Szép a hasonlatnevet, nem is véletlen, hogy az öt levelű, egy éves tölgycsemete a szakma legerősebb és ősi jelképe, ez az erdészcsillag. A legnemesebb fafajunk. (Ez van az erdészeti szakszemélyzeti egyenruhánkon is, stilizálva.)

beillesztett kép



A bükköt egyébként kb. az egységes államerdészet és állami erdők kialakulásáig (1945-47), az uradalmak sok helyen simán gyomfaként kezelték, és ahol elegyesen volt pl. a kocsánytalan tölggyel, ott minden eszközzel szorították vissza.

Nem akarlak kiábrándítani, de P. Wohlleben könyveit csak "erdész bestsellerként" tartjuk számon. Szépek, szagosak, olvasmányosak, de elsősorban a  laikus nagyközönségnek írt "erdei ponyvaregények" , melyeknek nem sok közük van sok mindenben, az erdő valóságához és pl. az erdőökológiához.
Viszont jól eladható, olyan népszerű állítások tömegével, amelyekre semmi bizonyíték nincs. Annyi előnye van, hogy kicsit népszerűbbé teszi a szakmát.

Ha az őserdőkről (Európában ez szinte értelmezhetetlen fogalom annak szabatos ökológiai definíciója szerint, mert itt olyan nincs. Kontinensünkön minden erdőterületet, még Skandinávia északi részein is, már többször levágtak a kíméletlen erdőkiélések során.)  ezt így írta le, akkor a templom hasonlaton kívül - ami egyébként bármelyik szépen kezelt erdőre igaz szerintem - legyen az egy pusztavacsi homokos árbócakácos is akár - jó nagy hülyeség.

Ha túl sok az öreg, idős vagy kisebb méretű középkorú fa, azok árnyalása, záródása alatt nem marad meg semmi, vagy csak nagyon kevés újulat, cserje, és lágyszárú fajok. A szabad tér a természetes erdőnek nem előnyös, azt az erdészek találták ki és alakították ki az erdőben, társadalmi és elsősorban gazdasági elvárások miatt, törzskiválasztó és növedékfokozó gyérítések során, hiszen a cél ágtiszta, egyenestörzsű fákból álló állományok kialakítása volt.   
Egy őserdő rendkívül változatos korosztályokból, fajokból és szintekből (a fáktól a cserjékig, lágyszárúakig, moha és gomba, zuzmó fajokig) áll össze, benne keresztül-kasul kidőlt vagy éppen álló holtfákkal és a kidőltek helyén képződött természetes lékekben kefesűrű, áthatolhatatlan újulatfoltokkal. Abban szabad tér nem sok van, az erdő minden élőhelyet kitölt amit csak lehet.

A most mánia Szentélyerdők között pl. a bükki őserdő (inkább erdőrezervátumoknak hívjuk hivatalosan) egy teljesen elegyetlen, erdészek által kialakított, egynemű és korosztályú, 200 év körüli bükkös. Nagyon dekoratív, szépségesen látványos az emberi szemnek, nagy terekkel, oszlopos bükk óriásokkal, valóban mint egy katedrális. De csupán nevében őserdő, és csak azért mert kb. két évszázada itt nem folyik erdőkezelés, vagyis a természetes dinamikai folyamatok maguktól zajlanak és kutathatóak. Ugyanis a bükkös nem nagyon él meg 150-200 évnél többet, utána összeomlik. Kérdés, hogy pl. vajon visszaalakul-e a valódi őserdővé?. De így néz ki...nudum, vagyis üres...rendkívül alacsony a fajgazdagság benne, szinte nulla a diverzitás...(fotó: WWF)

beillesztett kép

   
Ezzel szemben pl. a Madas László, a Pilisi Parkerdő alapítója által az 1950-es évek végén kis léptékű, kis mértékű erdészeti kezelésekkel, belenyúlásokkal kialakítani kezdett Erdőanya, a Visegrádi-hegységben, sokkal inkább őserdő képet mutat, az egyébként aktív, de okszerűen tervezett kezelés mellett. Laci bácsi nem engedte meg, hogy levágjanak egy vágásérett 120-130 éves tölgy elegyes bükköst és kísérleti területként fenntartotta. De itt aztán minden van...csak szabad tér nem sok. (fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.)

beillesztett kép



P. Wohlleben helyett inkább, ha már német erdészektől akarunk olvasni, Ulrich Mergner könyvét ajánlom, A lépkő-elmélet címmel. 
Link
Ez pont arról szól, hogyan kell a klímaváltozás drasztikus hatásai ellenére, fajgazdag őserdőkké visszaalakítani, a gazdálkodás megtartása mellett az erre alkalmas erdőállományokat. 

És ha már szabad tér, akkor adjunk teret a továbbiakban az időjárásnaknevet...jöhet az eső...