Valamikor egyszer vége szakad a med-szériának is, ám van egy sanda gyanúm, hogy erre leghamarabb március 10-e után kerül majd sor, ahogy majd közeledik a napéjegyenlõség, és a melegebb légtömegek lassan kezdenek majd észak felé terjeszkedni. Kialakult egy bejáratott verkli (északnyugat/délkelet kettõsség, ismétlõdõ keveredési zóna), ez egyre-másra termeli ki a hajszálpontosan hasonló idõjárási helyzeteket, ezért fulladunk mi a Kisalföldön hóba, Oberleitungnál meg talán kétszer láttak idén havat mutatóba, egyébként eddig szinte végig "tavasz" volt arrafelé. nevet
P Kapitány: az átmenet könnyen hasonlíthat a tavalyihoz, éppen Donovalyn voltam akkor, kezdetben havazott, igazi tél volt, március 12-én aztán betört a szubtrópusi légtömeg, lett is síkvidéken 20 fok, Donovalyn pedig 12 laza