Az utóbbi évek tapasztalata alapján beszélek csak vidám
Nyilván lehet, hogy régen több volt (és a jövőben több is lesz), de vessünk egy pillantást az utóbbi évekre
2013: A hónap eleje átlag alatti középhőmérsékleteket és erős fagyokat hozott, míg a hónap közepe és a vége meglehetősen átlag felett teljesített, különösen a 21. és 29. közötti napok
2014: Ugyan az október ebben az évben már átlag felett kezdett, az igazi vénasszonyok nyarának mondható napok még is a hónap közepén (9. és 20. között) éreztették hatásukat, különösen 14.e 18 fokos országos középhőmérséklettel
2015 és 2016 októbere nem igazán hozott vénasszonyok nyarát, így róluk nem ejtenék szót
2017: Október 5.ét leszámítva az 1. és 10. közötti időszak átlag alatt teljesített, a hónap közepe vitte a prímet, konkrétan a 11. és 19. közti időszak
2018: Talán 2018 októbere hozta a legtöbb vénasszonyok nyarához méltó időt az utóbbi években. Az első 5 nap még folytatódott a szeptember végén érkező erős lehülés időszaka, majd a 6.-i felmelegedés után az október maradék 26 napja egytől egyig átlag felett teljesített. Természetesen ettől független nem volt végig vénasszonyok nyara, mivel 19.-e után jött egy lehüléses/csapadékos időszak, de egy hét múlva, 26.-án ismét elkezdett melegedni az idő, olyannyira, hogy a következő négy napban (27.-30.) kora/késő nyarat jellemző melegrekordok dőltek 25 fok feletti maximumokkal illetve 15 fok feletti minimumokkal. Egészen november 4.-ig kitartott ez, egy kisebb, október 31.-i megszakítással.
U.I.: Tudom, hogy át fog kerülni az időjárási visszatekintőbe ez az írás, de ide kellett írjam mivel ez egy válasz nevet