Téliesnek mondható időjárás pedig megérkezik. nevet
Sőt télinek mondható is,de kinek mi a saját bőre szerint az adott kritérium. vidám ( Megjegyz.: "téli nap: 0,0 °C-os vagy ez alatti napi maximum" - zivipotty ) 
Még pedig december 25-27-től a már korábban említett makrocirkulációs folyamat révén északnyugati irányból. Regionálisan téli nappal(Hegyekben és az Észak-Alföldön), másutt inkább téliesnek mondható száraz idővel. Északkelet-délnyugat irányú hőmérsékleti megosztottságban. Annyira nem temetném a hét második felét. 

Főleg azért, mert van ott a képbe egy ciklon vagy akár addigra már csak magassági örvényként működő légörvény is, viszonylagos erős szórás mellett. 
Nem temetős a helyzet,maga ez a hét, különösen a 27-dike péntek(friss GFS nyelvnyujtas ) már ami a "ragadd meg a Napot illeti" jelmondattal élve,de a hosszútáv kissé borús, viszont nagy bizonytalanság mellett. 


Részletekbe még nem bocsátkoznék, húznék rá 2-3 napot.