2019. november 11., hétfő

Amanda - Rekorderős májusi hurrikán a Csendes-óceán keleti felén

Rekordok - Publikálva: 2014-05-30 09:07

A Csendes-óceán keleti felén a hurrikánszezon hivatalosan május 15-én kezdődik. A 2014-es idényben azonban már május 5-én kialakult egy ígéretes zivatarrendszer (Invest 90E), és csak kevésen múlott, hogy nem tudott trópusi depresszióvá, vagy -viharrá fejlődni. Május 15-én pedig egy másik rendszer (Invest 91E) is kifejlődött, de a kedvezőtlen légköri feltételek miatt ez sem lett trópusi ciklon. Mivel a tengervíz hőmérséklete nagy területen az ilyenkor szokásosnál jóval melegebb, többfelé már 30 °C feletti volt, nagy nedvességtartalmú levegő helyezkedett el az óceán felett, illetve a hónap végére a szélnyírás is jelentősen lecsökkent a térségben, sejthető volt, hogy a következő viharrendszer (Invest 92E), mely május 20-án kezdett formálódni, már nagy eséllyel az év első trópusi ciklonja lehet.

A nyugat-északnyugat felé haladó, kezdetben még szervezetlen rendszer központjában 22-ére virradóan erőteljes zivatarképződés indult meg, mely tartóssá és egyre szervezettebbé vált. Ennek megfelelően a Hurrikánközpont 18 UTC-kor (helyi idő szerint délután) trópusi depresszióvá nyilvánította a képződményt 45 km/h-s (25 csomós) szélsebességgel és 1007 hPa-os központi légnyomással. A ciklon a következő egy nap során még nem változtatta számottevően erejét, másnap 18 UTC-re azonban trópusi viharrá erősödött 65 km/h-s (35 csomós) széllel és 1005 hPa-os légnyomással, és ezzel megkapta az Amanda nevet.

 

2014.05.22. 22:31 UTC 2014.05.23. 21:00 UTC
Helyi idő: 2014.05.22. 16:31 Helyi idő: 2014.05.23. 15:00

 

Ezt követően Amanda a kedvező feltételek és a lassú mozgása révén gyors erősödésbe kezdett. 24-én 12 UTC-kor már 1-es kategóriájú hurrikánná nyilvánították 120 km/h-s (65 csomós) széllel és 989 hPa-os központi légnyomással, majd 12 órával később már 2-es, újabb 6 óra elteltével pedig 4-es erősségű hurrikán lett. Mindeközben megőrizte szimmetrikus, jól szervezett struktúráját, és a központjában egy közepes méretű, felhőmentes szem is kifejlődött. A hurrikán 25-én 12 UTC-kor érte el csúcsintenzitását 250 km/h-s (135 csomós) széllel és 932 hPa-os központi légnyomással, mely erősség csupán 5 km/h-val (5 csomóval) maradt el az 5-ös kategóriától.

 

 
2014.05.24. 14:45 UTC  2014.05.25. 14:31 UTC 
 Helyi idő: 2014.05.24. 08:45 Helyi idő: 2014.05.25. 08:31 

 

Az erős hullámzás által előidézett kismértékű vízhőmérséklet-csökkenés, illetve a növekvő szélnyírás hatására a következőkben Amanda észak-északnyugat felé fordulva gyengülni kezdett, de ennek mértéke kezdetben nem volt olyan gyors, ahogy előzetesen várni lehetett. Sőt 27-ére virradó éjszaka, 6 UTC-re kissé vissza is erősödött, a szélsebesség újból elérte benne a 195 km/h-t (105 csomót), míg a központi légnyomás 954 hPa volt, de ezzel még az éppen aktuális 3-as kategórián belül maradt. 27-én napközben viszont Amanda már gyorsan vesztett erejéből, és a struktúrája is szervezetlen lett, az erőteljes zivatarképződés eltávolodott az alacsonyszintű központtól. Így a hurrikánt 28-ára virradóan, 6 UTC-kor visszafokozták trópusi viharrá 110 km/h-s (60 csomós) szélsebességgel és 992 hPa-os központi légnyomással.

 

2014.05.26. 19:00 UTC 2014.05.27. 22:00 UTC
Helyi idő: 2014.05.26. 13:00 Helyi idő: 2014.05.27. 16:00

 

28-án folytatódott a kissé gyorsabb mozgásúvá váló és  északkelet felé meginduló ciklon gyengülése, de a korábbinál lassabb ütemben, mivel átmenetileg ismét erősebb lett a zivatarképződés az északi felén. A nap második felében azonban jelentősen legyengült a konvekció, és ezzel együtt a rendszer struktúrája ismét szervezetlenebb lett. 29-én reggelre már csak minimális zivatarfelhőzet maradt a ciklon környezetében, az is messze eltávolodva az alacsonyszintű központtól. Ennek köszönhetően Amanda 29-én 12 UTC-re trópusi depresszióvá gyengült, majd 6 órával később poszttrópusi ciklon lett.

 

2014.05.28. 19:31 UTC 2014.05.29. 21:31 UTC
Helyi idő: 2014.05.28. 13:31 Helyi idő: 2014.05.29. 15:31

 

A ciklonhoz köthető rekordok, érdekességek:

 

- Amanda lett minden idők legerősebb májusi hurrikánja a térségben, maga mögé utasítva a korábbi rekordot tartó 2001-es Adolph-ot, melyben a legnagyobb erőssége idején 230 km/h (125 csomó) volt a szélsebesség és 940 hPa központi légnyomás.

 

- A május 24. 12 UTC és május 25. 12 UTC közötti 24 órás időszakban bekövetkezett 130 km/h-s (70 csomós) szélerősödés, illetve 57 hPa-os nyomásesés a 3. leggyorsabb erősödésnek számít a térségben (az összes eddigi trópusi ciklont tekintve).

 

- Amanda május 25-én 6 UTC-kor lett erős hurrikán*, mellyel a legkorábbi ilyen ciklonok rangsorában a második helyre került, csupán 6 órával elmaradva a listavezető 2012-es Bud hurrikán 3-as kategóriájúvá erősödése mögött.

 

- Amanda május 25-én 6 UTC-kor érte el a 4-es kategóriát, mellyel ő lett a valaha megfigyelt legkorábbi ilyen erősségű ciklon a térségben.

 

- Amanda akkumulált ciklon energiája, mely a 6 óránkénti (csomóban vett) szélsebességek figyelembe vételével számítódik a trópusi depresszió állapotot kivéve (35 csomótól kezdve), 18,065 egység lett. Érdekesség, hogy a 2013-as atlanti hurrikánszezonban ez az érték a teljes idényre nézve mindössze 36 egység volt.

 

*3-as vagy annál nagyobb kategóriájú hurrikán

 

A hurrikán útvonala:

 

 

Műholdkép-animáció a hurrikánról:

 

 

Szélerősség-légnyomás grafikon:

 

 

Az adatok forrása: National Hurricane Center (NHC)

Műholdképek: Naval Research Laboratory, NOAA

Útvonal: Wikipedia (a fenti NHC adatok alapján)

 

A feltüntetett szélsebesség értékek a Saffir-Simpson hurrikánskálára épülve 1 perces átlagok. A szélsebesség és légnyomás adatok a szezon végi hivatalos jelentés során még változhatnak, így a cikk a későbbiekben szükségszerűen frissülhet.

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Írta: Hérincs Dávid (Zivipötty)

Vissza a kategória főoldalra