Én is szeretem a havat, de akkor már régen sok a jóból, meg a hóból, ha ettõl a mindennapi életünk válik élhetetlenné."

Ejnye, ejnye. Nem szabad ilyen kimérten nekifutni az életnek.
Az ember életében az átélt élmények válnak emlékké, az emlékek egy idõ után a múltunkká, a múltunk pedig valójában a saját életünk.
Egy átlagos hétköznapi napra, és hogy aznap mi történt veled, már egy hónap múlva sem emlékszel. De például az a bizonyos 1987-es januári vasárnap, vagy 2003 október 23., vagy éppen 2013. március 15-e sokunk számára emlékezetes marad. És nem csak a hóesésre emlékszünk, hanem arra is, hogy éppen mit csináltunk azon a napon. Kérdezd meg Thermometert, aki március 15-én egész éjszaka az autójában dekkolt, kihagyná-e ezt az élményt az életébõl. De a többiek, akik ott voltak a hó fogságában és utálják a havat, azok is emlegetni fogják egész életükben azt az élményt.
A katonaság önmagában véve egy szar dolog. De kérdezd meg a társaságból azokat, akik voltak katonák, mennyi történetet tudnak mesélni a katonaságról. És mennyi történetet tudnak mesélni, egy átlagos munkából töltött évbõl??
Az élményekre szükségünk van, nem jó, ha minden mindig olajozottan mûködik, mert akkor beleszürkülünk a hétköznapokba.

Csak azért írtam ezt neked, mert mostanában nagyon "józan" a hangod,túlzottan is pedáns lettél. Ne lombozd le a télváró társaságot!