Máj. 29-én péntek késő délutánig jellemzően erősen felhős ég volt, csak délelőtt és dél körül volt időszakos kevés napsütés. Késő délutántól csökkent a felhőzet, ekkortól - estig közepesen felhős, gomolyos ég volt, majd késő estétől újra erősen megnövekedett a réteg - és gomolyfelhőzet, majd az éjszaka második felére csökkent a felhőzet.

Reggel, délelőtt ék felől jött egy gyengébb csapadékrendszer, de szépen leforgácsolódott, így csak nyomnyi mennyiségre futotta. 
Ekkor még alig hittem volna, de déltől erőteljes gomolyfelhősödés indult, és kora délután 1 órás intenzív, heves záporozásból 20,1 mm csapadék hullott.
Távolabb északra a Dunakanyarban zivatar is volt, ennek a hangja hallatszott otthon is. 
Ezzel meg lett május 4., az év pedig 6. zivataros napja.

Éjjel még 1,7 mm hullott egy záporból, így a napi csapadékösszeg 21,8 mm lett.
Ezzel a havi csapadékösszeg 35,4 mm-re, az éves pedig 135,4 mm-re nőtt.
Nagyon kellett már a kiadós csapadék, a föld szinte már kiáltott érte. 

A nap során csak időszakosan élénkült meg az ék szél, de kora délután a konvektív csapadék elején erős széllökések voltak 45-50 km/h közötti max. ék, északi lökésekkel. 

Tmin : 9,8 fok, Tmax : 19,6 fok volt. 
Rh. min. : 51 %, rh. max. : 90 % lett. 

A csütörtöki 5,5 mm-el, és jégesős zivatarral együtt 27,3 mm lett a két nap.