Ho-ho-hóváró

Kedves duck, ha vehemensebb voltam a kelleténél, és a tőlem megszokottnál, annak egy oka van. Több mint két évtizede a frontvonalból élvezzük,  a tölgyet a bükktől megkülönböztetni nem tudók és a kitanult provokátoraik által, hogy " a mi farkunkkal verik a mások által növesztett csalánt". 
Mindezt a legsötétebb, tömeges, monitor mögé bújó, arctalan, de annál hangosabb gyűlölködés és köpködés közepette. A jelenség kis hazánkban nem új. Mára pedig népszokássá vált. Ennek manapság a szinuszgörbe csúcsán járunk, a hazai erdők kapcsán.  
Abban titokban reménykedünk, hogy a józan többség van csendben, vagy ők azok, akik értelmesen kérdeznek és elfogadják, megértik a kapott és érthető nyelvre lefordított szakmai válaszokat, hogy mit, miért teszünk, vagy nem teszünk.
Erről szerencsére nekem is sok jó erdei élményem van, amikor megismerik a tölgycsillagot a vállamon, vagy megkérdezem, hogy segíthetünk e valamiben. Az akkor váltott emberi jó szó és beszélgetések(!) a legértékesebb emlékeim között vannak. Az egykori Metnetes Erdészeti Nyílt Napok erről (is) szóltak. És milyen jó volt együtt lenni! Tanú rá a Képtár sok képgalériája és azok, akik még itt vannak a egykori résztvevők közül. (Nem sokan már...)
Amit mondtam, azt én általában tartani szoktam. Erdészről, erdészetről, erdőkezelésről, erdőgazdálkodásról és ennek minden kapcsolódó sok rétű vetületéről én itt többet nem írok. Épp elég egy 164 éves szakfolyóirat szakmán belül, és számos azon kívüli online felület. (Hallom néhányak megkönnyebült végre sóhaját: távoznak a "Szent Grált örző Hi-Luxosok".) 
A baromságokat összehordókat meghagyom a maguk mocsarában. Ragadjanak ott.

Az erdő nekünk az életünk. Ezt csak az érti és éli meg igazán, aki 30-40 évet együtt él, nap mint nap, 1000-2000 hektár erdőterülettel. A viszony már-már szakrális is. Minden racionális tudás és tő melletti gyakorlatiasság mellett. A kettő Darwin fejében és lelkében is jól megfért. 
A valódi természetjárók, turisták közül, mely sajnos szintén egyre kiveszőbb "faj", sokan vannak, akik hasonlóan megértik és átélik, ha már kellően sok km van a lábukban és tapasztalás a fejükben, hogy az erdők a létezésünk alapjai.  (Majd 33 éve, érettségi előtt álló gimnazista kamaszként, én is hátiszákos bakancsos turistaként kezdtem, itt a Börzsönyben.) 
Az erdő érdekességeiről, csodáiról, mindennapi és közben nem mindennapi életről (is) továbbra is írni fogok, ha úgy adódik, főleg, mert nincs olyan része, ami ne függne szorosan össze az időjárással és vele a változó klímánkkal. Ők a mi gleccsereink. (Plusz nem baj, ha az előbb felsóhajtókra félig ráfagy a mosoly, legalább így... )
És bár Csokito18 kedves volt a személyes véleményével, köszönet érte, de azért erős túlzásba esett az ikonnal, mely inkább csak a korommal valós, úgy gondolom vannak akiket ez érdekel, vagy ahogy korábban írtam, nincs lehetőségük látni és megélni az erdő rejtelmeit, szépségeit, és tudni azt mi miért zajlik bennük.

Egyet azonban szögezzünk le: nem az erdésztől kell félteni a hazai erdőket. (Az államitól biztos nem, de a 48 százaléka, majdnem 1 millió hektár az magántulajdon!) 
Van köztünk egy örök igazságot tükröző ősi erdész szentencia, ami egyébként első részében mindenkire vonatkozik: "Az erdész mulandó, a  egyes fák ki-, és ledőlnek, de az erdő örök."  Ebben minden benne van. Mi ehhez igazodunk.
És, akkor itt ezzel erről le is tettem a tollat....

Az állami erdőterület böhöncei pedig jó kezekben vannak. Sokkal több mint amit bármely adatbázis tartalmazhat. A személyes kedvencem, a Méhes, vagy Mézes-fa öreg tölgy matuzsáleme méltó körülmények között birkózik az elemekkel, csaknem 220 éve. Ha csonkán is, kikorhadt fatesttel, száradó félben, törötten. S ha már egy ősi erdész szentencia előkerült álljonitt végezetül egy másik. Ilyen fák láttán a következő mondás járja: "Csak kalapot emelve!"
Én még úgy nem jártam nála, hogy az a fejemen lett volna. A lenti képek legyenek rá a tanúk.
További szép Ünnepet!
Jó szerencsét, Üdv az erdésznek!     



    
(A felső fonott nemzeti színű szalagot, a lányom készítette és kötötte rá, 11 évvel ezelőtt, március 15-én. Pár hétre rá valaki követte a jó példát...azóta az idő a fához öregítette őket...)