2024. március 29., péntek

Nyári meleg után átmeneti erős lehűlés

Időjárás-változás - Publikálva: 2020-05-07 16:12 | Becsült olvasási idő: kb 1 perc.

A hétvégén és a jövő hét első napján belekóstolhatunk ismét a nyárias időbe, de keddtől átmenetileg ismételten erősen csökken a hőmérséklet. Nézzük részletesen!

Péntektől fokozatosan nyugatira, délnyugatira fordul az áramlás a Kárpát-medence felett és ennek következtében egyre melegebb levegő érkezik fölénk. A hétvégén már többfelé emelkedhet 25 fok közelébe vagy fölé a hőmérséklet. Hétfőn pedig egy hullámzó front előterében már forró szubtrópusi levegő is érkezik hazánk fölé, aminek hatására már a 30 fokot is elérheti, sőt délkeleten ezt néhol meg is haladhatja a maximum-hőmérséklet.

 

 

A hullámzó front végül hétfőről keddre virradóra vonul át hazánk felett, a front mögött sarkvidéki levegő áramlik be, aminek hatására lesznek olyan helyek, ahol az előző naphoz képest közel !!20 fokkal!! hidegebb lehet kedd délután.

A lentebbi térképen is jól látszódik, hogy mekkora a hőmérséklet kontraszt a két légtömeg között:

 

 

Ami a csapadékot illeti, meglehetősen nagy a bizonytalanság, most úgy néz ki, hogy országosan nagy csapadékra kicsi az esély, de regionális szinten előfordulhatnak csapadékosabb területek is. Azonban ahogy az előrejelzésben is szerepel, ez a legbizonytalanabb tényező jelenleg.

Vissza a hírek főoldalra