készteti, ami egyfelõl messze északra felnyomja a szubtrópusi légtömegeket, másfelõl viszont komoly hidegleszakadásokat vált ki déli irányba. Az Oroszországot elérõ tél eleji tartós hidegadvekció arrafelé a hótakaró gyors gyarapodásához vezetett, amit a szokásosnál jobban felmelegedett Jeges-tenger fokozott kipárolgása is elõsegített. Oroszország és Skandinávia hóborította felszíne felett igen erõsen lehûlt a levegõ (ez okozta többek között a március elején a hidegmag hozzánk ún. kedvezõ pozícióban történõ kiterjedését)... A többit pedig már ismerjük: a délnyugat felé áramló hideg sorozatos medeket hozott létre (északnyugat-délkeleti megosztottság), majd az áramlási viszonyok megváltozásával med-hátoldalán az egész ország több adagban megkapta a tél végi/tavasz eleji nagy havakat.