Szerintem Ervin jár a legközelebb az igazsághoz: ha a talaj többet párologtat és nincs jelentõs horizontális áramlás, akkor nagyobb lesz az alsó rétegek nedvességtartalma, amit délelõtt a sekély konvekció a konvektív határrétegben "elterít", így növelve a labilitást, és az esetleges magassági száraz rétegeken való "átjutás" esélyét is. Ugyanazon idõjárási helyzet esetén ez a korábbra hozhatja az elsõ hõzivatarok megjelenését.
Szerintem annyiból nem csak a legfelsõ réteg számít viszont, hogy a mélyebbre hatoló gyökérzetû növények a talaj mélyebb rétegeibõl több vizet vesznek fel még akkor is, ha a talaj teteje már száradni kezdett, ezért õk még olyankor is többet párologtatnak, így egy alapvetõen szárazabb idõszakban az elsõ zivatarok megjelenése helyileg áttevõdik az erdõs területek fölé.
Ha advekció, vagy egyéb külsõ hatás is van, tehát a zivatarképzõdés konvergenciás, frontális, MNSZ-hez, háttéremeléshez kötõdõ, vagy besodródó zivatarrendszerrõl beszélünk, akkor a helyi nedvességi viszonyok hatása másodlagos, de szerintem ekkor sem elhanyagolható: ha a zivatarok erõsségét (fõleg az utolsó esetben) nem is befolyásolja jelentõsen, bizonyos kísérõjelenségek megjelenését már nagyban meghatározhatja (száraz vagy nedves légzuhatag, jég vs. felhõszakadás, stb.).