2005.09.08 13:16:58 Természeti katasztrófa Forrás: ma.hu
Katrina nagyobb katasztrófa, mint szeptember 11.? - gazdasági összeomlásra számítanak
A Katrina hurrikán pusztítása okozta gazdasági károk következményei többszörösen súlyosabbak lesznek a költségvetésre nézve, mint a 2001. szeptember 11-i terrorista merényleteké - legalábbis erre számit Judd Gregg republikánus szenátor, a szenátus költségvetési bizottságának elnöke.
Amennyiben ez bekövetkezik, úgy keresztül húzhatja Bush elnök számításait, hogy második hivatali ciklusa alatt csökkentse az adókat és az államháztartás hiányának pótlására fordítandó összegeket.
A hurrikán okozta károk összesen 100 milliárd dollárral terhelhetik meg az amerikai költségvetést - jelentette kormányzati képviselõkre hivatkozva a New York Times, de Harry Reid demokrata párti szenátor szerint ez az összeg a 150 milliárd dollárt is elérheti. Összehasonlításul: a 2001.szeptember 11-i terrorista merényletek után New York városa 21 milliárd dollárt kapott az államkasszából.
Idõközben a FEMA segélyszervezet 25 ezer halottaszsákot hozatott a New Orleans és környéke halálos áldozatai számára - közölte a washingtoni egészségügyi minisztérium.
A legfrissebb, átfogó vizsgálatok szerint a várost részben borító vízben igen nagy a kóli-baktériumok és az ólom koncentrációja, vagyis a víz veszélyes lehet például gyermekek számára, ha sokat nyelnek belõle. Szerdai közlés szerint a város déli részén 5 ember életét vesztette a víz fogyasztása folytán kapott baktériumfertõzés miatt. A kóli-baktériumok ürülékbõl kerülhettek a vízbe, de sok benne a szemét, az ipari hulladék, valamint az elárasztott autókból a benzin és olaj, továbbá egyelõre ismeretlen számú holtest is van a vízben, illetve alatta.
A New Orleans polgármestere által elrendelt kényszerkiürítés szerdán még nem kezdõdött el. Egyrészt nem világos maga a rendelkezés sem, másrészt pedig a hadsereg már bejelentette, hogy kényszerintézkedés végrehajtásában nem vesz részt, és Eddie Compass, a város rendõrfõnöke szerdán közölte, hogy "kényszer kiürítésre csak a legvégsõ esetben kerülhet sor".
A vízzel elárasztott metroplisban különben becslések szerint még mintegy tízezren tartózkodhatnak.
Miután sok városlakó nem volt hajlandó háziállatai nélkül elhagyni New Orleanst, a kiürítést intézõ alakulatok most már készek arra, hogy azokat is elszállítsák az elöntött városból. Szerdán egy középület elõtt már kutyáikkal és macskáikkal sorakoztak az emberek, várva, hogy kimenekítsék õket, bár a katonaság jelezte: már eddig is vittek háziállatokat, de úgy tûnik, a hír csak mostanra terjedt el.
Az elszállítás arányaira jellemzõ, hogy naponta száz, egyenként 30 ember befogadására alkalmas helikopter indul útnak a városból. Közben pedig egy állatvédõ egyesület hozzálátott, hogy összeszedje a kóborló háziállatokat.
A Katrina okozta pusztítás következtében törvénykezési szünet van Louisiana államban és valamennyi folyamatban lévõ bírósági ügy intézését szeptember 25-re halasztották. Kathleen Blanco asszony, az állam kormányzója ezt azzal indokolta, hogy az áradások miatt számos bíróság és közhivatal kénytelen volt bezárni.
A rendõrség egyébként 171 fosztogató és erõszakos cselekményeket elkövetõ személy õrizetbe vételét követõen biztonságosnak nyilvánította a várost.