2021. november 30., kedd
Elindult a légszennyezettség mérő hálózatunk! Olvass róla bővebben itt.

Indul a MetNet előrejelzési versenyének 35. sorozata

MetNet - Publikálva: 2021-11-05 18:09 | Becsült olvasási idő: kb 2 perc.

Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 35. alkalommal veszi kezdetét a hazánkban egyedülállónak számító előrejelzési verseny. A játékban bárki részt vehet, aki regisztrált tagja a MetNet-közösségnek.

Az első versenykört még 2002-ben bonyolítottuk le. A játék indulása óta eltelt tizenkilenc év, menet közben kisebb-nagyobb szabályváltoztatások ugyan szinte minden évben történtek, ám jellegét tekintve azóta sem változott sokat játékos versenyünk. A változtatásokkal igyekeztünk finomítani a pontozáson, hogy az minél igazságosabb legyen.

 

Két évvel ezelőtt, a 2019. évi nyári körben lépett életbe az a változás (mivel egyre több magyarországi állomáson szűnt meg az állandó észlelés), hogy több magyarországi helyszín esetében is csak előre megadott havi beosztás alapján lehet időpontot választani. Ezek a helyszínek: Békéscsaba, Debrecen, Kékestető, Miskolc-Diósgyőr, Nagykanizsa, Pécs-Egyetem, Sopron-Kurucdomb, Szeged, Szombathely.

A havi beosztást mindig az adott hónapot megelőző hónap utolsó hetében közzétesszük az INFORMÁCIÓK AZ ELŐREJELZÉSI VERSENYHEZ c. fórumban.

Mivel az észlelési rendszerben pozitív változás nem következett be, így a 2019/2020. évi téli versenykörtől kezdődően (elsősorban a fent említett helyzet miatt) az észlelési helyszínek közé néhány amatőr meteorológus mérési helyszíne is bekapcsolódott. A megfelelő műszerezettséggel és észlelési tapasztalattal rendelkező felhasználók, illetve az észlelési helyszínek a következők:


- Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (Zivipötty)
- Felcsút (Imi1995)
- Budapest-Újpest (Jimr)
- Siófok (Télember)

 

A 2021. évi nyári versenykört kiegyensúlyozott jó teljesítménnyel, magabiztos játékkal Hidegcsepp95 nyerte. A dobogó 2. fokára BKrisz állhatott fel, a 3. helyet pedig hófúvás fórumtársunk szerezte meg.

A most következő téli sorozatban is összpontszám szerint hirdetünk győztest, mégpedig húsz fordulóból a legjobb tizenhét forduló eredményét figyelembe véve.

A 14 hazai állomás mellett - az előző néhány versenykörhöz hasonlóan, lassan hagyományosan - több külföldi is szerepel a listában: Bécs (Wien-Hohe Warte), Csíkszereda (Miercurea Ciuc), Lomnici-csúcs (Lomnický štít), Zágráb (Maksimir) és Kassa is a külhoni helyszínek listáját erősíti.

A már hagyománnyá vált szabályunk, miszerint az előző versenykör első 20 helyezettje (a helyezésük sorrendjében) határozza meg a soron következő forduló időpontját és helyszínét, ezúttal sem változik.

 

Érdemes tehát részt venni a versenyben, hiszen a mostani sorozat első 20 helyezettjének a következő, nyári körben jár majd ez a lehetőség. Emellett az első három helyezett értékes jutalomban is részesülhet!

 

Az 1. forduló helyszíne Miskolc-Diósgyőr meteorológiai állomása. Időpontja 2021. november 12., péntek 07 óra (06 UTC). Az 1,2-es szorzójú tippek leadási határideje: 2021. november 9., kedd 07 óra (06 UTC). Aki szeretne biztosabbra menni, az pedig a verseny időpontja előtt 24 órával, azaz legkésőbb 2021. november 11., csütörtök 07:00 óráig adhatja le előrejelzését.

 

A tipp leadására az alábbi linken van lehetőség: Tippelek

Minden kedves regisztrált felhasználót szeretettel invitálunk a versenysorozatban való részvételre, és egyúttal sok sikert, hasznos időtöltést kívánunk!

Vissza a hírek főoldalra