2024. március 29., péntek

Metnet találkozók

Adott napon: 
Keresés:
#363
Egy kis infó:Úgy néz ki, hogy miután egy-két emberke kérdezte, lesz-e valami intézményesített étel-ital, kinéz valamicske.1:Azaz a sörökkel ne foglakozzatok, a folyékony kenyér felszállítása biztosított(innen Mályiból, minõségi, csapolt "serital" formájában), tehát a jókedv adott, az egyéb folyadéknemût majd a helyszínen.2: Az ezt megelõzõ étek kicsit bonyolultnak nézett ki(hisz a túra után ugyan ki sütne-fõzne), ám Kockával közösen kiötlöttünk valamit(jó ötletnek néz ki): Vagyis egy szalonnasütés alapozná meg a jókedvet, azaz kenyeret mindenki hozzon igénye szerint(avagy a helyszínen bevásárlás), az egyebeket mi biztosítjuk.Nem egy hotelminõség, ám nem egy bonyolult, méregdága(a szállásdíj is több, mint baráti), ám igen hangulatos este varázsolódhat ilyen módon, nemigaz ?Eddig biztosan: Kocka és felesége-gyereke, Gambuc és barátnõje, KP, Metfickó, Márkó, Kali, Usrin, Sipi és felesége, Snowfan, Bedcsa, Ogmet és jómagam eddig az ottalvó, Tonó és kísérõi az esti "muri" résztvevõi.Vannak még ?-es emberek(plnyelvnyujtasitom, glider), van még hely, azaz aki akar, nyugodtan jelentkezhet még !
#362
kösz. Akkor megkérdezem KP-t.
#361
Norbi: A kempinben hagytam a LeviGnek szánt vegyes Cd-t, amin a komplett jégesõ rajta volt, ha KP-nél van kérd el tõle, egyszerûbb, ha nincs megpróbálunk neked is !
#360
Jóska vagy Gambuc! Ha jöttök a Bükkbe, írjatok már át nekem addigra egy Cd-t amin azok a videóklipek vannak. Legyenek rajta a fotók is! köszi!
#359
Hát 11 nappal elõre max. találgatás bármit is mondani, persze az is szórakoztató. nevet A lényeg a jó társaság, hõségtõl nyilván nem fogunk szenvedni, a tartós esõt meg csak megússzuk.
#358
Horrorbaby-nak teljesen igaza van, minimális esély van csapadékra, ez lesz talán az elmúlt 5-6 év legszárazabb szeptembere.
#357
Talán "szauna party" lesz a Bükkben,mert az elõrejelzett idõ másra nem jó...
#356
A mostani modellfutás szerint az idõjárás "meg van rendelve" a túrára. A GFS egy jó kis hidegcseppet rakott be, jó sok csapadékkal és hideggel! Remélem ez így is marad! ... csak sok az a tíz nap még ...
#355
Hogy a fene egye meg én meg visszamegyek a koleszba nagy jóízzel, hogy Omega koncert és Bükki túra vár még rám Szeptemberben, s milyen jó lesz! Még Dexionnal írkáltunk is a naplóban a koncertrõl, mikor az Ezüstesõt játszották akkor szakadt a legjobban az esõ!nevet Na de közben vágott belém a "villám", hogy a koncert és a Bükki túra egy idõpontban van!szomoru(((((( Szeptember 18. és egyidõben! Na ekkor úgy éreztem, mintha kettészakítanának, mind a két helyre szerettem volna elmenni. Utólag végiggondolva a Bükki túrát választottam volna, de az itteni társaságot( 30-40fõ) sem akarom cserben hagyni, meg a koncert jegy és a busz is megvan rendelve nekem is. Így nagyon sajnálom, de a bükki túrára nem tudok menni!szomoru
#354
Jaj ejnye-bejnye magam, a fáradtság ismét meghozta hatását elnézést mindenkitõl. Tehát a mondandóm hogy valószínû én is tudok menni a Bükkbe. Üdv
#353
Igaz hogy én csak azt kérdeztem hogy hogyan tudok menni. Nem gúnyoskodtam. Amúgy egyszer ti is jöhetnétek a Budapest körüli hegyekbe vagy a környékre, mert az meg nekem lenne közel.
#352
Oké, akkor nem megyünk az Istállós-kõre, csak ha teljesen vitális lesz a társaság, he-he !Metfickó: Mint mondottam, nem vagyok rád szállva(Bali esetében is mindig mondtam a véleményemet, vel már feladtam) a saját érdekedben mondom, okító szándékkal kiritikáimat, hisz abban a nagybetûs életben ezekkel a megnyílvánulásokkla ráfaraghasz. Ugyan legutóbbi rámförmedésedkor megfogadtam, nem "pszichológuskodom" tovább, ám úgy vagyok ezzel, inkább én magyarázzak, mint elõbb-utóbb más, ám vadabb hangnemben, ám ezzel befejeztem végleg, iránytsd te magad a személyiségedet, majd eldõl mennyire fargsz rá(ne tedd) !
#351
Metfickó: Sokadszorra, minen bántó szándék nélkül mondom, hogy elõször normálisan végig kellene olvsani a leírtakat, mielõtt az ironikus, már-már gyunyoros hangnemedben válaszolsz.
#350
Snowfan! köszönöm a válaszod!
#349
snowfan-nal értek egyet. Semmilyen kilátás nincs az Istállós-kõrõl. És csak 8 méterrel magasabb, mint a felülmúlhatatlan Tar-kõ.
#348
Metfickó, szerintem lent már többen írták, hogy már rég bele vagy számolva a résztvevõk közé; a Bedko autójában lévõ férõhelyek szempontjából pedig miért nem írsz neki E-mailt? (címe lent)Az Istállós-kõrõl kilátás nincsen, inkább mint legmagasabb Bükk csúcs érdekes; végülis a helyszínen is eldönthetõ a dolog fáradság függvényében.
#347
Annyira rendesek vagytok hogy semelyikõtök sem válaszol a kérdéseimre, akkor lehet itthon is maradok.. Nekem nem elég 3-4 nappal elõtte megtudni, hogy most mennyi is meg hogyan kell mennem, mert akkor most már félre kell tenni a pénzt! Egyébként nem tudtok nagyon olcsó csoportos szállást Szilvásváradon, osztálykirándulás szempontjából? üdv
#346
Még mielõtt indulok dolgozni, íme Snowfan túratervezete:Répáshuta - Bánya-hegy - Három-kõ - Tar-kõ - Õserdõ - (- Istállós-kõ -) - Káposztáskert - Olasz-kapu - Zsidó-rét - Nagy-mezõ - Bánya-hegy - Répáshutajelzések szerint: zöldnégyzet - zöldsáv - zöldháromszög - kéksáv - zöldsáv (- zöldháromszög -) - kékkereszt - Nagy-mezõi mûút - zöldsáv - zöldnégyzetEz kb. 22km (Istállóskõvel együtt 25km; de az könnyen kihagyható fáradság esetén).Szerintem könnyen bevállalható Istállós-kõ is, sõt kimondottan érdemes oda is felmenni, vélemény ?
#345
Sziasztok! Októbertõl a Dél-Budai Kulturális és Szabadidõ Központban (www.kuszanet.hu) indul az Ég és föld klub. A klubbot a Polgár Sofõriskola (www.jogsicentrum.hu) és a Túrabot Természetjáró Szakosztály (www.turabot.hu) mûködteti majd, és minden olyan témával szeretnék foglalkozni, ami a természettel kapcsolatos. Minden olyan kedves barátunkat várjuk, akiket érdekel a természet világa, azon belül elsõsorban a természetjárás, a geocaching és a meteorológia. A klubbon belül rendszeresen fogunk elõadásokat szervezni a fenti témákban. Ezen felül természetesen végre nyílna egy lehetõség, ahol havi rendszerességgel találkozhatnánk, beszélgethetnénk és kicserélhetnénk gondolatainkat és tapasztalatainkat. Várunk mindenféle ötletet, elképzelést! Terveink szerint egyelõre havi egy alkalommal – valószínûleg hétvégén – tartanánk a klubbot illetve a találkozót!
#344
Pitom: Megkaptam, köszi !Jelentkezzetek még nyugodtan, akár 20 ember is jöhet, még csak 16-an vagyunk !
#343
Bedko! beférek még autóba? vagy vonatozzak? üdv.
#342
Snowhunter: elküldtem újra, szólj, ha nem kaptad +!!! amúgy 1277 Kbyte helyet foglal!!
#341
Sziasztok!bedko=BedcsaAmint azt Snowhunter barátunk már írta, van max. 4 helyem Bp-tõl Répáshutáignevet A részleteket mailben..
#340
snowhunter: köszi a címet, majd írok neki!
#339
Oké Usrin, te vagy a 16. jelentkezõ.
#338
Ha beférek, én is szívesen veletek tartok!
#337
Én is sajnálom, kár, ám egy Omega koncert se rossz program.
#336
Sipi: Neki csupán a szokásos módon alaposan el kellene olvasni a dolgokat, de köszi a reakciót !Kali: Rendben, engedelmével az emilcíme egyeztetés szempontjából: [email protected]
#335
Ferenc most hívott vissza. A barátai már megvették neki is koncertjegyet, így nagyon sajnálja, de nem tud jönni.
#334
snowhunter: jómagam nevében mondhatom, hogy nagyon szívesen leszek utas, ha van még helynevet
#333
Ferenc csak holnap tudja megmondani hogy jön e. A válaszát beírom majd ide. Nagy a dilemma az Omega koncert miatt.
#332
Kösz fiúk! Ferinek küldök sms-t.Metfickó! a válasz kicsit lejjebb. (Snowhunter 15:59)
#331
Még mindig nem kaptam választ hogy beleférek még a csapatba??
#330
Sõt, kimondottam szeretné, ha lennének útitársai, minden résztvevõje jóljárna pénzügyiuleg vele !
#329
Közben Gambuc barátnõje, Bedcsa(a napló és a fórumarchívum mestere), ill. Sipi "asszonya" is jön, így már 15-en jelentkeztek, azaz már csõdbemenetelem eloszlóban, he-he !Sipi: Megpróbálunk utánajárni alternatív megoldásnak, remélem sikerül.Aki tudja Ferenc telefonszámát, szóljon már neki, hogy addig jelntkezzen, amíg lehet, bár ha egy-két emberrel "túlteljesítünk", az se gond, én pl. beköltözhetek arra az éjjelre a Suzukimba !Apropó Bedcsa: azt üzeni, Bp-en át autózik, így befér a kocsijába néhány fõvárosi emberke !
#328
Sipi!Körbe járjuk a témát!
#327
Esetleg nincs ott 2 ágyas lehetõség? Vagy a közelben valahol? Mivel az zasssszonyt is vinném.
#326
Szeretnék én is menni.
#325
Rendben, még van 6 hely, csak ki ne fuss az idõbõl, he-he ! Sajna a radarképeid nem érkeztek !
#324
Hi, én még biztosat nem tudok mondani, attól függ, h. dolgozok-e tovább Szegeden... ha nem, vagy akkor még nem, akkor m1ek (ill. mennék)...
#323
Oké, már vártam(Ferenchez hasonlóan, igaz õ még nem szignózott), te vagy a 12. jelentkezõ !
#322
snowhunter: úgy néz ki tudok én is menni, szóval 1 fõvel több az ott jelenlévõk létszáma!
#321
Kis változtatást kell eszközölnöm !A kiszemelt Fehér-Sas panzió ügyében késtem egy-két napot, így felhívva bejelentették, hogy éppen a napokban foglalta le az egészet egy iskola ...Így mást kellett megnéznem, és itt köszönöm meg Szibéria segítségét, hisz Jávorkúttal szemben(ott egy kicsit szétszórva kellene lenni, limitált befogadói hellyel) úgy döntöttünk, Répáshuta lesz a befutó, már le is foglaltam, azaz az ottani túristaszálló lesz a végleges megoldás.Amit Szibéria leírt, adottzavarbanütési-fõzési lehetõség, kultúrált zuhanyzó, plusz: mikrohullámú sütõ, hûtõ(pl.a söröknek, he-he), Tv, társalgó.Annyit tudni kell, hogy 3 szabad szoba áll rendelkezésünre, egy 3, egy 7 ill. egy 8 személyes, a 3 személyes Kocka családját illeti(feleség+gyerek), így 18 fõ a limit õnáluk(ezt mind lefoglaltam).Az árai: A 7-8 személyes szoba: 1150Ft/fõ/éj, 18 év alatt -100Ft.Remélem ezzel nem állt elõ többeteknek probléma, azaz a 15 emberke 2 szobában, és áll még a jelentkezés.Eddig Kocka+2 fõ, KP, Metfickó, Márkó, Ogmet, Snowfan, Sipi, Gambuc és jómagam a jelentkezõ, azaz még 7 férõhely szabad, a foglaló már fizetés alatt, azaz ne vigyetek a csõdbe, jelentezzetek, he-he !A vonattal érkezõket mi szállítjuk fel Répáshutára.Ui: Köszi Szibéria az ajánlatod, az élet úgy hozta, kihasználjuk(jómagam úgysem szálltam meg még Répáshután, he-he) !
#320
Én még erõsen gondolkodok, hogy menjek e. Ha jövök akkor valszeg nem fogok ott aludni. --> Csak akkor jövök, ha haza tudok menni, és nem du 3-kor indul az utolsó vonat / busz. A túra ellen szól még a 24 órás bicikliverseny, amire ki akarok menni szurkolni, illetve a Tököli reptéren aznap este tartandó Drum and Bass buli. asszem alszok eggyet. Akkor talán könyebb dönteni.
#319
Igen Zoli, olvastam, szorgalmas és eredményes csapkodást kívánok !
#318
Én is elmegyek a túrára, próbálok szombat este is ottmaradni; utazás módját még nem tudom.
#317
Józsi!Már írtam ezzel kapcsolatban e-mailt, nem tudom, hogy megkaptad-e? Ha olvastad, akkor egyelõre nem tudtam még intézni a 19-i szolgálat áthelyezését, de a héten szinte minden nap melózok; lesz idõm csapkodni az asztalt nevet
#316
Mi hárman megyünk.
#315
Én is ott leszek, szállás is érdekel, autóval megyek.

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2024-03-29 12:14:15

Budapest IV. - Káposztásmegyer

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

119268

Hírek, események

El ne essünk éjjel a nyúlban, március 31-én óraállítás!

Érdekességek | 2024-03-25 16:47

pic
Március 31-én hajnali kettő órakor időmérő eszközeinket egy órával előre kell állítanunk.