Vártam egy kicsit hátha kapsz valami műszaki segítséget, amivel én nem szolgálhatok. Én már sokszor elkövettem azt a hibát, hogy - 3, 4 nap PC hiányos helyen - azonnal feltöltöttem képeket amit aztán megbántam. Később nagyobb monitoron látva kiderült, hogy türelmetlen voltam, mert mást láttam a számítógépen színerősségben, fényerőben stb, vagy belógott valami a képbe, amit a kis kijelzőn nem vettem észre. (Ide, a fotóiskolába is tettem fel képeket a siófoki óriáskerékről melyek nem voltak teljes körök, mert belelógott egy bokor.)  Ezeket jobban lehet “normális” monitoron észrevenni, javítani. Persze tudom, hogy vannak szituk mikor jó azonnal küldeni a képes üdvözletet az ismerősöknek, meg lehet valami dolog ami néhány nap múlva már nem aktuális. Nekem olyan volt, hogy a fekvő videó az oldalára fordítva jelent meg álló helyzetben, aztán átnéztem más oldalakra, és mikor visszatértem a feltöltéshez (frissült az oldal) már a talpán állt rendesen. Melyik irányba fordítod a telefont? Próbáld a másik irányba is! Én azt tenném, (teljesen tudománytalanul) hogy valami apróságot változtatnék a képen, színbeállításban, vagy levágnék egy vékony csíkot a széléből, vagy - ha lehet - megforgatnám egy párszor, újra és újra elmentve. (Hátha így jobban rögzül a kívánt pozíció.) Vagy valami más alkalmazásból vagy tárhelyről indítanám a megosztást, persze ez már több adatmennyiség felhasználásával jár, amit néha figyelembe kell venni mobil net előfizetésnél.