Link
Egy számomra örökké emlékezetes, mondhatom örök vihar.

Ezt a 2007 június 21-i esti vihart sajnos nem tudtam dokumentálni, mert este 6 h után nem sokkal éppen biciklis felvonulásra készülõdtem.
Igen ám csak láttam hogy már fél 7 körül elkezdett szürkülni a nyugati, ény horizont.
Este 7-re már igen csak belilult, befeketedett az égbolt nyugatra, ény-ra.
Ekkor gyorsan elindultam a mamámhoz, hiszen õ volt közelebb hozzám és anyukám is ott volt.
Este negyed 8 volt. Élesedett a helyzet, vacilláltunk hogy elinduljunk-e haza Vörösvárra vagy sem!?
Addig vacilláltunk, míg már fél 8-kor egy hirtelen felindulásból anya azt mondta hogy kész, indulunk haza autóval ( nem akarta a vihar után kerülgetni az utakat elborító fákat ).
Rosszul döntöttünk végül, 2 percnyi autózás után elért minket a klasszikus ény-i squall-line gustja.
100 km/h körüli széllel, korom sötétséggel és embertelen por-és homokviharokkal.
Hazáig ez volt a jellemzõ.
Mire hazaértünk a szél már picit gyengült, de még mindig kb. 90 km/h-val tombolt.
A levegõ tele törmelékkel, porral, korom sötétség mellett az égbolt lilás, sárgás, zöldes árnyalatban úszott.

8 h-ra már megérkezett a fõ mûsor : Rengeteg lecsapó villám, kegyetlen hangrobbanásokkal, majd fél órás monszunszerû felhõszakadással, borsónyi jéggel.
Áram elment órákra azon az estén. Gyertyával világítottunk meg elemlámpával.

Este fél 10 körül újabb hullám jött, megint megszaporodott a villámok száma, és laza 60-70 km/h-s nyugati szél és heves esõzés volt.

Örök emlék az a nap.
A zivatarlánc a Benelux államok elõtt ne sokkal keletkezett és 1 nap alatt jutott el Romániáig. nevet