Most olvasom az újságban, hogy vidékemen 2010 volt az elmúlt száz év második legcsapadékosabbja (bizonyos részein pedig az elsõ). Ugyanakkor azt állítja a lap, hogy a mérések szerint az évi csapadékösszeg fokozatosan csökkent az elmúlt száz év során. Mi magyarázhatja ezeket a tényeket?
Persze kézenfekvõ a globális felmelegedés feltételezése: az átlaghõmérséklet-növekedés miatt az éghajlati övek a pólusok felé tolódnak, a szubtrópusi magasnyomás északabbra kerül, s ugyanígy a szubarktikus alacsony nyomású öv is. Az eredmény nálunk szárazabb és melegebb klíma. Hát, az idei év jól rácáfolt erre a szimplifikált mechanizmusra.
Hadd vázoljak fel egy másik teóriát, mely úgy tûnik, legalább olyan jó összhangban van a tényekkel. A dolog kulcsa a naptevékenység, melynek klímára gyakorolt hatása még nem teljesen világos, a kutatás úgy látszik, egyelõre gyerekcipõben jár. Azt biztosan állítják a tudósok, hogy az erõs naptevékenység idején megnövekedett UV sugárzás a magaslégkörben ózont generál, és abban el is nyelõdik: energiájának egy része hõvé alakul. Véleményem szerint ez elsõsorban a térítõi magasnyomású öv viszonyait változtatja meg. Ez az övezet amúgy is speciális része a légkörnek: ugyanis itt a levegõ felmelegedése összenyomatással párosul. A gázok melegítése rendszerínt azok tágulásával jár, a tágulás pedig a hõmérséklet-emelkedés ellen hat. Ellenkezõleg, az összenyomás a gáz melegedését okozza még abban az esetben is, ha nem közlünk vele hõt. A térítõi területeken mindkét hatás megvan, és összegzõdik. Egyrészt a napsugarak nagy beesési szöge miatt a levegõ roppant sok hõenergiát vesz fel. Másrészt a földgolyó geometriája következtében az egyenlítõnél felszállt és a magasban a térítõk felé áramló levegõ kisebb térrészre szorul össze, összenyomást szenved és még jobban felmelegszik. Mint a túlfûtött és robbanni készülõ kazán, olyan a légkör a világnak ezen a részén.
Nézzük, hogy hat erre a szisztémára az ózonrétegben elnyelt hõenergia. Nyilván tovább melegíti a levegõt, és ami még fontosabb: "felülrõl" melegít. Ezzel megerõsíti a leszálló légmozgásokat, tovább fejleszti az anticiklont. A leszálló légmozgások erõsödése pedig még nagyobb napfénytartamhoz, nagyobb meleghez vezet.
Az elmúlt években tapasztalt elhúzódó napfoltminimum, gyenge naptevékenység éppen ellenkezõ hatást gyakorol. A térítõi anticiklon magaslégkörében az UV sugárzás csökkenése miatt kisebb hõ képzõdik, az anticiklon meggyengül és visszahúzódik az alacsonyabb szélességekre. Ezzel utat nyit az északi ciklonális hatások érvényesülésének, és az azzal járó nagyobb csapadéknak a mi földrajzi szélességünkön.
Beszédes bizonyítéka a fentieknek a már hosszú ideje negatív NAO index, az,hogy a ciklonok mostanában elõszeretettel " tartózkodnak " a mérsékelt szélességeken, valamint a coriolis effektuson keresztül a jet-ek gyengülése.
Bizonyíték még az is, hogy azzal párhuzamosan, ahogy az elmúlt száz évben ciklusról ciklusra emelkedett a naptevékenység, elérve az ún.modernkori maximumot, egyre szárazabbá és melegebbé vált nálunk a klíma. A 60-as évek átmeneti visszaesése a naptevékenységben ellenben rögtön éreztette hatását: ezek az évek hûvösek, csapadékosak voltak.
Mit hozhat a jövõ? Az elkövetkezõ pár évben a naptevékenység nyilván erõsödni fog. Ha eléri megint a modernkori maximumra jellemzõ magas értéket, az szomorú következményekkel jár a részünkre. Az egyenlítõnél felhalmozódott fölös mennyiségû hõ, mely a térítõi magasnyomás relatív gyengesége miatt eddig nehezebben tudta elérni a mérsékelt szélességeket, most egyszerre ránk szakadhat. Forró nyarú, enyhe telû, aszályos évek követnék egymást akkor.
Azonban ha a naptevékenység tartósan alacsony maradna -például, az 1800-as évekre jellemzõ szinten- úgy lehet, bõven ellensúlyozná csapadék és hõmérséklet szempontjából a szaporodó üvegházgázok hatását.