Itt nemcsak a "szagérzékrõl" van szó. Az alább fanyalgók úgy látszik, nem tudják, hogy elméleti megfontolás van véleményalkotásom mögött. Az õ kedvükért (és tiédért is), rögtön ki is fejtem ezt. Ebben is vannak hipotetikus momentumok, de aránylag kevés, fizikailag megalapozott és egészében jól illeszthetõ a megfigyelésekhez. Szóval, szó sincs itt "dávidmihálykodásról".
Az elsõ feltevés, hogy a mi téli idõjárásunkra két hidegmag van közvetlen vagy közvetett hatással. Az elsõ a szibériai (fõleg nyugat-szibériai), melyet valamennyien jól ismerünk.
A másik a grönland-észak-amerikai, mely a kanadai arktikus szigetvilág, a Hudson-öböl, és Nyugat-Grönland fölött alakul ki (tavalyi "vendégszereplése" Kanadában és az USA-ban emlékezetes)
E hidegmagok kettõs hatást fejtenek ki. Elõször is, az általános hemiszférikus hõkontrasztot növelik, ezáltal nõ a nyomásgradiens és a féltekei nyugati áramlási szalag sebessége.
Másrészt ott, ahol elhelyezkednek (mondhatni helyileg) megnövelik az un. baroklin instabilitást, ami stabil örvényesedéshez, meridionalizációhoz, hidegleszakadáshoz vezet.
A hidegmagok fejlettsége nagyon eltérõ lehet. Általában az egyik jóval fejlettebb a másiknál. Az csak hemiszférikusan kifejezetten zord teleken fordul elõ, hogy a sarkvidéki hidegfelhalmozódás lehetõvé teszi mindkettõnek a nagyra növését. Ha az egyik mag (pl. az amerikai) sokkal fejlettebb, mint a másik, annak "gyászos" következményei vannak a gyengén kifejlõdött hidegtömeg környékének hidegleszakadásaira. Mert egyrészt, nem lesz ott kellõ hõkontraszt, kicsi lesz a baroklin instabilitás, nem jön létre stabil örvényesedés és meridionálisba fordulása az áramlásoknak. Másrészt a másik mag nagy fejlettsége az általános féltekei hõkontraszt kiélezésével "meghajtja" a nyugati áramlási szalagot, mely a kisebb mag környezetének amúgy is gyenge hidegleszakadásait "elfújja", állandó zonalitást biztosítva az érintett területen. A tavalyi telünkön jól megfigyelhetõ volt mindez. (folyt köv.)