2024. április 19., péntek

Meteorológiai esélylatolgatások

Adott napon: 
Keresés:
#71896
A leírtakkal nagyjából egyetérhetek, viszont vannak más szcenáriók is: a GFS hosszabb távon (8-10 napon túl) további lehűléssel számol, bár ezzel meglehetősen egyedül van, itt jól látszik, miért: 
Link
Az átlag kevéssel 15 fok alatt mozog, ami bizony továbbra is 30 fok körüli nappali csúcsokat sejtet, habár a csapigörbék azért mozognak valamelyest, így eszerint nem lenne csontszáraz forróság, hál´ Istennek. 
Egy további verzió (NAVGEM) szerint a HF csapadékzónája legalább 1-2 napig itt vesztegelne felettünk, ami a folytatódó meleg mellett legalább egy kis csapadék-utánpótlást biztosítana: 
Link
A 3. - egyben jelen állás szerint a legvalószínűbb - verzió viszont az ECM legutóbbi 2 futásán elég következetesen ismétlődik: a HF mögött gyorsan ránk húzódna a gerinc: 
Link
Szerdára immár a lengyelek fölött lenne az AC középpontja: 
Link 
Majd ez lassan kelet felé haladna tovább, délnyugat felől pedig fokozatosan ismét mozgásba lendülne az igen meleg légtömeg: 
Link
Ezért is írom a mai előrében, hogy a napfordulóig nem várható a mostanihoz hasonló hőhullám, ám ha gondolatban az ECM-et továbbpörgetnénk, alighanem a csillagászati nyár első napjai ismét keményvonalas hőséget hoznának. 
Meglátjuk, végül merrefelé billen az inga nevet
#71895
Friss ECM-t elnézve nem lenne hosszú életű a felfrissülés, hiszen az ECM is hétfőre várja a csapadékot, heves záporok, zivatarok formájában, lokálisan felhőszakadással. Aztán átmeneti lenne csak az anticiklon előoldalán becsorgó kevésbé meleg északkelet felől, mert az óceánon örvénylő ciklonrendszer hatására ismét délire délnyugatira váltana az áramlás ami újabb hőhullám előjelét veti fel és a hőmérsékletek is eszerint mutatkoznak az ECM szerint. Csapadék terén elszórt záporok, zivatarok látszanak most legfeljebb, de GFS alapján tényleg semmi a vasárnap estére, hétfő hajnalra esedékes hidegfront okozta ramazurin kívül. Utána csontszáraz, az ECM se kecsegtet most úgy. Viszont a vasárnap esti, hétfői dolog zúzós lehet nevet
#71894
Kíváncsi leszek, mennyi csapadék zárhatja ezt a hőség időszakot... A friss gfs hétfőn várja az eső nagy részét, utána újra anticiklon épülhet ki felettünk, így kb 25-30 fokra lehetne számítani, viszont szárazabb kiadásban. Kérdés vissza tudna e térni az általad említett csapadékosabb jelleg, vagy a hidegfront elvonultával kezdődhetne egy újabb szárazabb időszak... Ne legyen igazam, de én most az utóbbira nagyobb esélyt látok. 
#71893
Van bizony, de Veled egyetértésben hűvös idő nincs kilátásban. Amin a tagok átlaga fut (fehér vastagon szedett görbe AD971) az még bőven nyár, sőt helyenként 28-30 fok körüli meleg. Inkább a csapadékosabb jelleg térhet vissza ahogyan bele kerülünk a ciklonális mezőbe és megtörik a magassági gerinc, erről írtam a társalgóban is. Egyelőre ez a valószínűbb. Persze az orrosodó Azori peremén sodródik be kevésbé meleg levegő, de mivel szinte forró léghullámok töltik ki a medence tágabb terét, így az érkező kevésbé meleg is bőven nyárias időt prognosztizál.
#71892
 Drasztikus lehűlés alatt azt értem, aminek a végén a nyárias időnek is búcsút inthetnénk, most úgy látom ilyen nem lesz.  A fáklya tényleg zuhan vasárnap után, de mint ahogy te is fogalmaztál van honnan...., viszont ez még elég bizonytalan, így bizony tovább is maradhat a nagy meleg. 
#71891
Pedig egyszerű. 850 hPa az 1500 méter tengerszint feletti magasságon mért hőmérsékletet jelzi az adott koordinátán,az ábra alsó részén meg a lehetséges csapadékmennyiségek vannak.
#71890
Irigylem azokat akik ezekből ki tudják olvasni azt amit...
Én közel 3-4 éve nézegetem ezeket az ábrákat de még semmi...

 
#71889
Link
Szerintem meg egész jó lehűlés jön 16-án,bár a 23 fokos T850 hp-ról lesz honnan lehűlni.De mindenesetre átlagosra csökken a több fokkal átlag felett ámokfutó hőmérséklet.  És újra csapadékosabb periódus is jöhet.
#71887

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25919)
#71886

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#2591laza
#71885

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25917)
#71884

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25916)
#71883

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25915)
#71882

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25914)
#71881

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25913)
#71878

A hozzászólást a moderátor áthelyezte ide:
- Időjárási visszatekintő (#25912)
#71876
Szívesen venném ha leírnád a véleményedet. nevet
#71874
Az osztrákok eléggé impozáns ábrát tettek közzé a minap az idei nyáron várható hőmérsékleti viszonyokkal kapcsolatban: Link
Persze ez kifejezetten rájuk vonatkozik, mi nyilván keletebbre vagyunk plusz a domborzatunk is merőben eltérő, de azért talán valamit hazánkra vonatkoztatva is le lehetne szűrni belőle a körvonalazódó nyárral kapcsolatban. Mondjuk a cikk végén már ők is éreztek némi előzetes "buktaszagot", mert őszintén de lazán kijelentik, hogy április végén hasonló kép volt várható ellenben több mint 20 éve nem tapasztalt hűvös május következett. Jómagam is eléggé szkeptikus vagyok az idei nyár esetlegesen átlagostól  melegebb voltában. Egyfelől az elmúlt időszakban nagyon komoly meridionális túlsúly volt jellemző, ez pedig az év ezen időszakában még kissé szokatlan szerintem. Májusban még bőven van hideg északon (mondjuk idén is volt jócskán) ez pedig általában fenntartja az intenzív ciklogenezist az észak-atlanti térségben, s ez az alacsony nyomású központ a másik fő akciócentrumnak számító Azori maximummal  karöltve futószalagon szállítja a frontokat Ny, Ény felől. Ez idén eddig eléggé elmaradt vagy legalábbis nagyon elkenten jelentkezett, az is inkább márciusban volt jellemző. És ugye itt jön a képbe az a bizonyos "meg lesz a böjtje" dolog: ha minden a régi kerékvágás szerint halad a légkörben (márpedig én nem hiszek ebben a globális felmelegedéses, gyengül meg leáll a nyugati áramlás-os mindmeghalunk maszlagban) akkor idővel egyre inkább előtérbe kerülhetnek a zonális vagy akár félzonális Ény-i áramlási képek a kontinens felett, felváltva az eddig tapasztalt intenzív meridionális fázist. És hát ugye az előbbi még csak-csak hozhat egy-egy kánikulai napot az átmeneti prefrontális bemelegedések okán ('70-es évek újratöltve) viszont az utóbbi gyakorlatilag a leghűvösebb nyári helyzetek létrehozója. 
Ennek pedig szerintem már az idei téltől kezdve látszódnak a jelei: hónapok óta igen erős a grönlandi-jeges tengeri hidegbázis ez pedig folyamatosan gyártja az intenzív ciklonokat a térségben, ráadásul az egész északi hemiszféra legkomolyabb hidegmagjai rendszerint éppen Európa felett helyezkednek el leszakadásra várva... Szemben sok elmúlt évtől, amikor főleg az észak-amerikai térség felett összpontosult a hideg, ergó merőben más az idei alapszituáció. Szóval ha idővel mégis vissza-visszatérne a meridionális fázis nagyon könnyen ismét a hideg oldalon találhatjuk magunkat, mert valahogy tőlünk  keletre sehogyan sem akar tartós, erős Ac kiépülni, mintha tilos lenne neki, pedig egy ilyen felállás hozhatná meg a D-i, Dny-i áramlással érkező igazi hőséget hozzánk. Helyette az atlanti partoknál vagy az Északi-tenger térségében fejlődik ki az Ac északi  áramlást hozván magával. Tömören: az igazán meleg nyarat hozó Dny-i áramlás kialakulását látom legkevésbé valószínűnek, mintha  valamennyi lehetőség közül erre mutatkozna a legkisebb légköri hajlandóság. Ha ki is alakul átmenetileg, mint ahogyan az a napokban várható, gyorsan el is söpri a fentebb említett élénk Ény-i ciklontevékenység. A brit Ac ellenben jóval tartósabban meg tudja vetni a lábát mostanság, vagyis most a meridionális fázisnak a hideg oldala ragad be a térségben, nem pedig a meleg ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk. Persze lehet ebben gyökeres változás is akár, de így hogy már benne vagyunk a nyárban s még mindig érezhetően ez a verkli a jellemző, szerintem ha lesz is komoly váltás (hosszabb távon  előbb-utóbb nyilván lesz), akkor az inkább már csak a nyár legvégére, de leginkább az őszi időjárásunkra lehet majd  számottevő hatással.

Utolsó észlelés

2024-04-19 15:28:30

Pusztavám - Május 1 utca (216,3 m)

10.0 °C

31505

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

119967

Hírek, események

Jelentős lehűlés érkezik!

Időjárás-változás | 2024-04-12 18:51

pic
A hosszan tartó nyárias idő miatt szinte már el is felejtettük, hogy még csak tavasz van, de most garantáltan emlékeztet rá minket az időjárás! Nézzük a részleteket.