A determinisztikusnak nevezett elõrejelzés a légkör legjobbnak tekintett kezdeti állapotából a legjobbnak tekintett modellváltozattal készült egyetlen elõrejelzés.
Mind a kezdeti állapot, mind pedig a modell tartalmaz azonban hibákat. Ezen hibák hatása az elõrejelzésre idõben exponenciálisan nõ. Eleinte (1-2 napos idõtáv) tehát általában alig észlelhetõ a hiba (inkább csak kisebb skálákon), majd egyre nagyobb skálákra is egyre inkább kiterjed. Futásról futásra viszont igen eltérõ lehet az az idõpont, amikor már a szinoptikus skálán (ciklonok, anticiklonok szintjén) is megjelenik a jelentõsebb hiba. Ha tehát csak ezt az egyetlen elõrejelzést nézzük, semmi információnk sincs arra, hogy meddig írja le jól az elõrejelzés a várható nagytérségû idõjárási helyzetet, mikortól jelentkeznek eleinte kisebb, majd egyre nagyobb térbeli/idõbeli hibák szinoptikus skálán, majd mikortól válik már az elõrejelzett idõjárási helyzet is teljesen hibássá.
Itt jönnek képbe az ensemble elõrejelzések, melyeket a legjobbnak tekintett kezdeti állapottól kissé eltérõ légköri állapotokból, s a legjobbnak tekintett modellváltozattól kissé eltérõ modellváltozatokkal készítik el, hogy az esetleges hibáknak az elõrejelzésre gyakorolt hatását adott helyzetben kimutassák, a globálmodelleknél a nagyobb skálákra koncentrálva. Ez tehát egy elõrejelzési "csokor", ami megpróbálja a lehetséges jövõbeli idõjárási helyzetek tárházát feltérképezni. Ha jól felmérték a lehetséges kezdeti és modellbeli hibákat, akkor ez az elõrejelzési csokor az összes lehetséges jövõbeli idõjárási helyzetet megadja, illetve ezen helyzetek valószínûségét is azáltal, hogy az ensemble tagok hányad része támogatja azt. Természetesen, ahogy növeljük az elõrejelzési idõt, a lehetséges jövõbeli idõjárási helyzetek száma növekszik és egyre kevesebb hasznos információ vonható ki az elõrejelzésekbõl, tehát végtelenségig ez sem mûködik.

Az ensemble tehát megpróbálja "letapogatni" egy jövõbeli idõpontban lehetséges teljes spektrumot, míg a determinisztikus elõrejelzés csak "szemezget" és mindig csak egyetlen egy verziót dob ki a lehetséges verziók közül. Ezzel hol épp beletalál abba, hol nem. Minél több idõjárási helyzet kialakulása lehetséges egy adott idõpontra, annál inkább ide-oda ugrálhatnak az egymást követõ determinisztikus futások ezek között. Míg egy jó ensemble tipikusan sokkal kevesebbet változik futásról futásra, inkább csak a lehetséges idõjárási helyzetek valószínûsége módosul valamelyest, illetve újabb, korábban a modell által nem látott lehetséges idõjárási helyzet is felmerülhet.

Mivel az említett hibáknak a nagy skálákra gyakorolt hatása az elõrejelzés elején még kicsi, így a legjobb kezdeti állapotból a legjobb modellváltozattal készült elõrejelzés (determ.) is átlagosan jobb lesz. Késõbb, mikor a hibák hatása az elõrejelzésre fokozódik, az ensemble átlag, amely az összes lehetséges idõjárási helyzet súlyozott átlaga, átlagosan jobb, mint a gyakran ide-oda ugráló determ. elõrejelzés. Ezt egy kicsit bonyolítja, hogy technikai és pénzügyi okokból a számítási idõ csökkentésére az ens. elõrejelzést kisebb modellfelbontással futtatják. A nagyobb felbontású determinisztikus a kisebb skálájú folyamatokat is jobban le tudja írni, de ennek ált. csak rövid idõtávon van szerepe, hosszabb idõtávon az egyre nagyobb skálák jó elõrejelzése a döntõ, amihez az ensemble kisebb felbontása is elegendõ. Lehet, hogy ez utóbbi miatt nevezi valaki "butának" az ensemble tagokat. Ha viszont a nagyobb skálájú folyamatok elõrejelzésére használjuk ezeket, akkor semmiképpen sem nevezhetõk butáknak nevet
Kisebb skálán persze, pl. a csapadéknál, ahol pl. a domborzat minél jobb leírása is döntõ lehet a pontosság szempontjából, gyakran adódhatnak eltérések a determ. modell javára.

"A determinisztikus görbe "magával húzza" a tagokat" kérdésre....
Az ensemble elõrejelzés futásról futásra általában, mint írtam, nem változik jelentõsen, inkább csak valamelyik irányban kisebb-nagyobb mértékben módosul. Természetesen elõfordulhat, hogy az ens. épp a determinisztikus által mutatott idõjárási helyzet felé módosul, futásról futásra növeli annak valószínûségét, míg korábban csekély valószínûséget mutatott erre. De ez csak egy lehetséges forgatóköny. elõfordulhat ennek az ellenkezõje, sõt olyan is, hogy egy korábban a determ. által sem mutatott idõjárási helyzet "merül fel", s végül ez valósul meg. Másrészt pedig, a determ. könnyen ugrál futásról futásra a lehetséges helyzetek között, így ha több helyzet is elképzelhetõ, elég ritka az, hogy következetesen kitart minden futásban ugyanazon idõjárási helyzet mellett. Igy viszont a "magával húzza az ensemble-t" is nehezen értelmezhetõ.