Voltam már hasonló kellemetlen helyzetben én is; akkor mondtam a sztyuvinak, hogy bemegyek a klotyóba, mert egyszerűen muszáj, különben ő felel majd a következményekért, én arra nem készültem fel, hogy a levegőben +40 perc holding utáni leszálláshoz hozzájön még +1 óra földi várakozás. Be is engedtek, elég volt hozzá a vezető utaskísérő engedélye, bár már kezdtem azt hinni, hogy a cpt-i meg közelkörzeti engedélyt is beszereznek majd. nevet

Egy hasonló esetben egy W6 járaton nem engedték be a szerencsétlen utast, ő meg nem bírta és a gép utasterének hátuljába pisilt egy jót. Ebből aztán a W6 által indított per lett, amit szerencsére jól el is vesztett a wizz, de meg is találtam közben:
Link