2024. október 10., csütörtök

Jelentős lehűlés érkezik!

Időjárás-változás - Publikálva: 2024-04-12 18:51 | Becsült olvasási idő: kb 3 perc.

A hosszan tartó nyárias idő miatt szinte már el is felejtettük, hogy még csak tavasz van, de most garantáltan emlékeztet rá minket az időjárás! Nézzük a részleteket.

A hétvégén jelentős átalakulás kezdődik Európa időjárásában. Észak-Európa és az észak-atlanti térség felett több ciklon alakul ki, amelyek mögött pedig a Brit-szigetektől nyugatra, délnyugatra egy anticiklon erősödik meg. Ilyen időjárási helyzet hónapok óta nem alakult ki, így nem is volt tartós hideg, most viszont ezen felállás következtében április 15. után sarkvidéki eredetű, igen hideg levegő árasztja el Európát.

 

 

Időjárási helyzet kedden napközben

 

Hazánkat a hidegfront hétfőn délután éri el. A front mozgása rendkívül lassú lesz, és kedden napközben egy hullámvetés miatt még meg is torpan majd a déli országrész felett.

 

Hétfőn napközben a front előterében többfelé megerősödik a délnyugati szél, de még nyáriasan meleg lesz az idő, délen, délkeleten a 30-31 fokot is elérhetik a maximum értékek. Északon viszont már kissé visszaesik a hőmérséklet.

 

 

Becsült hőmérsékletek hétfőn délután. (HungaroMet/ECMWF)

 

A front mentén és mögött hétfő délután főként az ország északi, északnyugati felén számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Egy-egy intenzívebb zivatar sem kizárt, melyet jégeső és szélerősödés kísérhet. Az front átvonulásával az északnyugatira forduló légmozgás zivataroktól függetlenül is többfelé élénk lesz, estére azonban gyorsan gyengülhet a szél.

 

 

A front lassú mozgása és hullámvetése miatt a csapadékzóna valószínűleg csak kedden éri el a déli országrészt. Keddre egyébként drasztikusan visszaeshet már a hőmérséklet az ország nagy részén, ugyanakkor a déli, délkeleti határvidéken még 20 fok fölé melegedhet a levegő, bár ebben jelenleg nagyobb a bizonytalanság.

 

 

 

Becsült hőmérsékletek kedd délután. (HungaroMet/ECMWF)

 

Szerdától kezdve jelentősen nő a bizonytalanság, elég nehéz a dolga a modelleknek és a humán erőforrásoknak is, pontokba szedve próbáljuk megmutatni a folytatást egészen április 21. vasárnapig.

 

Nappali hőmérsékletek:

Szerdától országszerte hűvös, már-már hideg napok következnek, 10-16 fokos értékekkel, de lesznek tájak, ahol a tartósabb csapadék idején 10 fok alatt alakul a hőmérséklet.

 

Csapadék:

Szinte biztosnak tekinthető, hogy lesznek jelentősebb csapadékhozamok az ország területén, azonban jelenleg elég kaotikus a kép. Nagy a modellkimenetek között a szórás, pár modell térképpel próbáljuk illusztrálni mennyire is. Egyelőre az tűnik valószínűnek, hogy nyugaton, északnyugaton összességében jelentős, helyenként akár 30-40 mm körüli csapadék hullhat, de az ország más tájain is lehetnek hasonló összegek.

 

 

ECMWF összcsapadék április 21-ig.

 

 

GFS összcsapadék április 21-ig.

 

 

ICON összcsapadék április 20-ig.

 

A csapadékhoz még annyit érdemes hozzáfűzni, hogy a magasabb hegyeinken az eső mellett havas eső, hó is hullhat majd!

 

Szél:

Abból nem lesz hiány, szinte minden nap fújni fog, többször erős, olykor viharos légmozgásra lehet számítani.

 

Fagy:

Jelenleg ez az egyik legnagyobb bizonytalansági tényező. A hideg levegő önmagában elégséges lenne, de a gyakran szeles és felhős időjárás csökkenti a fagy esélyeket. Viszont főként a hétvége felé előállhat olyan időjárási helyzet, hogy helyenként (nagyobb eséllyel északon, az  Alföld fagyra érzékeny területein és a nyugati-délnyugati határvidék völgyeiben) 0 fok alá csökkenjen a hőmérséklet, de erre majd visszatérünk, ha aktuális lesz.

 

Végezetül nézzük meg meddig is tart a hűvös idő. A mostani számítások szerint lassú melegedés április 22. után indulhat meg, de érezhetően kellemesen meleg idő valószínűleg csak a hónap vége felé lesz.

 

 

 

A leírtakat összefoglalva, csak annyit tudunk mondani, hogy a hónap közepétől az eddig megszokottakhoz képest jóval hűvösebb időre kell készülnünk, ami a meleg nyárias idő után sokaknak nagy pofon lehet.

Vissza a hírek főoldalra