Mondhatnám, hogy a tavalyi extraesõs év után az idei sem fukarkodik a csapadékkal. Itt a globálhívõ sivatagosodunk elmélet nem valami meggyõzõ, bár már az éghajlatváltozás és szélsõségesedés szavakat használják és a minap is egy oktatáson kifejtették, hogy olyan szélsõséges manapság az idõjárás, hogy csak na ! Persze azért az túlzás, hogy ez azt jelenti, hogy az utca egyik végén meleg a másikon meg hideg éghajlat köszönt be, vagy hogy az ország egyik pontján mindig hideg van ("fagymocsár elmélet"), a másikon meg dühöng a globálforróság. De hagyjuk a melegséget, a csapadékra is azt mondják, hogy egyszer sosem áll le, máskor meg nem bír esni. Itt az utóbbi évben bizony minden hónapban esett éppen elég, Pápán szerencsére márciusban csak 20 mm, de ettõl nem lett szárazság, hisz a környéken tavaly úgy 800-1200 mm körül hullott.
Az persze azért nem éppen jellemzõ, hogy egyik helyen 238 mm a 2015-ö éves csapadék (Csesznek), onnan 16 km-re meg 43 mm (Olaszfalu). Csak nehogy tévedjenek a globálhívõk az éghajlatváltozás újabb bizonyítékával, mint oltári szélsõséggel kapcsolatban. szomoru

[a fórum többi olvasója nevében kérem a kulturált társalgás szabályait betartani és azt a szóhasználatra való gondosabb odafigyeléssel bizonyítani, még az erõs felindulás ellenére is. köszönjük! a trágár részeket moderáltam. 21es]