2024. március 28., csütörtök

Indul a MetNet előrejelzési versenyének 28. sorozata

MetNet - Publikálva: 2018-05-02 08:30 | Becsült olvasási idő: kb 2 perc.

28. alkalommal veszi kezdetét a hazánkban egyedülállónak számító előrejelzési verseny. A játékban bárki részt vehet, aki regisztrált tagja a MetNet-közösségnek.

 

 

Az első versenykört még 2002-ben bonyolítottuk le. A játék indulása óta eltelt tizenhat év, menet közben kisebb-nagyobb szabályváltoztatások ugyan szinte minden évben történtek, ám jellegét tekintve azóta sem sokat változott játékos versenyünk. A változtatásokkal igyekeztünk finomítani a pontozáson, hogy az minél igazságosabb legyen.

 

A 2017. évi nyári körben két markánsabb változást is eszközöltünk a verseny lebonyolításában: egyrészt bevezettük a borultsági fok oktára történő tippelését, másrészt két új helyszín is debütált a vajdasági Palics és a felvidéki Kassa személyében.

Az előző, 2017/2018. évi téli versenykörben újabb úttörő változások léptek életbe a versenyben, hiszen a csapadékegzisztencia tippelésénél az addigi egyszerű választásos (lesz/nem lesz) rendszert felváltotta a mennyiségi kategóriák szerinti besorolás, illetve a csapadéktevékenységgel egyidejűleg észlelt köd is hoz immáron pontot a konyhára, szám szerint 2-t.

 

A mostani, 2018. évi nyári körben pedig az alábbi változások lépnek életbe:

- A csapadékmennyiség az OMSZ-állomások esetében - időszámítástól függetlenül, egész évben - versenynap 6:45-től versenynap utáni nap 6:45-ig számít, a külhoni állomásoknál marad a 6 UTC-től 6 UTC-ig intervallum.
- Kékestető, Miskolc állomásokon csak 07 és 18 óra között folyik megfigyelés.
- Eger, Békéscsaba, Szombathely állomás az alábbi időpontokban észlel nyári időszámítás alapján (HLT): 05, 06, 07, 08, 11, 13, 14, 15, 17 és 20 óra.
(Eger, Békéscsaba, Szombathely állomás az alábbi időpontokban észlel téli időszámítás alapján (HLT): 05, 06, 07, 08, 10, 12, 13, 14, 15 és 19 óra.)

 

A 2017/2018. évi téli versenykör 1. helyéért az utolsó fordulóig kiélezett küzdelem folyt a versenyzők között, végül szoros csatában honza hajrázott a legjobban, így ő végzett az 1. helyen, megvédve ezzel az előző szezonban nyert címét. A dobogó 2. fokára a végig jól teljesítő Picike2011 állhatott fel, míg a 3. helyet az előző szezon ezüstérmese, MacBook fórumtársunk szerezte meg.

 

A most következő nyári sorozatban is összpontszám szerint hirdetünk győztest, mégpedig húsz fordulóból a legjobb tizenhét forduló eredményét figyelembe véve.

 

A 15 hazai állomás mellett - az előző néhány versenykörhöz hasonlóan, lassan hagyományosan - több külföldi is szerepel a listában: Bécs (Wien-Hohe Warte), Csíkszereda (Miercurea Ciuc), Lomnici-csúcs (Lomnický štít), Palics és Kassa is a külhoni helyszínek listáját erősíti. A viszonylag új szabály, miszerint az előző versenykör első 20 helyezettje (a helyezésük sorrendjében) határozza meg a soron következő forduló időpontját és helyszínét, ezúttal sem változik.

 

Érdemes tehát részt venni a versenyben, hiszen a mostani sorozat első 20 helyezettjének a következő, téli körben jár majd ez a lehetőség!

 

Az első forduló helyszíne a debreceni állomás, időpontja 2018. május 9. (szerda) 14 óra. Az 1,2-es szorzójú tippek leadására 2018. május 6-án (vasárnap) 14 óráig van lehetőség! Aki szeretne biztosabbra menni, az pedig a verseny időpontja előtt 24 órával, azaz legkésőbb május 8-án (kedd) 14 óráig adhatja le előrejelzését.

 

A tipp leadására az alábbi linken van lehetőség: Tippelek

 

 

 

Minden kedves regisztrált felhasználót szeretettel invitálunk a versenysorozatban való részvételre, és egyúttal sok sikert, hasznos időtöltést kívánunk!

Vissza a hírek főoldalra