Már rég írtam bármiféle csapadékkal kapcsolatos statisztikát lakóhelyemrõl, eljött ház az idõ :

Az idei 2016-os év kifejezetten csapadékosan telik térségemben.
Egész évre jellemzõ, hogy az ország leg/közel legcsapadékosabb 300 méter alatti területein foglal helyet térségemben.

Számszerûsítve : Február közepén haladtam meg a 100 mm-t, március 1-én a 200 mm-t, május elején a 300 mm-t, június elején a 400 mm-t, július közepén az 500 mm-t, a hónap végén a 600 mm-t, szeptember elején pedig a 700 mm-t is meghaladta a csapadékösszeg Pilisvörösváron.

Október közepén már 750 mm felett volt kevéssel az éves, azóta viszont be lett húzva a kézifék, rendre elmaradt a ciklonokból a várt nagy csapadék térségemben.

Pl. az okt. 20. körüli ciklonból 2-3 nap alatt alsó hangon 20-30 mm volt várható, végül csak 8,2 mm esett, így nem ment 800 mm fölé az éves október végére.

Ma már csapadék nem lesz, így az október 68,5 mm csapadékkal zár.
Az elsõ 10 havi csapadék pedig a mai nappal bezárólag 790,7 mm -en fog állni.

Mindent összevetve, 2007. óta folyó méréseim 2. legmagasabb elsõ 10 havi összege az idei.
Az elsõ helyezett, az abszurd 2010-es év, akkor október 31-ig 991,4 mm hullott, tehát az ideinél is jó 200 mm-rel több az elsõ 10 hónapban.

Az évbõl még van hátra 2 hónap, reálisan nézve még 100 mm benne van a pakliban, de ugyanúgy hullhat 20 vagy akár 200 mm körüli összeg is kb. az utolsó 2 hónapban.

Érdekes ez a 3-as fogat ( 2008. : 887 mm, 2013. : 884,4 mm, 2014. : 877,4 mm. )
Látszik, hogy ezen 3 év éves csapadékösszege gyakorlatilag megegyezik, a 3 év különbsége nincs 10 mm sem.

Jó esély van rá, hogy az idei év is 900 mm közelében végezzen, ezzel pedig csatlakozik a trióhoz, így ez már egy quartett lehet.

Érdekes, és döbbenetes az elmúlt majd 10 év csapadék bõsége is :
2007. óta idei a 10. mért évem.

Ez idõ alatt mindössze 1 db átlagnál lényegesen szárazabb év volt ( 2011. : 420,1 mm ), volt 4 db átlag közeli év ( 2007. : 679 mm, 2009. : 684 mm, 2012. : 597,8 mm, míg 2015. : 582,5 mm, látszik, hogy 2 év csak kissé volt átlag felett, ill. szintén 2 év csak kissé átlag alatt ).

És volt ( az idei évet is beleszámítva ) 4 db átlagnál jóval csapadékosabb, és 1 db rendkívül csapadékos év :
2008. : 887 mm, 2013. : 884,4 mm, 2014. : 877,4 mm, idei év már most közel 800 mm, és ennél már csak több lesz.
Végül ott volt a rekorder 2010-es év, akkor 1146,4 mm-t mértem, és ekkor a környékemen szinte mindenütt 1000 mm felett, szeszélyes területi eloszlásban 1000-1200 mm között volt az éves szumma.

Az elmúlt 9 év átlaga ( 2007-2015 ) nálam 750,96 mm-nek adódott.
Idei év pedig ha egy csepp esõt nem hoz év végéig, akkor is 754,93 mm lesz a 10 éves átlag.

De még jó eséllyel le fog hullani az év végéig pár nagyobb összeg, így a 10 éves átlag nálam valószínûleg 760 mm körül vagy némileg afelett végezhet.

Ez pedig a sokéves, kb. 100 éves átlagot bõ 100 mm-rel, nagyjából 120 mm-rel haladhatja meg.