2024. május 08., szerda

Hullámzó hidegfront zivatarokkal

Időjárás-változás - Publikálva: 2023-07-11 20:53 | Becsült olvasási idő: kb 1 perc.

 

 

Csütörtökön egy hullámzó frontrendszer helyeződik a Kárpát-medence fölé, melynek mentén, illetve előterében több hullámban kell számítani zivatarrendszerek, valamint helyenként szupercellák kialakulására.

 

Szerdán kis eséllyel már kora hajnalban kipattanhat egy-két zápor, vagy zivatar, majd délutántól elszórtan, szinte bárhol számíthatunk előfordulásukra. A több szinten is megjelenő kiszáradásnak köszönhetően az erősebb cellákat estig kísérheti jégeső (jellemzően 2 cm körüli, szupercellás zivatarok esetén > 3 cm), illetve viharos erejű (60-80 km/h-t meghaladó) kifutószél. Ezt követően az esti/éjszakai órákban északnyugat felől egy zivatarrendszer éri el hazánkat, melynek pontos útvonala még hordoz magában bizonytalanságot, azonban várhatóan az Észak-Dunántúl után áthelyeződik az Agglomeráció, később pedig az Északi-középhegység térségébe. Útját akár 90 km/h-t elérő, vagy azt kissé meghaladó szélrohamok kísérhetik, de felhőszakadás (lokálisan 20-30 mm csapadék), esetleg jégeső (2 cm körüli vagy az alatti jégátmérő) ekkor is előfordulhat.

 

Csütörtök reggelig keletre is áthelyeződhetnek a zivatarok, nyugatról pedig újabb hullámban érhetik el az hazánkat, így országszerte szinte bárhol számítani lehet megjelenésükre. Hevesebb zivatarok ezek között is lehetnek, de valamivel kisebb eséllyel, mint szerdáról csütörtök virradó éjjelre. 

Vissza a kategória főoldalra