2021. június 22., kedd
Elindult a légszennyezettség mérő hálózatunk! Olvass róla bővebben itt.

Indul a MetNet előrejelzési versenyének 34. sorozata

MetNet - Publikálva: 2021-05-11 08:04 | Becsült olvasási idő: kb 2 perc.

Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 34. alkalommal veszi kezdetét a hazánkban egyedülállónak számító előrejelzési verseny. A játékban bárki részt vehet, aki regisztrált tagja a MetNet-közösségnek.

Az első versenykört még 2002-ben bonyolítottuk le. A játék indulása óta eltelt tizenkilenc év, menet közben kisebb-nagyobb szabályváltoztatások ugyan szinte minden évben történtek, ám jellegét tekintve azóta sem változott sokat játékos versenyünk. A változtatásokkal igyekeztünk finomítani a pontozáson, hogy az minél igazságosabb legyen.

 

Bő egy évvel ezelőtt, a 2019. évi nyári körben lépett életbe az a változás (mivel egyre több magyarországi állomáson szűnt meg az állandó észlelés), hogy több magyarországi helyszín esetében is csak előre megadott havi beosztás alapján lehet időpontot választani. Ezek a helyszínek: Békéscsaba, Debrecen, Kékestető, Miskolc-Diósgyőr, Nagykanizsa, Pécs-Pogány, Sopron-Kurucdomb, Szeged, Szombathely.

A havi beosztást mindig az adott hónapot megelőző hónap utolsó hetében közzétesszük az INFORMÁCIÓK AZ ELŐREJELZÉSI VERSENYHEZ c. fórumban.

Mivel az észlelési rendszerben pozitív változás nem következett be, így a 2019/2020. évi téli versenykörtől kezdődően (elsősorban a fent említett helyzet miatt) az észlelési helyszínek közé néhány amatőr meteorológus mérési helyszíne is bekapcsolódott. A megfelelő műszerezettséggel és észlelési tapasztalattal rendelkező felhasználók, illetve az észlelési helyszínek a következők:


- Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (Zivipötty)
- Felcsút (Imi1995)
- Budapest-Újpest (Jimr)
- Siófok (Télember)

 

A 2020. évi téli versenykört kiegyensúlyozott jó teljesítménnyel, magabiztos játékkal herbary nyerte. A dobogó 2. fokára MacBook állhatott fel, a 3. helyet pedig BKrisz fórumtársunk szerezte meg.

A most következő nyári sorozatban is összpontszám szerint hirdetünk győztest, mégpedig húsz fordulóból a legjobb tizenhét forduló eredményét figyelembe véve.

A 14 hazai állomás mellett - az előző néhány versenykörhöz hasonlóan, lassan hagyományosan - több külföldi is szerepel a listában: Bécs (Wien-Hohe Warte), Csíkszereda (Miercurea Ciuc), Lomnici-csúcs (Lomnický štít), Zágráb (Maksimir) és Kassa is a külhoni helyszínek listáját erősíti.

A már hagyománnyá vált szabályunk, miszerint az előző versenykör első 20 helyezettje (a helyezésük sorrendjében) határozza meg a soron következő forduló időpontját és helyszínét, ezúttal sem változik.

 

Érdemes tehát részt venni a versenyben, hiszen a mostani sorozat első 20 helyezettjének a következő, téli körben jár majd ez a lehetőség. Emellett az első három helyezett értékes jutalomban is részesülhet!

 

Azonnal az első fordulóban egy olyan helyszínre látogatunk el, aminek állandó lakója nincs, ahogy Korda György és Balázs Klári egyik híresebb dalában felcsendült ez a kis rész. Az 1. forduló helyszíne tehát Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (LHBP), időpontja 2021. május 17., hétfő 20 óra (18 UTC). Az 1,2-es szorzójú tippek leadási határideje: 2021. május 14., péntek 20 óra (18 UTC). Aki szeretne biztosabbra menni, az pedig a verseny időpontja előtt 24 órával, azaz legkésőbb 2021. május 16., vasárnap 20:00 óráig adhatja le előrejelzését.

 

A tipp leadására az alábbi linken van lehetőség: Tippelek

Minden kedves regisztrált felhasználót szeretettel invitálunk a versenysorozatban való részvételre, és egyúttal sok sikert, hasznos időtöltést kívánunk!

Vissza a hírek főoldalra