Zivipöttyel egyetértve tényleg nem volt csúnya a délutáni zivatar, sõt szép volt.
Én azért kicsit közelebbrõl csodálhattam meg. nevet

Negyed 5 körül viharos ény szél kevés esõ kísérte a gust front átvonulását, legerõsebb széllökés 69,1 km/h volt, és összesen 0,6 mm csapadék hullott. Maga a zivatar nem ért el, észak, ék felé helyezõdött.

Nagyon gyorsan történt az egész : Délután 3 órakor indultam az Árpád hídtól hazafelé és még semmi sem látszódott. Délután 4-re hazaérve pedig már a borulás fogadott és fél 5-re már csak a távozó záporrá szelídülõ dolog és a szivárvány maradt, késõ délután 5 h- ra pedig ki is derült az ég már, csak néhány felhõfoszlány van azóta.
Nem mentem ki a határba, mert felcuccolva fáradtan nem volt már kedvem, így otthonról lõttem néhány képet.

A képek : Közelít a zivatar, gyenge ziv. tev. - et adott, közben a fán látszik hogy már tépi a majd 70-es szél
Link
Link

már távozik is, szivárvánnyal
Link
Link

közben felettem még azért kavargott a felhõzet egy kicsit
Link

A konvektív tömb mögött villámgyorsan stabilizálódott a levegõ
Link