Teljesen biztos, hogy jól mértem. A Hellmann nem hazudik. kacsint
És ráadásul még szél sem volt. Végig szélcsend, gyenge szélben jött az égi áldás, tehát még azt sem lehet mondani, hogy a szél módosított a mérésen.

Egyébként 14,8 mm eddig a front, ebből 14,4 mm reggel 6:45-ig hullott.
Munkába indulva hömpölygött a víz a heves záporok után.
A többi 0,4 mm azóta hullott.
Egy ideje csepereg az eső, mostanra már a kő is nedves lett. 

Szép front volt ez nálam, bőséges csapadékkal. Nagyon kellett már az eddigi 0 mm-es havi összeg után.
Az éves csapadékösszeg pedig már közelíti a 400 mm-t. Ez is még sovány, de van, ahol egy 100-assal kevesebb az idei eddigi szumma.

Egyébként rosszul nézted. Épp hogy tőled délre nőtt, mintsem csökkent a lehulló csapadékmennyiség.