Szóval, a folytatás: ezek a hidegmagok bizonyos mértékig antagonizmusban állnak egymással, és idõben is "libikóka játékot" játszanak. Ezzel magyarázható a téli idõjárás nagyon jellegzetes reciprocitása Európa és Észak-Amerika között, és a mi téli idõjárásunk olyan szingularitásai, mint a karácsonyi hóolvadás ill. az azt követõ határozott lehûlés január elején, közepén.
Tipikusnak mondható ugyanis nálunk egy tél eleji hideg epizód november végén, december elején, amit határozott enyhülés követ a napforduló környékén -hogy aztán jobb fajta teleken januárra újra megjöjjön a hideg, a hó. Ennek valószínû magyarázata a "két hidegmag" teória fényében a következõ:
elõször a szibériai (tulajdonképp északnyugat-eurázsiai, nyugat-szibériai, Észak-Ural környéki) hidegmag erõsödik meg, itt lesz elégséges a hõkontraszt a hidegleszakadáshoz. Azért tesz szert kezdetben elõnyre az eurázsiai hidegtömeg az észak-amerikaival szemben, mert Eurázsia nagyobb területû kontinens Észak-Amerikánál, és a szárazföld lehûlése gyorsabb a tengereknél.
Ez a hidegleszakadás éri el nagyon gyakran Európa középsõ területeit november közepén, második felében (ritkábban már a hónap elején is) Azonban a hidegleszakadással járó hõtranszport erõsen lecsökkenti a hõkontrasztot, az északnyugat-eurázsiai hidegpool egy idõre "akcióképtelenné" válik, ami a stabil örvényesedést, meridionálisba váltást illeti. Ezenközben az észak-amerikai hidegmag behozza lemaradását, a napforduló környékén már rendkívül fejlett tud lenni. Emiatt a hemiszférikus hõkontraszt nagyon kiélezõdik, felgyorsulnak a nyugati áramlások. Innen a téli napforduló jellegzetes makrofelállása: Észak-Amerikára szakadó hideg, Európában dühöngõ zonalitás. A nyugati áramlási szalagot az eurázsiai hidegpool, éppen mert tél elején "ellõtte a puskaporát", lenullázta a hõkontrasztot, egy ideig nem képes meridionálissá görbíteni.
Viszont normális fejlettségû, nem csökevényes északnyugat-eurázsiai hidegmag ilyenkor elég gyorsan regenerálódik, hiszen a zonális áramlások egy idõre lehetetlenné teszik az észak-déli hõcserét.
A hõkontraszt hamarosan erõsen kiélezõdik kontinensünk környékén, és január elején újra ránk szakad a sarki (szárazföldi) hideg.
A DAI használhatósága is kitûnõen magyarázható a két hidegmaggal. Negatív indexérték (hideg télelõ) akkor áll elõ, ha fejlett, és regenerálódásra hajlamos az északnyugat-eurázsiai hidegmag. A Namias ciklus ilyenkor, nagy hõkontraszt mellett "mûködik jól" Gyenge hidegmag mellett a ciklus elkent, nehezen fogható meg. Tehát, fejlett hidegmag mellett le is szakad a hideglevegõ, korán, és akár ismétlõdõ jelleggel. Ekkor hátoldali-ciklonális, hûvös, szeles, viszonylag csapadékos nálunk a szeptember és október eleje. A Namias-ciklus átlagos idõtartama 4-6 hét, azaz a szeptemberi meridionális fázis éppen novemberre tér vissza, méghozzá masszívan. Ezért aztán a tél eleje hideg, gyakran havas. Ha gyenge, rosszul regenerálódó a hidegpool az illetõ szezonban, úgy a szeptemberi meridionalitás sem jön létre (hanem elõoldal, AC van) illetõleg a november végi, december eleji erõs,tartós lehûlés is elmarad.
Fentiekbõl érthetõ, miért tényezõje a DAI-nak a korai szibériai hófelhalmozódás. Hiszen a sok hó a hidegmag kialakulását segíti, a hidegmag pedig a szeptemberi hátoldali helyzetet nálunk. A két tényezõ, azaz a szeptemberi makrocirkuláció és a szibériai korai hófelhalmozódás között Hari szerint is korreláció van, ha nem is nagyon erõs.
Tulajdonképp a DAI elmélete megadja a kulcsot latolgatásainkhoz. Az északnyugat-eurázsiai (és az észak-amerikai) hidegmag kifejlõdési, regenerálódási hajlam, -úgy tûnik- tartós, változatlan dolog. Jellemzõ az illetõ téli félévre. E hajlam csírái már nyár legvégén, õsz legelején tetten érhetõk. Tehát, már most érdemes figyelni, hogy a sarki hidegbázis kezdõdõ növekedése hol erõs: az amerikai arktikus szigetvilágban, avagy Északnyugat-Szibériában (és a kapcsolt jeges-tengeri területeken)
Esetleg mindkét helyen -bár ez, ahogy említettem, ritka.
Honnan vesszük észre, hogy jól(vagy rosszul) fejlõdik az illetõ hidegmag? Gondolhatunk a magasban elhelyezkedõ levegõ hõmérsékletére, de még sokkal jobb, ha a makrocirkuláció jellegét figyeljük Európában, és Észak-Amerikában. Ha fejlõdik a mag, és ezért kiélezõdik a hõkontraszt, akkor leszakad a hideg, ciklonok képzõdnek alacsonyabb szélességeken is.
És itt van a bökkenõ! Nézzük Észak-Amerikát 180 óránál:

Link

Rengeteg hideglevegõ a szubarktikus régióban, alacsony szélességen elhelyezkedõ cikloncentrum, az 5 fokos, sõt a 0 fokos T850 izoterma is elég mélyen benyomul az USA területére.

Eközben Európa:

Link

Anticiklon-öv a kontinens északi fele felett, a nyugatik áramlásos zóna messze északon, és nincs nyoma polárfronti expanziónak, hidegleszakadásnak. A nullás és az ötös izoterma egyaránt csupán fenn északon látható.
Északi hemiszféra szintén 180 óránál:

Link
Link

Észak-Amerikába meridionális cirkuláciõ révén benyomuló hideg légtömegek, míg Európa térségében északi zonalitás, északon maradó, expanziós hajlam nélküli sarki hideggel.
Ez a kép szeptember elején már elég súlyos. Az északnyugat-eurázsiai hidegpool renyhe fejlõdésére utalhat. Néhány hete még Európához volt közelebb a hideg, de most, ahogy a sarkvidék lehûlése megkezdõdött, hirtelen a tavalyihoz hasonló bárikus és hõmérséklet-eloszlás kezd megjelenni.
Lehet, az idõjárás tényleg az egy évvel ezelõtti úton jár majd? Bizonyos jelek erre mutatnak.
De persze könnyen elképzelhetõ, hogy egy ideig ezt az utat követik a folyamatok, majd váratlanul letérnek róla. A magam részérõl ez utóbbit valószínûsítem.