Mindig arról álmodtam, hogy lesz végre egy olyan zivatar, erõsebb záporesõt adó tömb, ami végre nem ama tanya alatt, felett, mellett megy el, ahol kertészkedem, hanem pont ott.

Hajnalban, gépnél lévén, örömmel láttam, hogy a fórumon mások által is említett, éppen így tett. A közeli állomáson is látszott már, hogy jó nagy zuhi volt. Elképesztõ mértékben kellett már oda, a gyorsan kiszáradó homokra az esõ. Apukám, tanácsom ellenére, megint csak vettetett vagy egy hektár kukoricát és már csavarodott a szára. Szinte az utolsó pillanatban voltunk. Szóval voltunk. Már a vonatról leszállva láttam, hogy bizony jég is volt benne, s nem is kevés, mert még foltokban fehérlett a talaj. Már csak abban reménykedtem, hogy hátha ötszáz méterrel odébb nem volt. Nem volt szerencsénk. A kukorica szára olyan volt, mintha drótkefével többször végigcirógatták volna. És minden más is, hagyma, krumpli, dinnye etc. totál szétverve, illetve beleverve a földbe. A nem messze tõlünk lévõ fóliásnak vagy száz fóliasátrát lyuggatta szitává a jégverés.