Az utolsó képhez: De klassz!!!
Akaratlanul is, egyből egy hasonló történet jutott az eszembe, ha nem zavarok vele.
Még kicsi volt a nagyobbik lányom, mikor sokat sétáltunk itt Szegeden egy 'Boszorkánysziget' nevű erdős területen, és egy egyszerű faágat használt 'sétabotnak', amit eljövetkor mindig egy fa odvába dugtunk el, hogy legközelebb is meglegyen. Sok-sok évvel később, (már majdnem felnőttként) arra sétáltunk nosztalgiázni, és láttuk, hogy a kis "sétabotot" teljesen körbenőtte (ölelte) a fa - eggyé vált vele. Bevallom, megható volt látni a lányom spontán reakcióját, ahogy megérintette a fát, és a még ici-picit kilátszó ágat.