2025. december 06., szombat

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#71416
Bizony, a GFS és ECM is eléggé pedzegeti,  hogy igazi, tűrhetően meleg nyári napok jöhetnek a jövő héttől, 30-35 fok között nagyjából, a helyi zápor, zivatar még bele is fér, de a GFS korábbi futása nagyon vérszegény volt csapadék terén. Lényegét tekintve a nyár legszebb időszaka jöhet országos szinten immár. Persze még egyelőre feltételes mód, de nőtt az esély nevet   A fáklya már régóta mutogatja a július 25 után kezdődő kánikula esélyeit.

Idén nyáron én se hiszem, bedöglött a szaharai expressz félúton nevet Mondjuk nem mondom, hogy hiányzik, de én az extrém idők kedvelője is vagyok, szóval belefért volna, de nem baj, ha nem jön össze, akkor majd jövőre talán.  2007-ben ilyentájt izzadtunk ám rendesen.
#71415
A vasárnap esedékes HF után végre beállhat a nyárközépre jellemző stabil nyári idő.  Minden jel szerint a skandináv AC déli, délkeleti peremére 
kerülünk, miközben Európa nagy részét meleg, kontinentális levegő fogja kitölteni. Ez napközben kevéssel 30 fok feletti T maxokat eredményezhet, emellett helyi jelleggel továbbra is záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Egyre inkább úgy néz ki, hogy a szaharai perzselő hőség idén felejtős lehet. Nyári időben viszont bőven lesz majd részünk minden jel szerint 
#71414
Arra mertem utalni, a keleti és nyugati országrész előrejelzését kihangsúlyozva, földrajzilag nehezen illeszthető Budapesten "mi várható", főleg ha azt látjuk néha kettészakad időjárásilag a keleti és nyugati tájait tekintve, Budapest meg ilyenkor éppen a "két időjárás" határán van, másrészt a domborzat (Budai hegység,) is biztos befolyásoló tényező, hogy más időjárás legyen mint Győrben vagy Kecskeméten szegyenlos
#71413
A modelleknél azt vettem észre, hogy az ECM kifejezetten csapong, ez a hét közepi lehűlés megint nyugatra tevődött. Korábban kelet volt szóba, a friss futás szerint pedig nyugat újból. Így keleten 26-30 fok között, nyugatra 21-24 fok között lenne a maxi. Csapadék szempontjából amolyan közepes, összességében nap mint nap lehetne több-kevesebb eső, többnyire zápor, zivatar az időszakban. Alapjában egy bárikus mocsár az egész, de meleg labilis rétegzettségű légtömegek töltenék ki, szóval a zömmel 26-30 körüli tartomány garantálható a hétvégétől újból, csapadékgócoktól függően.
Ez az ECM, míg a GFS szintén elég nyárias, de csapadékilag az is ad 1-1 napra több záport, zivatart. Hétvégére mondjuk bekerülnénk egy sekély ciklon áramlási mezőjébe nedvesebb légtömegekkel, így még több lenne a konvektív csapadék. A 15 sőt még akár a 18 fokos izoterma 850-en azért eléggé ránk telepedne a következő időkben az most eléggé valószínű.
Annyi még jól kivehető, hogy az a szerencsétlen Azori AC továbbra is kirekesztve marad, közben a Skandi AC áthelyeződik Északnyugat-Oroszország területére, majd az Azoriból leszakadó külön mag szépen újra aktiválja a Skandináv magas nyomást, tehát továbbra sem néz ki űridőben sem komolyabb makrováltás, ami forró, száraz nyarat sugallna augusztus elejére.
#71412
A középső országrészhez tartozol. Logikusan értelmezve, benne van a lényeg. A jelenleginél főváros centrikusabb nehezebben lehetne ez az ország, de van amiből soha nem elég.  laza 
#71411
"---A KÖVETKEZŐ ÖT NAP JELLEMZÉSE

Keddtől péntekig a Fekete-tenger térségében örvénylő ciklon határozza majd meg hazánk időjárását. Ebben az időszakban megerősödő északnyugati szél mellett főleg az ország keleti területein lesz sok a felhő és ott eső, zápor, zivatar is várható. A nyugati területeken 30 fok közelében, míg keleten csak 25 fok körül, vagy az alatt is maradhat a csúcshőmérséklet...."


Én aki Budapesten lakom melyik égtájhoz tartozik a főváros???

De jó lenne ha Budapest és  környékét mint külön tájegységet  is külön megemlítenék az előrejelzésekben
#71410
Szépen kezd eltűnni a modellekről a korábban látszó (legalább átmeneti) erősebb felmelegedés is, most úgy tűnik, hogy esetleg egy-két napra felmennénk 30-34 fokig, aztán utána ismét ciklonálisabb, változékonyabb, pár fokkal hűvösebb idő jöhet. Mondjuk ha a GFS és az ECMWF mostani verziója jön be, akkor azért 30 fok körül maradhatna a hőmérséklet, viszont ehhez igencsak fülledt, záporos-zivataros idő társulna.
#71409
Most valóban úgy tűnik, hogy ahogy idén már számtalanszor, most is igen masszívnak ígérkezik ez a tőlünk északkeletre lecövekelő hidegcsepp+ciklon. Gyakorlatilag ahogy megközelíti a Brit-szigeteket Ex-Chris és a hozzá kapcsolódó magassági teknő, és ezzel elkezd gyengülni a brit-skandináv anticiklon, úgy az még vissza is táncol kicsit nyugatabbra, és utána valamennyire össze is kapcsolódhat majd a két teknő/magassági ciklon. Így a térségünkben ismét egy bárikus mocsárra hajazó helyzet épülhet ki, helyi zivatarokkal.

Ex-Chris mögött viszont úgy tűnik, hogy azért leszakadhat majd egy újabb ciklon a Brit-szigetek környékén a jövő hét közepén (ezt egyelőre mind a 4 fő modell - ECMWF, GFS, GEM, ICON - mutatja), ami a helyzetétől függően már hozhat határozottabb melegedést. A GFS-nél most ugyan ez nem következne be, mert gyorsan beleolvadna az itteni teknőbe, de az ECMWF és a GEM egyelőre gerincesít a hét végére.
#71408
A legújabb futás sem túl meggyőző, rövid távon az előzővel nagyjából megegyezik, annyi már nagy eséllyel kijelenthető, hogy a korábbi Brit ciklon érdeklődés hiányában elmaradni látszik, azt már sokadik futás adja, hogy kint reked az óceánon, Izland környékén. Link
Lényegében így bizony a szokásos általad is vázolt verkli tovább folytatódik, északias áramlás, bár idővel egy újabb örvény válna le, és helyeződne Franciaország nyugati partvidékére, a Vizcayai-öböl környezetébe. Link

Elvileg ekkor kaphatnánk majd átmenetileg egy kicsit melegebbet délnyugat felől, de időn kívül van, és folyamatosan változik 200 óra felett minden. Addig biztos az északias irányítás ez eldőlt szinte, hogy a kánikula nálunk várat magára. Mondjuk a közel 15 fokos izoterma sem rossz, hiszen a 25-30 fok közötti megszokott értékek garantáltak maradhatnak a következő 10 napban mindenképp, és záporok, zivatarok is párosulhatnak ehhez.
A fáklyán is milyen szépen kezd ellaposodni a szórás. Korábban még 20 fok felett is szórt 850-en most pedig már alig megy 15 felé. Talán július végére még alakulhat valami, de szerintem július 25-ig már nagyon kicsi az esélye egy hőhullámnak ami eddig a korábbi 1-2 modellfutásban kinézett. Ezt a friss fáklya is támogatja, és a makroszinoptika, amiben komolyabb átrendeződés aligha lenne felfedezhető.
#71407
Hoppá!

Ez óriási változás akár a tegnapi futáshoz képest!!! Bevallom, én nem bánom, hogy tolódik a kánikula. A csapadék mennyisége persze akkor megint nagy kérdés lesz. 
#71406
Néhány futás óta már azt adja a GFS, hogy a(z) (átmeneti?) észak-atlanti ciklonerősödés egyáltalán nem tudja déliesre fordítani Közép-Európa térségében az áramlást.

Link

A mi szélességünkön eszerint marad a zonális plusz nyomásgradiens az azori AC és a kelet-európai ciklonok között, ami északias légmozgást jelent a továbbiakban is.
48 órával később pedig el is tűnne az izlandi ciklon a térképről, viszont a kontinens centrumában ritkás izobárú, de szokatlanul nagy területű alacsony nyomás  -amolyan kisnyomású bárikus mocsár-  jönne létre:

Link

Ehhez a szituációhoz ijesztően nagy csapadékos terület tartozik Európában, és persze nem padlásra szaladó hőmérsékletek:

Link

Link

Ez bizony nem a "hajszárító" makroszinoptikus képe (hál' Isten)

200 óra fölött aztán ismét bepróbálkozna az izlandi-brit ciklontevékenység:

Link

Link

De, hogy ebből mi sül majd ki, nagyon a jövő zenéje.
#71405

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Meteorológiai társalgó (#404952)
#71404
A délelőtti GFS-t nem nagyon volt lehetőségem elemezni, de most estére jutott egy kis időm szemügyre venni mi is a helyzet. Igazából azt látom, hogy makrováltás következik a hosszan tartó északias légpálya megadhatja magát idővel, ez már csak idő kérdése persze. Helyette az észak-atlanti ciklonok erőre kapnak, és haza vágják a Skandináv magasnyomást és kelet felől a Skandináv-félsziget is ciklonális uralom alá kerülne.Link Közben nálunk változatlanul eleinte maradna a mérsékelten meleg idő, záporokkal, zivatarokkal akár több helyen is egy-egy nap. Eközben Grönlandon AC épülne ki, az óceánra ciklon vándorolna le, vagyis ciklon az anticiklon feletti képet ad a GFS hiszen  Izland is magasnyomás uralma alá kerülne, és Skandinávia is ciklonális hatások alatt maradna. Link

Végül ami már űridő ismét, az az, hogy a ciklon fokozatosan a kontinens felé törve a Brit-szigetek felé helyeződne, így előoldali áramlási rendszerében hozzánk megérkezne a velősebb, 20-22 fokos izoterma, ami már 30-35 fok közötti hőmérsékletet jelentene. Link

Persze ilyen távból linkelni se érdemes, de azért megért egy misét, mert újra bekerült a Brit ciklon, igaz nem a "kézzel fogható" időn belül.

Aztán vagy tőlünk nyugatra maradnak a ciklonok, vagy ahogyan említetted is, bekerülünk mi is az alacsony nyomású zónába, így frontok előoldalán meleg, majd hűsebb periódusok váltakoznának záporokkal, zivatarokkal.
#71403
Voltak mérsékeltebb melegebb nyarak néhány évente az elmúlt 10-15 évben is. Az idei úgy néz ki kellemesen meleg, cserébe hosszú nyár lehet. A tetőpont még hátra van(július 20-augusztus 20), de nagyon hosszú hőhullámnak én egyre kevesebb esélyét látom, igaz mutatnak arra jelek, hogy melegedhet az idő majd az eddigihez képest.

Egyébként minden adott volt idén is egy forró nyárhoz, csak az Azori-AC kint maradt az óceán felett és a hűvösebb levegő a hátoldalon messze délre eljutott, egészen dél- , DK-Európába is(Görögország pl.) ahol többször áradásokat okozott a sok csapadék, pedig nyáron felhő sem nagyon szokott lenni arra. Így hiába halmozódott fel a meleg idén is Észak-Afrikában ez csak a mediterrán-térség déli részét tudta időnként elérni(egészen eddig).
#71402
Mennyi az esélye annak idén elmaradnak a hőhullámok? Legalább is a tartós hőhullámok
Illetve, hogy lassan átlépünk a nyár második felébe, közelítünk az augusztushoz (bár ugye az elmúlt évek augusztusai is produkáltak rémes hőségeket) nem lesz lehetősége az afrikai hőségnek támadnia hosszú napokig pláne hetekig?

Nem vagyok egy szakember de ez a nyár mintha más lenne mint amit az elmúlt 5-10 évben megszoktunk (amikor már júniusban támadt a hőség), ez szokványos (vagy rendkívüli), hogy az északi, észak-keleti áramlás jellemző már szinte május óta. Persze megvannak a 30 C fok körüli értékek, de szerencsére a 35-öt még nem nagyon tudta elérni, pláne meghaladni a napi maximum.
#71401
Nem úgy tűnik, hogy maradna az eddigi kép. Az ÉNy-i AC hidat a ciklonok nagy valószínűséggel a kontinens felé tolják legalább, így ha nem is drasztikus meleg, de az eddigihez képest melegebb időszak jöhet. Arról nem beszélve, hogy ez a kezdet lehet, már a 00z-s ECM is az izlandi minimum erősödését mutatja az időszak vége felé.
#71400
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404881 - 2018-07-10 10:16:55)

Sőt, már az éjféli GFS futás is ezt adta: a ciklonok kint rekednek az óceánon. Feltéve de meg nem engedve, hogy ez a verzió valósul meg (a következő futások még simán visszatehetik a ciklont a brit térségbe), nézetem szerint egy ilyen mértékű észak-atlanti ciklontevékenység, ami most kilátásban van, nem fog nyomtalanul a semmibe tűnni. Az alacsony nyomások előbb-utóbb meglódulnak kelet felé. Viszont ebben az esetben már nem beszélhetünk stacionárius ciklonról, áthelyeződés van, a frontok átvonulnak rajtunk. Melegedés lesz, de csupán átmeneti.
Szóval egyetértek: a "szerecsenünk" egyelőre elhasalni látszik. A tartós, erős hőhullám még várat magára. nevet

Ja: az is érdekes volt, hogy számos megelőző futásban a brit térségben  -azaz klasszikus előoldali pozicióban- levő ciklon mennyire nem húzott fel melegnyelvet a kontinens centrumába. Úgy látszik, az észak-afrikai forróság valahogy "gyengélkedik"
#71399
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404880 - 2018-07-10 09:59:30)

Hát igen, jelen állás szerint nem lesz elég energiája a kontinens felé közeledő ciklonoknak, így marad az eddigi felállás.. Gyenge ÉK-i áramlás, mérsékelten meleg nyári idő, záporokkal zivatarokkal.  Persze mint írtad is van még esélye az előző verzióknak is, de eddig az összes nyugat felől közeledő ciklont és előoldali lehetőségeket legyűrte a tőlünk Ék-re lévő ciklonosodás... Bámulatos, hogy újra és újra regenerálja önmagát és elég hatékonyan tartja távol az afrikai hőséget. 
#71398
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404879 - 2018-07-10 09:06:04)

Kicsit böngészgetve a modelleket, most azt látom, hogy korábban -az elmúlt 2 futásban- a Brit-szigetek felé helyeződő ciklon aminek előoldalán érkezne meg a lényegesen melegebb levegő kint reked Izlandon. Link  Az összes komolyabb modell GFS, ECM, GEM is hasonló módon számolja, bár a GEM kissé bentebb hozza a ciklont a vége felé, de ezzel a GEM egyedül is maradt. Link  Persze az már más, hogy a GFS berakott egy másik peremciklont igencsak űridőben. Link Szóval a következő 10 napban csökkent az esélye a kánikulának, bár a fáklyán lévő szórás felfelé még mindig elég nagy, úgyhogy fogják még szerintem dobálni azokat a ciklonokat ide-oda. Lecsengve nincs a dolog, de egyelőre a jelen futások szerint a hőhullám elnapolva.  nevet
#71397
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404867 - 2018-07-09 20:35:46)

Lehet, hogy végül így lesz, de ezt sem az Atlanti-óceán hőmérsékleti kontrasztja, sem pedig az őszi hurrikánok sem garantálják. Zivi tengervíz-hőmérséklet anomália térképén én éppen azt látom, hogy több elmúlt évhez képest elég nagy a kék terület, főleg az Atlantikán (lehet, rosszul látom?)
Persze, még ez sem garantál semmit, se pro, se kontra. A meleg, vagy hűvös őszelő egyelőre a jövő zenéje.
#71396
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404857 - 2018-07-09 19:51:30)

Alapvonalaiban nem változott a forgatókönyv a GFS-nél (a 240 órán túli történésekről most ne is tegyünk említést)
Talán annyi különbség van az előző pár futáshoz képest, hogy most 168 órától megtorpan az atlanti ciklontevékenység keleti terjeszkedése, a ciklonosodás inkább délre halad az óceánon a Brit-szigetektől elég messze nyugatra. Ebben a változatban az óceáni ciklonok közvetlenül biztosan nem hatnának időjárásunkra. De persze ez csak egy futás, az is a megbízhatóan stabil időtáv határán figyelgetve. Fog ez még változni a következő futásokban.
#71395
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404856 - 2018-07-09 19:20:24)

Egyébként tekintve, hogy az elmúlt 2 hónapban mekkora hőmérséklet-különbség alakult ki az Atlanti-óceánon, szerintem előbb-utóbb be kell indulnia a ciklongyárnak, pláne, ha jön majd egy-két erősebb hurrikán augusztusban-szeptemberben. Mondjuk a túl északra kerülő ex-trópusi ciklonoknak nem fog jót tenni az a kiterjedt hideg víz, valószínűleg Ex-Chris is azért gyengülhet majd le viszonylag gyorsan.

Link
Link
#71394
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404850 - 2018-07-09 17:33:47)

Azt én is látom, hogy nagyfokú meridionalitást adnak továbbra is a modellek,  keletre áthelyeződés nincs vagy alig, a brit ciklon bizony több napig is egy helyben álldogálhat. Akkor pedig szinte biztosan felhúzza ránk a Szaharát, az aktivitása megvan hozzá. Bár az is igaz, ez nem "rangrejtett" dny-i ciklon lesz, amit főleg az előretörő észak-afrikai forróság éltet. A mi ciklonunk egy grönlandi hidegleszakadásnak köszönheti nagyjából a létét.
Talán ezért van, hogy a modellek a kifejezett előoldali pozició dacára nagyon lájtosan húzzák ránk a 15 fokot is 850 hepán, a 20 fokot pedig egyáltalán nem (egyelőre)
Aztán az is könnyen megtörténhetik, hogy az ácsorgó ciklon egyszercsak váratlanul meglódul kelet felé, és/vagy erőteljesebb peremciklont növeszt a kontinens belsejébe. Ha ez bekövetkezik, a hajszárítót hamarosan felválthatja a gőzfürdő, ami mégiscsak érdekesebb (zivatarok!) és sztem egy fokkal kellemesebb (kevésbé kellemetlen) is. Ha ez mégsem történik meg: a forróságot ránk húzó ciklon nem jön közelebb, akkor a kontinens közepén terpeszkedő meleg AC, illetőleg jellegtelen légnyomási mező tartós kánikulát hozhat a fejünkre, legfeljebb elszórt zivatarokkal. Kezdődhet a "hullaégetés"  Én azonban most még bízok benne, hogy nem vesz tartós, 180 fokos fordulatot időjárásunk jellege.
Annyi viszont fölöttébb valószínűnek tűnik, hogy a jövő héten igen jó strandidő lesz. Csak jobb ne legyen a kelleténél!
#71393
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404848 - 2018-07-09 15:34:17)

"ENS egy komolyabb hőhullám irányába kezd tapogatózni".

Ez sem jelent sokat, volt már ilyen egy hete és eltűnt.
#71392
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404847 - 2018-07-09 15:28:39)

A mondandód lényegéhez: ÁMEN
Ami a dolog meteorológiai részét illeti: mind az operatív, mind az ENS egy komolyabb hőhullám irányába kezd tapogatózni, bár az operatív jó pár fokkal a tagok átlaga felett keménykedik, mindenképpen látszik egy határozott ´púposodás´ a fáklyán, amely - az időtávra való tekintettel - akár el is laposodhat. A kulcs - mint mindig - a körvonalazódó makrováltás tartósságában rejlik. Az egész - ahogy reggel Thermométer is említette - akár úgy is elsülhet, hogy pár napos kánikulai közjáték után a ciklonok frontjaikkal együtt a kontinens belsejébe hatolnak, ami végeredményben egy hibrid irányítást eredményezne: 2-3 napos gerincek, bemelegedéssel, 1-1 hűsítő HF által meg-megszakítva. Ebben az esetben (szinte) mindenki jól járna: a nyárkedvelők tábora, meg azok is, akik - jómagamat beleértve - nem kedvelik a napokig, sőt olykor hetekig tartó perzselő hőséget. A nyár lassan a csúcspontja felé közeledik, és a közeljövőben dől majd el, hogy megtartja-e alapjában az eddigi jobbára szelídebb arcát, vagy - 2013-hoz hasonlóan - július végén, augusztus elején - bekeményít-e. Érdemes lesz tehát az egyes modellfutások mögött megbúvó általánosabb trendeket vizsgálni nevet
#71391
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404840 - 2018-07-09 12:48:5laza

Gyorsan végigzongorázva a friss GFS-t (eddig 240 óráig frissült), a zászló - gyorsan háromszor lekopogom! - a stacionárius/lecövekelt brit ciklon széles melegszektorának áll, így továbbra is igen jó esélyt látok egy minden tekintetben nyári jellegű jövő hétre. A nyugat felől áttörni igyekvő frontokat jó néhány napig hazavághatja majd a déli hajszárító, így - ha 2-3 nap múlva is tartják a modellek ezt a folytatást - azt tanácsolhatom majd, hogy jövő héten, aki teheti, strandoljon, fürödjön egy jó nagyot, a 30-35 fokos T max. tartomány mellett ez igen kapóra jön majd kacsint
#71390
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404838 - 2018-07-09 11:06:21)

Így már másként fest a kép, a Brit ciklon előoldali áramlási rendszerében szépen megindulhat a bemelegedés ahogy most legalábbis ez látszik, az pedig már bőven kánikulát eredményezte szerte az országban 30, 30+ fokokat, de még jellemzően azért nem extrém meleget. (eleinte) Ahogy elnézem már úgy nagyjából egyetértenek abban a modellek, hogy július 20-a körül beindul egy kedvezőbb berendezkedés a meleg javára. Ha pedig bejön amit Thermometer is megemlít, hogy az a ciklon onnan nem mozdul majd lényegesen, akkor énekelhetünk kacsint

Mindenesetre változtak a kilátások, tegnap még a szűnni nem akaró helyzet állt fent, mire leírtam változott is a kép, mintha olvasva lettem volna nevet Aztán bejön-e a dolog vagy sem innentől már ez a kérdés, de példának véve 2005-öt ha már szóba került, szintén július végére jött meg az első tartósabb hőséget hozó felmelegedés,- noha előtte is volt már hőségnapot hozó- illetve a jobbik példa a Tiéd, 2013.  Akkor évben július utolsó hetében elszabadult a pokol, és augusztus első hete szép kis hőségnapokat hozott ha jól rémlik, bár volt benne 1 átmeneti lehűléses időszak, mikor mérséklődött a meleg pár napra, aztán újra beindult a délnyugati, déli hőexpressz.  nevet
#71389
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404835 - 2018-07-09 07:43:54)

Valóban, az egymást követő GFS és ECM futásokban egyre kézzelfoghatóbb az észak-atlanti ciklonosodás nagyjából 120 órától. Ezt már komolyan lehet venni. Kifejlődése esetén teljes makrováltás lenne, az eddigi hosszas hátoldali helyzetet előoldali váltaná fel.
Azt viszont nem tudjuk most még, vajon múló epizódról, vagy tartósan fennálló figuráról lesz-e szó. Ha stacionáriussá válik a ciklon a Brit-szk. környékén, akkor bizony semmi sem ment meg minket itt, Közép-Európában a roston sütéstől. Ha a mostani, kellemes, igazi nyári maximumokra még rámelegszik közel 10 fokot   -hát... beteg
Szerencsére az se kizárt, hogy az Észak-Atlantikán elindult ciklontevékenység, az alacsony nyomások aránylag gyorsan beterjednek a kontinens centrumába. Ebben az esetben a rövid, erős melegedést csapadékos napok követnék. Megjegyzem, júl. 20-a körül a múltban kifejezetten gyakori volt pár esős, viszonylag hűvös nap.
Harmadik lehetőségként tegnap még mindkét "királyi" modell azt adta, hogy az Izland környéki ciklonok rövid, délebbi "vendégszereplés" után "visszaszívódnak" északra, az arktikus tájak irányába. Meglátjuk, mi lesz. nevet
#71388
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404831 - 2018-07-09 06:47:57)

Pedig a makrovaltas jelei egyre biztatóbbak: a blokkoló északnyugat-európai AC 5-6 napon belül leépülésnek indul(hat), igazi terfelcsere következhet be, egy elég mely izlandi/brit ciklon előterében nyugatira, majd délnyugatira válthat az áramlás, és 2013-hoz hasonlóan, a nyár július 20-a körül vehet új lendületet, ebben az alaphelyzetben, bőven adottak a feltételek a 15-20 fokos izoterma ránk húzódásanak, így a tulajdonképpeni kánikulai időszak, július 20 - augusztus 20., bőven hozhat 1-1 meleghullámot, hiszen aligha tudom elképzelni, hogy a június 22-e után beállt maghelyzet újra regenerálódna kacsint
#71387
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404823 - 2018-07-08 19:37:07)

Az ICON és a GEM már ciklonosít szépen a Brit-szigeteknél, ráadásul az ICON-nál a regenerálódó Beryl elég délen maradna, így az akár közvetlenül is hatással lehetne majd később Európa időjárására.
Link
Link

A GFS még egyelőre elég messze áll ettől, ott valóban kint maradna az óceánon a cikloncentrum, hozzánk pedig újabb bárikus mocsárhelyzetet mutat a hónap közepére.
Link
#71386
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404802 - 2018-07-08 11:39:53)

Ha csak el nem fogja az izlandi ciklon, mert akkor megint megragad az egész.
#71385
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#404800 - 2018-07-08 11:17:2laza

Otthon lassan talán megindulhatnak majd a dolgok. nevet
Link

Amúgy Ex-Chris-nek ha más hatása nem is, annyi azért lehet majd, hogy meggyengítheti, szerencsésebb esetben szét is szakíthatja végre az északnyugati AC hidat, és akkor utána talán jobban bejöhetnek majd nyugatról a ciklonok, frontok.
Link
#71384
Egyre inkább úgy néz ki, hogy a jövő pénteken esedékes hidegfront egy tartósabb makroszinoptikai átrendeződés nyitánya lehet majd, ugyanis a Brit-szigetektől nyugatra tartósan az azori AC-ból eredő, előbbivel híddal összekapcsolódó, önálló stacionárius AC-központ jöhet létre, míg Skandinávia és a Kelet.európai síkság felett ciklonok tartózkod(hat)nak huzamosabb ideig. Ennek eredményeként tartós északnyugati (olykor északi) nagytérségi áramlás alakul ki Közép-Európa felett, ami bizony legalább június végéig kissé változzékony, az évszaknak megfelelőnél 2-3 fokkal hűvösebb időt eredményezhet majd. Ebben számottevő változás csak akkor lehet majd, ha térfélcsere következik be, azaz tőlük keletre/délkeletre alakul ki az AC-középpont, Nyugat-Európa felett pedig teknősödés következik be. Analógiaként 2013 ugraik be, hiszen akkor is volt ugyebár június 20-a körül egy néhány napos meleghullám, majd ezt egy erős lehűlés váltotta fel, majd - ahogy most is látszik - néhány hétig az anticiklon középpontja tőlünk nyugatra volt, és csak július 15-e körül következett be a térfélcsere, kaptunk is, kisebb megszakításokkal, egy jó 3 hetes csúcsra járatott nyárközepet, az emlékezetes augusztus eleji észak.dunántúli 40 fokokkal körítve. Nem lepne meg, ha idén is valami hasonló következne be, persze más idő- és térbeli megvalósulással. Amit többé-kevésbé felejtősnek látok, az a két véglet: az első, miszerint a napforduló után érkező hűvösebb, AC-előoldali helyzet kitartana a nyár nagy részében, a másik véglet pedig szintén ugyanide tartozik: a 2015-het hasonló, rövid lehűlésekkel, tartós hőhullámok által jellenzett végtelenített kánikula. nevet
#71383
Egyelőre a hosszabb távon is kinéző azori beorrosodás gátat szab mélyre nyúló nyugat-európai teknő kialakulásának. Ebből következően direkt nem kaphatjuk meg az észak-afriikai forróságot, de kerülőúton azért juthat térségünkbe szubtrópusi meleg levegő. A mostani helyzet átmeneti hőfelugrásokat sugall, nem tartós, keményvonalas hőhullámot. Bár még sok hátravan a nyárból, és a jövőt persze nem sejthetjük, valami már látszik a meleg évszak "jelleméből" Az nem valószínű, hogy a nyár eleji blokk után majd nyár közepén, második felében erősen beindul az atlanti gép. Szerintem a mostani, zonálisabb kép átmeneti lesz, hamarosan visszatérünk a jól megszokott alapvetően meridionális, de bárikus mocsár felé hajló képekhez. Meleg, de nem kifejezetten forró, záporokban-zivatarokban bővelkedő, semmiképp se aszályos hónapokat tudok feltételezni.
#71382
Április eleje óta gyakorlatilag leállt a nyugati drift és egy blokkoló AC alakult ki felváltva Skandinávia és Kelet-Európa felett. Mi ennek túlnyomórészt a hátoldalán, illetve délkeleti peremén voltunk, így a tavaszt kihagyva, kisebb megszakításokkal, két hónapja tart a zömében kora nyárias jellegű idő. Hogy maga a nyár milyen lesz, arra pillanatnyilag nehéz választ adni. Bizonyos támpontot szolgáltathatnak a szezonális előrék + az ECM négy hétre szóló T anomália térképe. Ez utóbbi szerint július közepéig is kitarthat a sokévi átlagnál 2-3 fokkal melegebb idő, helyi záporokkal, zivatarokkal. Link 
A ZAMG (ostrák meteorológiai szolgálat) friss nyári szezonális előréje szerint mindhárom nyári hónap nagy valószínűséggel a sokévi átlagnál melegebb idővel telHET majd, Link 
míg a sokat szapult CFS Janus-arcú nyarat vetít előre: a meleg júniust átlagos júliust, majd az átlagosnál valamivel hűvösebb augusztus követné.
Link 
Mivel minden szezonális modell a tudomány jelenlegi állását tükrözi, mindegyikük fenntartással kezelendő. Ami a június hátralevő részét illeti - elég nagy szkanderezés látszik kibontakozni a hűvös észak-atlanti légtömegek és az Észak-Afrika felől feltörekvő szubtrópusi légtömegek között, így rövid, de elég erős hőhullámok váltakozHATnak markáns, átmeneti lehűlésekkel, ami egyelőre - legalább július elejéig - gátat szabhatna a Kárpát medence - forró katlan hatás kialakulásának nevet
#71381

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Meteorológiai társalgó (#402984)
#71379
Sziasztok!

Szerintetek medig fog kitartani ez a tavasszal bejött nyárias meleg? Ilyentályt 25 fok körül szokott alakulni a hőmérséklet. Ez a 33 fokos max. véleményem szerint július közepi-végi hőmérsékletnek felel meg. Ráadásul párás fülledt, elviselhetetlen... Szerintetek meddig tart? Üdv. Zoli
#71378
old.wetterzentrale.de/pics/MS_1948_ens.png
Amint látod, a fáklyatagok nagyon szórnak akkorra még. Előzetesen tartós esőt nem, de lokális zivatarokat feltételezhetsz.
A hőmérséklet a mostanihoz hasonló, tehát a Kékesen a minimum 15C körül, a maximum 21-22C körül várható. A szél inkább délies lesz, de nem erős.
Hangsúlyozom: addig még 10 nap. 3-6 napig 60-90%-os lehet az előrejelzés, afelett bármerre változhat.
#71377
Tudom,hogy még messzi van, de van-e valakinek előrejelzése,a jún.17-18-19-i napokra a Mátrában mire készüljünk?Osztálykirándulás negyedikesekkel.Jó volna, ha nem kéne beszorulnunk a szállásra,hiszen kirándulni megyünk...
#71374

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Meteorológiai társalgó (#392955)
#71373

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25403)
#71372

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25402)
#71371

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25401)
#71370
Igen én is írtam a fórumban ezt tegnap, talajon igen hamar bejöhet a hideg keletre is, de a magasban:
Link
#71369
A váltás napjáról (szombatról) más szemszögbőlzavarban

A mostani tudásunk (előrék) szerint szombaton (2018.03.17.) nagyon érdekes, de nagyon veszélyes helyzet is előállhat. A centizgetések mellett sztem érdemes lehet erre is figyelni: a rajtunk kimélyülő ciklon az alsó rétegekben gyorsabban ránt(hat)ja be a fagyos levegőt, mint a magasban, így előállhat az  a helyzet, amikor dinamikus módon, nagy széllel jön létre ónos vagy fagyott eső...a havazásba váltás előtt.
Erre leginkább a D-i és K-i, ÉK-i megyékben van nagyobb esély, másutt a hóba-váltás talán zökkenőmentes(ebb) lesz. Különösen alattomos lehet ez mert a halmazállapot váltás előtt jelentős eső eshet stabilan pozitív hőmérséklet mellett, majd a(z alul is) betörő hideg miatt szinte észrevétlenül válthat átmenetileg vagy tartósabban ónosba/fagyott esőbe az addigi eső. Ilyen helyzetben előbb a fákon, kerítéseken, majd végül a talajon is kialakulhat jégbevonat. 2013. március 14-15-én is volt hasonló K-en nagy területen sajnos...persze a helyzet még változhat, és lehet, h ebből nem lesz semmi.
#71368

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25396)
#71367

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Kérdések és válaszok (#18791)

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2025-12-06 01:37:35

Ercsi

8.9 °C

00000

RH: 86 | P: 1012.7

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

147658

Hírek, események

Újabb mediterrán ciklon érkezik

Időjárás-változás | 2025-11-23 10:49

pic
Alig ment el az előző, máris jön a következő ciklon.