Igen, már idén 31 éve ennek, elképesztő hogy telnek az évek, már régen volt.
Apró szépséghiba, hogy 1993-as születésű vagyok, nem éltem még akkor. nevet

Viszont a szerencsére még most is élő 81-es éves apai nagymamám mesélte, hogy a dédimamám épp 1987. február közepén halt meg, és a temetése nehézkes volt, mert még akkor is vastag hó, és komoly talajfagy volt.

Nekem egészen más kaliberű komoly emlékeim vannak január 10-e környékéről : 

Méghozzá a 3 évvel ezelőtt 2015. jan. 9-11. közötti sorozatos, szám szerint 3 hullámban érkező 75-90 km/h-s közötti széllökésekkel járó nyugati szeles melegbeáramlás.

9-én reggel még 5 cm hó volt, majd olvadt a nap folyamán. Késő este, éjjel érkezett az első hullám, néhány órán át erősen viharos 85 km/h körüli nyugati széllel, és éjjel már +8 fok volt.

10-én hajnalra gyengült a szél. Kiadós eső mosta el a havat hajnalra a jelentős enyhülés mellé.

10-én napközben viharos 70-75 km/h-s nyugati szél támadt. A T. 3 fok köré melegedett fel.
Délutántól gyengült a szél, a T. egész este 10 fok felett maradt.

Késő este, éjjel néhány órán át tomboló közel 90 km/h-s nyugati széllel áramlott be a meleg.
Éjfél és 1 h között +15,4 °°C -os Tmax. volt mérhető, gyengén lencsefelhős ég, igen tiszta légkör, vadul pislákoló csillagok mellett.
Ez számomra a mai napig meghatározó kuriózum, élmény volt.

11-én hajnalra gyengült a szél, majd napközben iránya ényr-ra fordult, és viharos 70 km/h körüli lökésekkel, kisebb esővel érkezett a hidegfront.
Estére már csak 3 fok volt.

Szóval 0 téli hatás, de mégis igen jó emlékként marad meg ez az esemény bennem.