Egy másik szösszenet, ha nem gond, ezt konkrétan Floo 147435-ös hsz-e ihlette, valós történet.

Idén volt az ötödik évem a málnában. Egyik "kollégám", E. néni, nem régóta nyugdíjas, neki a harmadik éve volt. Egyébként intelligens, van némi jártassága a természettudományok terén is. Mint hogy falusi lányként nevelkedett, egész jó megfigyelõ, mint ahogy a tolmácsi idõsebb generáció nagyobbik része. (Emellett a 90-es évek közepéig még met. állomás is volt a faluban, ami rásegített a dolgokra.)
Ott, a málnában gyakorlatilag minden az idõjárástól függ. Az aktuális munka olyannyira, hogy ha elkezd csöpögni az esõ, azonnal változik a teljes napi munkarend, olykor még a következõ napi is. Vagy, ha kisüt a nap, bedörren, stb. Ezen kívül meg az egész évet befolyásolja több minden, mivel ezen múlik az egész éves termés, a termésmenet, meg ilyesmik.
Éppen ezért a Gazda is végez méréseket is a birtokon, amióta az megvan, de mivel elõtte is már a mezõgazdaságból élt, õ is megfigyelte az idõjárást.
Ilyen formán a munka közben elég gyakran szóba került az idõjárás. Idén nyáron különösen kevés volt a zivatar, ami összességében nagyon kevés csapadékot adott, ellenben még aszály is volt, egybekötve egy jó kis hõhullámmal. A birtokon lévõ tavat ki kellett mélyíteni, mert kívül a patak elapadt, amire 2007 óta nem volt példa.
Ahogy ezekrõl beszélgettünk, a Gazda gyakran kesergett, hogy milyen rossz idõ van, mert ha nem ilyen lenne, akkor jobb lehetne a termés is. Ez gyakorlatilag független volt az aktuális idõjárástól, persze, hogy minden helyzetben lett volna még jobb idõjárás.
A hõhullám alatt állandóan az volt a szava járása, hogy ez a meleg így meg úgy tönkreteszi a termést (tény, az õszi málna az elsõ idõszakban teljesen elégett, októberben viszont újra lehetett szedni). E. néni ilyenkor mindig bekapcsolódott: "Jaj, hót régen ilyen nagy melegek nem vótak. Egyszer-kétszer elõfordút harminc fok, de illyen, hogy két hétig harminchat? Hót, régen ilyen nem vót!"
A szederbõl a jenõi végen tíz sor elfagyott télen. Szóba került a februári nagy zimankó is. Hogy hiába volt hó, annyira hidegtõl már a hó sem védi meg a szedertövet. Siránkozott a Gazda, mert a maradék 35 soron meg rekord közelben volt a terméssûrûség.
Ahogy errõl beszéltünk, E. néni ismét bekapcsolódott:
"Jaj, hót régen ilyen hidegek nem vótak télen. Elõfordút, hogy egyszer-kétszer egy havazós utón elhût a levegõ, de hogy illyen csikorgó hidegek legyenek sokóig, olyan nem vót!"
Na, aztán egyszer végre kaptunk egy értelmes zivatart, egy csütörtöki késõ délután. Péntek reggelre már felszívták a földek a vizet, meg a málna is megszáradt, így reggel ötre mentünk rendesen. Az elsõ téma az elõzõ napi vihar volt. A zivatar elõtt egy légzuhatag is lecsapott a falura, jó pár fa kidõlt a falu északi felén. A Gazda megint siránkozott, sõt, ez most igen enyhe kifejezés. Idén elõször termett volna a dió, amit két éve ültetett. Mind leverte, de még a fák közül is jó pár kitört. Ahogy haragosan mesélte nekünk, E. néni ismét megszólalt:
"Jaj, hót régen ilyenek nem vótak, hogy a vihar ennyire kidöntögette vóna a fókat. Vótak viharok, meg néha jég is esett, de a hegyek mindég megvédtek. Itt sose vót ekkora szél, csak az essõ."
Ahogy ezeket a bölcseleteket egy párszor végighallgattuk, mi fiatalok poént csináltunk belõle:
"Tudjuk tudjuk. Régen nem volt ilyen meleg. Meg hideg se. Végig 18 fok volt, 25 éven keresztül, de hát ma már más világot élünk. Régen még zivatarok sem voltak. Meg idõjárás se. Csak élte mindenki a maga életét. Mer' akkor még az élet se volt olyan pörgõs mint most. Bár, ha jobban belegondolunk, régen még élet se volt."