2024. március 28., csütörtök

Jelentős eső érkezik

Időjárás-változás - Publikálva: 2020-10-10 13:08 | Becsült olvasási idő: kb 2 perc.

A következő napokban több hullámban várható esőzés hazánkban, sokfelé várható jelentős mennyiségű csapadék. Nézzük a részleteket.

Vasárnap hazánktól délnyugatra egy mediterrán ciklon alakul ki, mely csak nagyon lassan halad majd keleti irányba, így napokig meghatározza Közép-Európa és a Balkán-félsziget időjárását.

 

A mediterrán ciklon pozíciója hétfőre virradóra

 

Vasárnap napközben már országszerte erősen felhős vagy borult lesz az ég. Napközben főként északkeleten már előfordulhat kisebb eső, zápor, de a jelentősebb csapadékhullám az esti órákban éri el a Dunántúl nyugati részét. Hétfőn reggelig a Dunántúlon jelentős mennyiségű csapadék is lehullhat, elsősorban délnyugaton, ahol akár 30mm-t meghaladó csapadék is elképzelhető.

 

Az ECMWF csapadék-előrejelzése hétfő reggelig

 

A mediterrán ciklon csapadékrendszere csak nagyon lassan mozog majd kelet felé, így csak hétfő délutánra érheti el a Tisza vonalát, ahol viszont gyakorlatilag meg is ragad és hullámot vet, az így kialakuló peremciklon pedig egészen szerdáig esős időt okoz majd hazánk nagy részén.

A visszahullámzás és a peremciklon okán, hétfő délutántól meglehetősen nagy az eltérés a modellek között, ami jól mutatja a várható helyzet bizonytalanságát. Az ECMWF modell szerint a front hullámzása megragad a Tiszántúlon és ott várható jelentős mennyiségű csapadék; szerda estig helyenként a 60mm-t is meghaladhatja a lehulló csapadék mennyisége.

 

ECMWF

 

A GFS és az UKMO modellek a középső országrészt favorizálják és a 80mm-t meghaladó csapadékot se zárják ki.

 

GFS

 

 

UKMO

 

A várható jelentős csapadék északkeletei folyóvizeinken árhullámot is elindíthat.

 

 

Hernád, OVF.hu

 

Összességében elmondható, hogy szerdáig az ország nagy részén csapadékos idő várható, talán csak a Dunántúl nyugati része lehet kevésbé csapadékos hétfőn délutántól.

 

Bár ez a cikk inkább a csapadékról szól, azt azért mindenképpen érdemes még megjegyezni, hogy a mediterrán ciklon hátoldalán sarkvidéki levegő áramlik majd be hazánkba, így az évszakhoz képest hideg idő várható a jövő héten.

 

Kedden például lesznek területek a Dunántúlon, ahol délután közelebb lesz az 5 fokhoz a hőmérséklet, mint a 10 fokhoz.

 

Vissza a hírek főoldalra