Mint halottnak a csók, avagy megbotlik-e az áramlás február végén?

Biztos van aki emlékszik rá, hogy a hónap elején a GFS operatív furásain meg-megjelent űrtávban egy blokkingos/félblokkingos etap lehetősége, mely kissé megroppantotta volna az északi féltekei dögtél makrohelyzet sziklaszilárd uralmát.

Pörgettem 6 óránként a WZ-s térképeket, de aztán szép lassan 300 óra fölött is kikoptak a reménykeltő kimenetek.

Ma azonban újra felvillant az esély, hogy kerüljön még valami ennek a több helyen csak bohóckodásnak nevezhető évszaknak a bizonyítványába.

Nagy dolgokra nem kell gondolni és amúgyis hamar legenerál majd egy újabb ciklont az észak-amerikai örvény, ami beveri az újabb szöget Tél tábornok koporsójába, de ebben a hosszúra nyúlt őszre érkező korai tavaszban talán többet megérdemel az esély 2 sornál.

Na szóval úgy néz ki, hogy 19-e után északabbra is megvetheti lábát a magasnyomás, és ezúttal talán nem fél, hanem pár napra.

Dél-angol nyomás:

beillesztett kép



beillesztett kép

 

Na most innentől a legvalószínűbb forgatókönyv az az orrosodó AC, a szokásos szakadozott frontokkal. Ám ez a félblokking arra már pont elég, hogy a felszín közelében is hidegebb légrétegek legyenek, így pedig nagyobb eséllyel ÉÉK-en ismét téliesre fordulhatna az időjárás.

beillesztett kép



Itt már azért számít a napszak is, ami éjszaka havazás az nappal már csak eső, meg persze a mennyiségek sem egetrengetőek.

Na de mindjárt más a helyzet, ha egy sekély mediciklon is kialakul, és hát most ez is benne van a pakliban, mondjuk nem túl nagy valószínűség mellett.

beillesztett kép




Azért csak lekúsznak ott a tagok hazánktól délre. Talán nem meglepő, de így inkább DNy járna jól.

beillesztett kép



Összefoglalva: szerintem most ismét lehet kicsit gyakrabban ránézni a modellekre, akár részleteiben is, mert még ha csak átmenetileg és regionálisan is, de 19-e után van esély egy télies időszakra.