Nem voltam itthon, de most olvasva azt látom, hogy többen foglalkoztak a tegnapi egyetln hozzászólásommal, nem volt hiábavaló, sok érdekes dolog kiderült. Egy hozzászólót kivéve, aki semmi mást nem tud produkálni a hülyézésen kívül. Eredetileg csak arról volt szó, hogy 5-én reggel az m1-en azt hallottam a reggeli elõrejelzésben (ez már bulvármédia zavarban ), hogy nagy területen 30 fok fölé emelkedik a hõmérséklet. Másnap azt láttam, hogy csak Baja hozott kerekített 30-at az országban.Persze az elõrék egy héten át adott nagy melegét igazolta, akárcsak másnap, amikor kerekített 31-et mért, bár akkor mellette 5 db 30 is lett délen. Ezért írtam, hogy a naponta bemondott jövõ heti bõdültes meleget így kezelem (nem veszem készpénznek), hisz még a 28-at sem sikerült behúzni itt az idén. Erre jött a Pápára senki nem mondta szöveg, de ezt hagyjuk.
Az éghajlatváltozás meg rossz mérés kérdéskörére azért utaltam, mert ma a felforrás helyett inkább a szélsõségesedõ éghajlatról beszél a politika torkaszakadtából, már államelnöki szinten folyik a hülyítés és nekik pont az ilyen Bajákra, Körösszakálokra, Zabarokra van szükség, melyek átírják 2 évtized alatt a rekordtáblázatokat: lám végünk (mondják) mert itt csak rekordhidegek meg rekordmelegek vannak, de normális idõ nincs. Az idei tavasznál normálisabb már régen volt szerintem. nevet