2024. március 28., csütörtök

Időjárási visszatekintő

Adott napon: 
Keresés:
Hasznos linkek
>> OMSZ állomáshálózata (2013 év végi állapot)
#510
2001 december 10-e környékén, vagyis éppen 4 éve, kemény téli idõszak tartott Közép-Európában. Gyõriként az okozott az átlagosnál nagyobb izgalmat, hogy mind hóból, mind az azt követõ kemény fagyból e térség kapta a legdurvább adagot, ami azért kuriózumszámba megy. 6-án 10cm hó esett, ezután egészen 18-áig nem emelkedett fagypont fölé a T (12 nap!). A 8-ai nap "tökéletesen" alakult, hiszen 13 óra körül teljesen kiderült az ég, majd 16 óra körül a gyárkémény füstje is lassan, egy helyben kezdett gomolyogni, amivel egyidõben meredek süllyedésbe kezdett a T. Reggelre -16.5 fokon állt meg. A 7-i nap teljesen felhõtlenül teltt, Gyõrben volt az országban a legalacsonyabb napi Tmax (-7), majd másnap reggel a Tmin (-18.2) is.
Érdekessége volt ennek a helyzetnek, hogy az ÉK felõl beszivárgó zimankó Ny felé kb. Burgenlandig tartott, Linzben esõs, enyhe idõ volt.
A December 13-14-15-i napok szintén zord téli élményekben gazdag eseményeirõl majd egy-két nappal késõbb szólok.
#509
Suntan: énekelj légyszííííí :-))))) Komolyra fordítva a szót: valóban, a kilencvenes években több volt a fehér karácsony. Az évtized fordulóján volt néhány "ínséges" év, de utána beindult. Nekem az "etalon" a 95-96 os tél volt. Akkor annyi hó esett és annyiszor, amire nem emlékszem egyáltalán, még gyerekkoromban sem. A végén már nagyon untam, rengeteget kellett vezetnem és folyton hatalmas hóban. A december elég olvadós volt, de a január-február-március rendesen kitett magáért.
#508
kenya én + úgy emléxem, h az én gyermekkoromban (90-91-tõl lehetnek kb. emlékeim) több volt a havas karácsony, mint a nem havas. Kiskoromban pár évig énekeltem az idõjárásnak karácsonyi dalokat, hogy essen a hó és esett nevet... legalábbis azokban az években amikor énekeltem.
Meg mindig néztem az idõjárásjelentéseket és tökre örültem (ez 93-94 ben lehetett) amikor a nagy sötétkék hideg Mo. fölé húzódott a képernyõn nevet)
#507
Nekem lenne 1 kérdésem: azért nem a másik fórumba írtam, mert inkább ide illik. Itt a nagy tél és hóvárás közepette igyekeztem visszagondolni gyerekkorom teleire és nagyon olyan emlékeim vannak, (kb. 70-tõl úgy 85-ig) hogy rengetegszer hallottuk a tanároktól, hogy "szegény gyerekek, mire megjött a hó, vége lett a téli szünetnek". Decemberben volt egy kicsi, ami Karácsonyra rendszerint el is olvadt. Január elején esett megint, de emlékszem, volt olyan, hogy kinnt ültem az udvaron január 10 körül, annyira enyhe volt az idõ. Aztán megint visszajött az igazi tél meg a hó és maradt március elejéig. Ez tényleg így volt, vagy csak én emlékszem így?
#506
Bánkút 0
Bükkszentkereszt -
Farkasgyepü -
Eplény 0
Nagy Hideg-hegy -
Normafa -
Dobogókõ -
Kékes-Dél 1
Mátraszentistván 0
Galyatetõ 0
Visegrád -
Zebegény -
Mecsek -
Sátoraljaújhely -
#505
Az elmúlt hét szélsõségei:
A legmagasabb hõmérséklet: 13.5 fok, Körösszakál, 2005. november 28. A legalacsonyabb hõmérséklet: -5.9 fok, Baskó, 2005. november 29. Fertõrákos, 2005. december 02. A legnagyobb napi csapadékösszeg: 22,2 mm, Sellye, 2005. november 30. A legnagyobb heti csapadékösszeg: 46.5 mm, Pécs (Árpádtetõ) A napi legnagyobb széllökés maximuma: 21.6 m/s, Kab-hegy, 2005. november 30.
#504
Dabrony!
Oké! Nagyon szivesen.Nekem is jólesik ha jószándékkal kisegítenek.
#503
Ja és köszönöm a segítséget!
#502
Repmûszaki!
Én kérek elnézést, kétértelmûen fogalmaztam.
Azt akartam csak mondani hogy az én memóriámmal van a gond.
#501
Ha nem baj,idéznék pár mondatot a Magyar Horgászból decemberi számából:
"Decemberben a havi középhõmérséklet sokévi országos átlaga Magyarország területén -1 és +2ÿC között alakul.
Az elmúlt 100 év legmelegebb decembere 1934-ben volt,akkor 4.9ÿC körül alakult az átlag,ami 4.2ÿC haladja meg a sokévi átlagot.A leghidegebbnek 1933 decembere bizonyúlt:akkor -5.4ÿC volt az országos átlag,ami 6.1ÿC marad el a sokévi átlagtól."
Tehát:két egymást követõ évben volt az elmúlt száz év két szélsõséges átlaghõmérséklete decemberben!
Még egy:
"A havas napok átlagos száma Budapesten 5 nap körül alakul."
Ez is mutatja,hogy nem a Decembertõl kell a legtöbb havat várni!nevet)
Bocs,ha hosszú voltam.
#500
Dabrony!
Bocsi!Nem kioktatni,csak segíteni akartam!
A második információra pedig én is úgy emlékszem.
#499
Repmûszaki!
Lehetséges hogy akkor volt, így 20 év távlatából már nehezebben emlékszem vissza. (Sajnos)
Az biztos hogy azóta csak 1999 februárjában volt hasonló idõ(legalább is itt Dabrony térségében) de akkor nem egy éjszaka alatt esett le a kb 50-60 cm-es hó.
#498
Az a nagy hóesés jan.12.-rõl 13.-ra virradó éjszaka esett.
erre pontosan emlékszem,ha egyre gondolunk.
#497
Ha már a nagy hóömléseknél tartunk, 1986/87 telén (pontosan melyik hónapban arra már nem emlékszem) itt Dabrony térségében nagyon sok hó esett, a pontos cm-t nem lehetett lemérni, mivel a viharos szél össze-vissza hordta.
Iskolába nem tudtunk menni, mivel az utat 2-3 m-es hótorlaszok borították, a szomszéd faluba is csak a szántóföldön lehetett átjárni. Hasonló idõjárás volt 1999 februárjában is.
#496
Apropó Kali!
Nagyon sokan és te is úgy veszed hogy én Szolnokon vagyok de NEM.
Zagyvarékas Szolnoktól kb 12 km-re van Ény-ra,tehát nem Szolnok,azaz ami itt van az közel se biztos hogy Szolnokon is úgy van,lásd az elõbb említett két esetet.
Tehát ne általánosítsunk mert bizony Szolnok az Szolnok,Én meg nem ott vagyoknevet

Valóban kicsi a távolság no de idõjárási viszonylatban óriási különbségek tudnak lenni.
#495
A 93-asra nem emléxem (sajna nincsnek jegyzeteim, fejbõl meg évszámok... ;-) ) egy nagy havazás viszont tisztán megmaradt az emlékeimben "74/75 telén volt (akkor voltam 1.oszt általános) félméternél is nagyobb volt, le vagyok fényképezeve; majdnem olyan magas volt a hótakró, mint én. nevet
#494
No igen, míg Szolnok joggal mondhatja hogy eddig nem sok mindent adott a tél ott, no de azt hiszem nekem egy szavam se lehet eddig.

Hisz kezdõdött ott hogy november 20-án bizony jött az a szép kis hózápor a Mátra felõl 4cm hóval,miközben Szolnokon csak lepel,majd a 22-i majd egész napos havazás amibõl ott 2-3cm,míg itt 13-14 cm,szóval hozzám mérlegelve a szolnoki észlelõtársak joggal mérgelõdhetnek,mert fordított felállásban én megõrültem volnanevet
#493
Azért én emlékszem olyanra is, hogy 1993 februárjában szinte csodaként mutatta be a TV-híradó a szolnoki 25 cm-es havat, mert az ország más részein közel sem esett ennyi... (Sajnos ahhoz túl régen volt, hogy megmondjam, milyen idõjárási helyzetbõl volt ez.)
#492
Na épp most akartam reagálni kali hsz-ra, de koszoték megelõztek. :-) Tény, hogy ÉK-K sokkal rosszabbul jön ki a mediciklonokból, azért is írtam ugy, hogy az EGYIK legszarabb és nem a legszarabb. Viszont az is tény, hogy visszaemléxek gyerekkoromból, mennyit nyafogtam amiatt, hogy nálunk jóformán egész télen nem esett szem hó sem közben a rádió/tv nyugaton pedig félméteres havakról számolt be. Dehát ennek okát Floo leírta az észlelési naplóban. Ez van.
#491
Na jó, legyen jóindulattal 3 cm, ahogy Koszot írja. nevet
#490
Kali: Zoo hóömlésébõl Szolnokon (alig 10 km-re tõle) már nem sokat tapasztaltunk, max. 1-2 cm-es hóréteg gyûlt össze. Ettõl függetlenül én sem érzem ezt annyira rossz helynek: a mediterrán ciklonoknál legtöbbször sokkal jobban beleesünk a "szórásba", mint az ÉK-i országrész (Ogmet tudna errõl mesélni). Vagy tényleg meg lehet említeni a tavalyi telet is, amikor a szinte hómentes Bp.-rõl Szolnokra hazautazva nem egyszer lepõdtem meg az itteni, sokkal nagyobb hótakarón... Nem beszélve 1996 februárjában a 40 cm-es, 1999 februárjában az 50 cm feletti hóról...
#489
Az viszont tény, hogy az elõzõ télen elég jól járt a környék...
#488
zagyvarékason !!!
#487
Itt nem volt semmiféle hóömlés mostanában. Eddig itt 3 centi hó esett, ami 1 napig se tartott ki.
#486
Kali a mostani szolnoki hóömlés egy keletrõl-ÉK-rõl jövõ ciklonból volt, ennek gyakoriságát pedig ismerjük, Az viszont tény ezek az észak adriai ciklonok mostanság nem kedveztek a keletieknek, nagyon nem kedveznek !!
#485
Brett: azért mégis kapott többször is nagy havat Szolnok, lásd Zoo-nál nem is oly régi hóömlést vagy akár nézd idén január-február környékén is volt, hogy 3 óra alatt 20 cm-t dobtak le a felhõk, de 2003 január-február se volt rossz! Sok olyan hely van, ahol sokkal rosszabb volt az elmúlt néhány év, nem légy telhetetlen...
#484
Ha már itt-ott hózivatarokrol esett szó: 2000.jan. 18-án az egyik leglenyûgözõbb téli élményben volt részem Mosonmagyaróváron. Már két hete tartotta magát az idõ elõrehaladtával egyre meghökkentõbb jelenségeket hozó igazi téli kárpát-medencei inverziós helyzet, amikor is 16-án belekerültünk végre a frontok útvonalába és kivágódott a Dévényi-kapu. 2 szolidabb hózáporos nap után 18-án maga a pokol tört a városra. Éppen félórás sétánkat tettük az albérletbõl az egyetem felé, amikor 10.45-kor rettenetes sötétség borult a városra, mérséklõdött a szél is. Fél percen belül olyan hóvihar vette kezdetét, amit aligha élhetek át még egyszer: 11-12-ig csak az orkán és a vízszintesen ömlõ hó tombolt, dél után pár perccel aztán óriási villámlások és reccsenések közepette egy órás hózivatart élt át a város. +1,+2 fokban 15cm hó szakadt le 2 óra alatt. Kivert ablakok, leszakadt távvezetékék maradtak a vihar után. Késõbb azt is megtudtuk, a mosoni városrészben egy akácfába villám vágott, a kiérkezõ tûzoltók pedig már hiába érkeztek: 10 perc alatt a szakadó hó eloltotta a lángoló fát. Kár, hogy nem láttam élõben!
Gyõrben 13 óra után már jóval visszafogottabb kiadásban adta elõ magát ez a szörnyeteg.
#483
Miskolc, Gyõri kapu városrész 2005 november

Hõmérsékletek:

Tátl= 3,3 °C (0,4 °C-al alacsonyabb a sokévi átlagnál)
Tátl min= 6,8 °C (0,6 °C-al alacsonyabb a sokévi átlagnál)
Tátl max= 0,2 °C (0,5 °C-al alacsonyabb a sokévi átlagnál)
Tátl 21h= 2,9 °C.

Téli nap: 1 db
Fagyos nap: 16 db

Abszolút:

Tmax= 13,9 °C (2-án)
Tmin= -6,2 °C (23-án)

Csapadék:

Összes: 20 mm (a sokévi átlag: 43 mm)

Csapadékos nap: 9 db

1 szitálás
4 esõ
1 fagyott esõ + esõ
1 hózápor
1 hószállingózás
1 havazás

Hótakarós nap: 1 db (24-én)

Összességében az átlagosnál kissé hidegebb, viszonylag száraz idõt hozott az idei november. A hónap utolsó dekádja szinte már a telet idézte.
#482
Novemberi összefoglaló

Hõmérséklet: max. 13°C (2., 7., 8., 16-án), min. -7 °C (23-án).
Csapadék: 36,6 mm (tavaly 48 mm). 10 napon esett mérhetõ csapadék, a legnagyobb napi összeg 11,7 mm 16-án (zivataros esõbõl).
Több napon is hullott hó (összesen 6 cm), de teljes hótakarós nap végül is nem alakult ki. A hótakaró legnagyobb vastagsága 22-én este 4 cm volt.
Közel 3/4 órás zivatar volt 16-án késõ este. Köd a hónap 10 napján fordult elõ.
#481
Szeged-Belváros csapadékadatai:

2005. november 16. 0,5 mm (esõ)
2005. november 17. 2,5 mm (esõ, zápor)
2005. november 19. 0,5 mm (hózápor)
2005. november 21. 1 mm (havazás)
2005. november 22. 2 mm (havazás)
2005. november 27. 2 mm (esõ)
2005. november 28. 1 mm (esõ)
2005. november 30. 11,8 mm (esõ)


2005. november összesen: 21,3 mm
(2004. november összesen: 97,4 mm)

2005 elsõ 11 hónapja: 655,7 mm
(2004 elsõ 11 hónapja: 708,4 mm)

A száraz õsz miatt november végén már nem értük el tehát a tavaly ugyanekkori éves értéket; és most már szinte biztos, hogy az idei év végösszege sem éri el a tavalyi 751,1 mm-t. Ezzel együtt az idei év Szegeden az átlagnál így is számottevõen nagyobb összcsapadékot fog eredményezni.
#480
2005 November Mályi:

Hõmérséklet:
A havi középT: +2,7°C (az átlag alatt 1,5°C-al), mely -0,1/6,2/2,0°C-os 7-14-21h-ás mérési átlagból állt össze, a (a szokás szerint immáron 14 éve csak télen részleteiben vezetett) statisztikámban eme higanyosokal+digitálisokkal egész fokra kerekített mért értékek a mérvadóak a téli hónapokban plusz Novemberben.

A téli hónapokban csak tájékoztató digitális adatok:
A Tmin átlaga:-0,3°C, über Tmin:-6,8°C (21-én).
A Tmax átlaga:+6,5°C, über Tmax:+13,2°C (2-án).

Csapadék:
Havi csapadék: 19,0mm, napi maximuma: 5,0mm (16-án).
Az évi akutális csap.összeg:683,6mm.
A havi csapadék 11 csapadékos napból állt össze.
Ebbõl 20% jött le hóban, mintegy 4mm.
A cm-ben mért havi hó ezzel ekvivalens, 4cm.

Jelzõnapok:
Fagyos nap: 17
Téli nap: 1
Havas nap: 3
Hótakarós nap: 2

Összeségében a sokévi átlagnál kissé hûvösebb hónap volt, a szokásosnál kevesebb csapadékkal.
A hó végi hideg-csapadékos idõjárás alakította az átlag alatti kph-et, és a csapadék zömét, utolsó dekád csapadéka: 13,5mm (a havi hozam bõ 70%-a), a kph-e: 0,47°C.
#477
Csapadékom novemberben 20,8 mm, 2005-ben eddig 630,8 mm. A Bükk alacsonyabb területein 800-1000 mm között, a magasabb régiókban 1000-1200 mm között van a 2005-ös csapadék.
#476
November: 20 mm esõ, 1,5 cm. hó.
#475
Õszi összegzés Kisvárdáról : Szeptember: csapadék: 28 mm. Október: 16,5 mm, elsõ fagy: okt. 19. -1,5 fok. November: csapadék: 31 mm, elsõ havazás: november 22. 1,5 cm.

Az õsz csapadéka: 75,5 mm
#474
November:

Kereken 48 mm,ebbõl volt egyszer egy 4cm hó és volt egy 13 cm-es hó.
Elfogadható hónap volt.
#473
Novemberi csapadékadatok Kecskeméten:

2005 november 27, 5 mm, 2004 november 77,5 mm
2005 eddig 573,5 mm, 2004 novemberig 611,5 mm
#472
Budaörs: nálam
37mm csapadék
4cm-i hó összesen ( a tavalyinek négyszerese!nevet
5 havas nap
0 hótakarós nap
0 téli nap
#471
Novemberi összesítés:
Csapadékos napok száma: 8 -ebbõl 3 havas nap.
Hótakarós napok száma: 1 , nov.22., max. hóvastagság 4cm ugyanekkor.
Novemberi csapadékmennyiség össz: 36 mm. (Napi max. nov.17.-én: 10 mm)
Ködös nap: 7
Tmin átlag: 0.1°C, (legalacsonyabb: -5.8°C nov 23.-án)
Tmax átlag: 6.8°C, (legmagasabb: 12.5°C nov 2.-án)
Novemberi átlaghõmérséklet: 3.5°C volt.


#470
Itt az idõ november összesítéséhez.(Itt már reggel óta nem esik.)A fõterminusban feljegyzett értékekbõl/nem azonos a napi Tmax-al stb/ a T-k a következõk.
Tmax : 15 (névnapomon,4-én)
Tmin : -5 (szülinapomon,23-án)
T átlag : 3,8 (dekádonként : 7,5, 3,8 ,0,1 fok)
Fagyos nap : 10( 1+2+7)
Téli nap : 4(0+0+4)
Napi átlag 0 alatt :6 (0+2+4)
Legmagasabb napi átlag:4-én 10 fok
Legalacsonyabb napi átlag :-3(24-én)
Hótakarós nap:7(0+1+6)
Max hóvastagság:24-én 6 cm
Havas nap:6(0+1+5)
Legnagyobb havazás 24-én 4 cm
Havi csapadék :37,4 mm (0,7 +12,1 +24,6)
Csapadékos nap :10
Legtöbb csap :27 -én 7,8 mm
Szövegesen:
A hónap átlagos T-t és száraz idõt(20-ig csak 4,4 mm)hozott,az átlag fele esett csak le.A T fokozatosan csökkent a hónap folyamán,de 19-e után a 4 fokot egyszer sem haladta meg.Szél alig fújt,köd mégis csak 3 napon fordult elõ.20-án egy 52 napos szárazság ért véget: 8,4 mm csapi volt ezidõ alatt.
#469
Ojmjakon: méréseimet pontos mûszerek valamint hitelességet növelõ tákolmányok nélkül végeztem (ill. végzem): egy 2m magas karó felsõ végére rögzítettem a hõmérõt. Csak napi minimumokat mérek a kinti helyeken, így az, hogy 10 óra után rásüt a Nap, már nekem nem számít. Az 5 év alatt sikerült kitapasztalnom a helyi viszonyok közötti legszélsõségesebb fagyzugokat, bár jópárszor vörös volt a fejem a méregtõl, amikor az OMSz-ra hallgattam és elhittem, hogy "felhõtlen, szélcsendes éjszakánk lesz", és még lefekvésem elõtt erõsen befelhõsödött... :/
A homoktalajok jellegzetessége még, hogy hamarabb képzõdik felettük pára és köd, ez nyaranta meg is látszik a min T-n, télen viszont eltûnik, lévén a hótakaró miatt a talaj elenyészõ mennyiségû vizet párologtat.
Egyébként jómagam "mindössze" egy -25 fokos hideget éltem át, 1996 rendkívül zord december végén volt ennyi a hevesi Kápolnán, ahol éppen tartózkodtunk akkor. 2002 júliusában volt szerencsém a Barguzin hegységben -5 fokos reggeli fagyban túrázni (igaz, kora délután 25 fok voltJ).Télen arra olykor -50-ek is megvannak...
#468
Bár eddig a novembert nem sikreült összegezni, de meglátásom szerint, teljesen normálisra sikeredett, átlagos novembert lehet elkönyvelni, Bár a meneten sokat állandó havazást reméltek, hóval faggyal....túl szép lett vonla!! A tegnapi havasesõzápot 1,2 mm-t adott. Nagyon szép látványos volt.
#467
Nem volt olyan szörnyû Ojmjakon, csak percekig tartott, igaz kopogósra fagyott addig is az arcom, he-he !
A kérdésedet és a választ a kérdések-válaszok fórumában találod, oda ajánlom a beírásukat, megértésed köszönöm !
#465
kenya: Csobánka lehet, hogy hidegebb a környezeténél, de ez szerintem csak a völgyjelleg miatt van, ahol éjjel meg tud rekedni a hideg.
jaurinum: Ez a homokfelszínes dolog érdekes lehet, elgondolkodtam rajta. És pontosan hogy mérted a 2m-es hõm.t? Úgy értem hol volt 2m magasan a cucc? Egyébként a város sokat dob a hõmérsékleten a sok aszfalt, beton meg ilyen hõsugárzó anyag miatt, ezért, ahogy írtad is, elõfordul akár 4 fokkal is alacsonyabb hõmérséklet a városon kívül, zöldövezetben. A homokfelszín felett aztán pedig pláne le tud hûlni a levegõ! A kérdésedre válaszolva pedig azt tudom mondani, hogy a zabari meteorológiai állomás közelében szántóföld van szinte semmi növénnyel (télen) és pár bokor. Na de persze télen nem csak itt, hanem mindenhol a hótakaró tovább növeli az esti kisugárzást, ami erõsebb lehûlést eredményez. Ez történt/történik Zabarban is, ahol az eleve hidegnek kedvezõ domborzati feltételek mellett a hideg miatt megmaradó hó tovább hûti a levegõt. Egyébként voltam már úgy Zabarban, hogy az elõtte és utána lévõ falukban és egyáltalán a környéken nem volt egy gramm hó se és +2°C volt, és amint beértünk az ún. belsõ-zabari völgy bejáratához, megjelentek a hófoltok, Belsõ-Zabarban meg konkrétan hó volt (még az úton is!) és -1,7°C! Jaj, most nagyon elkalandoztam, elnézést, ha untatom az olvasót. nevet
Snowhunter: Te aztán jó helyen laksz hideg szempontból! nevet Közel vagy a leghidegebb mért hõmérséklethez! Egyébként mióta gólyatáborban voltam egy pár éve Bódvarákón, azóta "szemezek" azzal a vidékkel, beleértve Rakacát, Szalonnát és a többieket. Igen jó kis hely az is, sajnos én még csak nyáron voltam vonattal és iszonyatosan messze volt itthonról. nevet A széllel szemben gyaloglás miatt olyan hidegben nem irigyellek! nevet
#464
Örülök Ojmjakon (már a névválasztás is kötelez, he-he) és Jaurinum írásainak, hisz jómagam is "beütésbe" szenved a hidegpólusok ügyében.
Alátámasztásul: Tudott, hogy az abszolút hõmérsékleti minimum nem azt takarja, hogy az volt a leghidegebb T, hanem azt, amit sikerült megmérni, és ez idegesít engem is, he-he !
Ám megmaradtam elméleti síkon (noha Kockával régóta tervbe volt már egy "hidegvadászat", csak megvalósítása az idõ nemléte okán ...), de mindig is mozgatott és mozgat eme kérdés, ezért külön örülök jöttödnek.
Ellenben ha adhanék neked tanácsot, ha már ilyen aktív "vadász" vagy:
Ha a Balassagyarmati-medence környékétõl (Ipoly-mente) a figyelmed áttennéd egy-két próba kedvéért egy kicsit Keletebbre, a Rakaca és a Bódva folyó ill. patak összefolyási területére, a Rakacai-medencére, a Szalonnai-hegység és Tornai-dombság által határolt kis medencére, igencsak meglepõ eredményre jutnál, Zabar komoly "vetélytársának" is tekinthetõ térség, próbáld meg, megéri !
Egyébként Ojmjakon javára dõlt el a zabari abszolút Tmin kérdése, bizony -31,9°C volt azon kies januári reggelen, ám hogy felcsigázzalak, a -30°C környéke ott is megakadt (benn, a faluban, Szalonnán!) többször is, mikor -30esélyes volt Zabar és térsége.
Végül pedig, azon az emlékezetes januári reggelen nálam -24,7°C volt, és mérsékelt északi szél lengedezett Napkelte után, a hõérzet nagyságrendebbel hidegebbnek tûnt -30°C-nál, kellemes élmény volt akkor éjszakai mûszakból hazagyalogolni a széllel szemben.
#462
Ojmjakon: elárulom, nekem is van ilyesmi "beütésem", sõt a meteorológiai események közül én is az alkonyati-esti szélcsendes estéket szeretem, amikor percrõl-percre megáll minden és...
Gyõrtõl keletre találhatók a Duna homokteraszai, Szentiván környékén és Gönyûtõl délre. Futóhomokkal borított sík sztyeppvidék, melyet t-k beerdõsítettek már régen (sajnos) fenyõvel. Vannak itt olyan (csak lágyszárúakkal borított) tisztások, melyek azon túl, hogy szélvédettek, a talajtípus igen rossz hõ- és vízgazdálkodása miatt (viszonylag) szélsõséges viszonyokkal bírnak. Botanikai megfigyeléseim késztettek arra jópár évvel ezelõtt, hogy az ilyen felnyíló, szûz homokkal borított helyeken hõmérsékleti adatokat kedjek mérni. Néhány középiskolából eltulajdonított max-min hõmérõt helyeztem ki a terepre. Csak egy adatot hadd említsek: 2001.aug.30-án Gyõrben +10 fok volt a minimum, "kint" a 3 helyen elhelyezett hõmérõ a következõket mutatta: talajhõmérõ(-5cm): 8.8 ; Talajfelszín(0cm): 2.7; 2m-en: 5.8 fokot mértem. A növényborítottság és a talajféleség tehát (ahogy említetted igen fontos tényezõ.
Na, ezzel azt hiszem nem sok újat sikerült mondanom, csak az olvasókat fárasztottam...
Ojmjakon, az még érdekelne, hogy Te milyen növényborítottság-okozta hatásokra utaltál ?
#461
Ojmjakon: gondoltam, hogy a névválasztásod nem lehet a véletlen mûve:-) Egyégként Csobánka nem ilyen hidegpólus, persze jóval kisebb méretben és mértékben? Amikor gyakorlaton voltunk ott a katonaságnál, nekem nagyon úgy tûnt.

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2024-03-28 17:07:14

Kapuvár - 120 m

14.7 °C

22512

RH: 57 | P: 998.7

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

119268

Hírek, események

El ne essünk éjjel a nyúlban, március 31-én óraállítás!

Érdekességek | 2024-03-25 16:47

pic
Március 31-én hajnali kettő órakor időmérő eszközeinket egy órával előre kell állítanunk.