MetNet kislexikon

Kis jégkorszak

Az aktuális klímaviták egy központi eleme és a gyors ingadozások által okozott természetes klímaváltozás klasszikus példája a Kis jégkorszak névvel jellemzett, viszonylag hideg klímájú időszak, mely a 15. század elejétől kb. a 19. század közepéig tartott. A klíma állandó ingadozását jól mutatja azonban az a tény, hogy ezen időszakon belül is voltak példák igen jelentős klímaingadozásokra, így pl. az 1570-1630 és 1675-1715 közötti évek igen hideg időszakokat hoztak. A Kis jégkorszakot - az akkori feljegyzések elemzése és egyéb kutatások alapján - a Középkori melegkorszak (más nevén a Középkori klímaoptimum) előzte meg. A Kis jégkorszak nem más, mint a földi hőmérséklet csökkenése, ami bizonyos területi és időbeni kiterjedéssel lépett fel, és Európában, Észak-Amerikában, Oroszországban, Kínában és friss kutatások szerint az Északi-sark jégmagjaiban is bizonyítást nyert. A Kis jégkorszak ideje alatt igen gyakoriak voltak a hosszantartó, zord telek és a hideg, sok csapadékkal jellemezhető nyarak. A telek zordságára jellemző, hogy a 17. és a 19. század közepén a hirtelen növekvő és előretörő gleccserek az Alpokban falvakat romboltak le. Hollandiában a csatornák rendszeresen befagytak, Londonban pedig a befagyott Temzén többször is megtartották az "Éves fagypiac"-ot. 1780 telén New York kikötöjét a jég felületén lehetett átszelni, a Nagy Tavak gyakorta június közepéig be voltak fagyva. A Kis jégkorszak tényét több közvetett adat bizonyítja: kortárs hírek, tudományos feljegyzések, üledék-minták elemzése, pollenanalízis a korabeli vegetáció összetételének rekonstruálására, a hőmérsékletfüggő 18-oxigén/16-oxigén arány a sarki jégmagokban és a mélytengeri egysejtűek mésztartalmú házaiban. A korabeli festészet, irodalom, zene, stb. is sokszorosan megörökítette a Kis jégkorszakhoz kapcsolódó eseményket (pl. Vivaldi Téli koncertje, melyben egy szonett a befagyott velencei csatornákon történt korcsolyázást tematizálja). A Kis jégkorszak kiváltó okaként a naptevékenység drámai csökkenését és az akkori erős vulkanikus tevékenységet tartja számon a tudományos közvélemény. Az 1645-1715 közötti évekre esett a Kis jégkorszak leghidegebb periódusa, és ugyanerre az időszakra esett a Maunder-minimum is, melyben a Nap csupán igen minimális számú napfoltot produkált és ezáltal jelentősen csökkent a napsugárzás intenzitása. A sugárzás intenzitásának akár minimális csökkenése is szignifikáns hőmérsékletcsökkenést okozhat a Földön, és ez az említett időszakot vizsgálva karbonizotópos mérésekkel igazolható; ez az izotóp az atmoszféra felső rétegének szénatomjaiból jön létre, a kozmikus sugárzás hatására. Aktív Nap (tehát erős napfolttevékenység) esetén az erős napszél és a Föld mágneses mezeje közötti kölcsönhatás miatt a kozmikus sugárzás részecskéi csak kis számban érik el az atmoszféra felső rétegét, így csak kevés C-14-es izotóp keletkezik. Napfoltminimum esetén az atmoszférát a gyenge napszél miatt nagy számban elérő kozmikus sugárzás részecskéi negy mennyiségben hoznak létre C-14-es izotópot. Hasonló módon ingadozik a Be-10-es berillium-izotóp kialakulása. A Kis jégkorszak időszakára egy sor vulkánkitörés és igen heves pliniuszi kitörés is esett, miáltal por, hamu és gázok (elsősorban kéndioxid) jutottak hatalmas mennyiségben az atmoszférába. A mai vulkánkitörések tanulmányozása alapján az atmoszféra felső rétegeiben, a sztratoszférában lezajló folyamatok ismertek. A vulkanikus szilárdanyagok és gázok ebben a térségben akár évekig is megmaradhatnak, jelentős hatást gyakorlova ezzel a klimatikus viszonyokra. A kéndioxid fotokémiai reakció során kénsavvá alakul, a sav az atmoszfárában aeroszollá, azaz a levegőben lebegő és a földfelszínre jutó napsugárzást, az insolációt jelentősen csökkentő részecskévé válik. Az aeroszol-felhő alatt a troposzféra hőmérséklete jelentősen csökken. A legismertebbek közé tartozik a Laki-kráter 1783-as kitörése Izlandon és az indonéz Sumbawa-sziget Tambora-vulkánjának kitörése 1815-ben, amikoris a rákövetkező 1816-os év mint "a nyárnélküli év" vonult be Európa és az amerikai kontinens keleti területeinek történelmébe, júniusban és júliusban is havazott. A Kis jégkorszak korai vizsgálatai egy, az egész bolygót átfogó, igen jelentős hőmérsékletcsökkenésből indultak ki; mai ismereteink szerint a hőmérsékletcsökkenés azonban elsősorban az északi hemiszférára korlátozódott, és mértéke is csupán valamivel 1°C alatt volt. A Jean Lynch-Stiglitz által vezetett kutatócsoport arra az eredményre jutott, hogy a Golf-áramlat a Kis jégkorszak idején kb. 10%-kal volt gyengébb a szokásosnál, a vizsgálatok alapja a már említett 18-O/16-O-viszony volt a Floridai-szorosból származó kagylók házában. A Kis jégkorszak miatt alakult ki az ú.n. későközépkori mezőgazdasági krízis, a növények vegetációs periódusa a hosszú, zord telek miatt jelentősen redukálódott. A nedves-hideg nyarak a búza és egyéb gabonanövények elrothadásához vezetett, emiatt az élelmiszertermelés jelentősen visszaesett, éhínség köszöntött be. Közvetett módon a Kis jégkorszak is felelős a koraújkori boszorkányüldözések kialakulásában is; az emelkedő árak, az alultápláltság és a járványok a társadalmi-szociális problémák kiélesedéséhez vezettek. Izland lakosainak száma az 1300-as években drasztikusan csökkent, mivel az előretörő sarki jég hosszú időre elvágta a szigetet a külvilágtól, és a hőmérséklet csökkenése okolható a mintegy 3000 lakosú grönlandi Skandináv Kolónia összeomlásáért is. A francia forradalom győzelme is részben a Kis jégkorszak hatásaira vezethető vissza; szélsőséges időjárási események miatt a gabonatermelés a tízéves átlaghoz képest több, mint 20 %-kal esett vissza, ami jelentős áremelkedéshez vezetett. Az igen hideg 1788/1789-es telet hatalmas áradások és állatjárványok követték, emiatt helyenként éhséglázongások törtek ki, a parasztok az élelmiszerrabló banditáktól való félelmükben felfegyverkeztek. Az 1789-es szárazság és az ezzel együtt járó minimális liszttermelés miatt az árak tovább emelkedtek. Noha a kiváltó okok társadalmi-politikai jellegűek voltak, az nem vitatható, hogy az éhező, mindenüket elvesztett parasztok és közemberek voltak azok, akik végülis győzelemre segítették a francia forradalmat. Az 1850-es évektől Európa hőmérséklete folyamatosan emelkedő tendenciát mutat.

Vissza a kislexikonba